Lélekgyötrő küzdelem a kilométerekkel, a fájdalommal, a holtpontokkal. Holnap startol a 17. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaratoni futam rekordszámú mezőnnyel
Ugyanis, 167 csapat nevezett a Szupermaraton váltóversenyére. Az eddigi rekord139 váltó volt, 2005-ben. Idén 50 fő egyéni induló lesz, 63 kerékpáros, 13 görkorcsolyás, 2 keresszékes, és erdélyi kopók is futnak majd váltóban.
![]() 2 kerekesszékes induló lesz |
Idén új útvonal
Most ugyanis Bécsből új útvonalon Pozsony érintésével 345 kilométeres táv megtételével jutnak majd el a csapatok Budapestre.
A verseny célja azonban nem változott: népszerűsíteni az egészséges életmódot, a sportot, a futást. Valamint, a résztvevőkkel megismertetni Ausztriát, Szlovákiát és Magyarországot.
Vozár nem Bak igen
Egyéniben sem volt 5 éve ilyen erős a mezőny, legalábbis ami a létszámot illeti, mert 50-en maguk vágnak neki a közel 350 km-es távnak.
![]() Sok futó komoly sérüléssel fut |
Bár a korábbi háromszoros győztes, a most a gyaloglással kacérkodó Vozár Attila nem lesz ott a bécsi rajtnál, a korábbi győztesek közül rajtol a két lengyel, Chawawko és Janicki, valamint az orosz Krouglikov illetve az ötszörös győztes Bogár János.
Maria Bak győzelemre készül
Egy új esélyes is megjelent a brazil Nunes, aki 100 km-en volt már világbajnok és világcsúcstartó.
A nőknél a német Maria Bak pedig, arra készül, hogy ő is megszerezze 5. győzelmét a versenyen.
A hölgyek közt egy magyar is szerepel, Czibók Ágnes.
Készülésnek: Athén-Spárta
De, Spártai hős is lesz a futók között, Frank Tibor személyében, aki már kétszer teljesítette egyéniben a Bécs-Budapestet, és most a görög versennyel melegített. Ugyanis, nemrég jött haza az Athén – Spárta versenyről, ahol 246 km-t tett meg.
![]() Frank Tibor: “Futás közben egy más dimenzióban érzem magam, a fájdalmat sem érzem” Kép: illusztáció |
Holtpontokkal küzdve
“Két holtpontom is adódott a spártai versenyen. Ugyanis, komoly gyomorproblémákkal küzdöttem, szinte semmi nem maradt meg bennem.
Csak nagy nehezen sikerült túl leni ezen, így a 300 indulóból befutott 97-ben benne voltam” – nyilatkozta Frank Tibor.
Éjjeli futással készült
Tibor, heti 250 km futással készült a spártai menetre, ami kiváló edzésnek bizonyult a Bécs-Budapest Szupermaratonra is. Tibor börtönőrként dolgozik, és a felkészülés során a munka után vette fel a futócipőt.
![]() |
“Napi 12 óra munka után mentem fel a Budai-hegyre, fejlámpa, piros villogó és neki a kilométereknek. Minden este hajnali egyig futottam, majd másnap munka”.
Több száz induló között magányosan
“Nagyon lélekőrlő egy maratoni táv, ahol a holtpontokra nem lehet felkészülni. Ezeket ott, helyben kell megoldani” – véli Tibor, akiért a rabok is szurkolnak majd, mint minden versenyén.
Fotók és a verseny honlapja: www.szupermaraton.hu
Ultrafutásról többet itt
Athén-Spárta versenyről részletek itt





