Karim Diab egy ősi orosz szokásnak, a hideg vízben mártózásnak hódol. Ő azonban a végletekig viszi a rozmárkodást. Egy órát ült a jéghideg vízben, mozdulatlanul. Túlélte, és reméli segíthet, azokon, akik nem saját akaratból esnek jeges vízbe.
Féltve figyelték |
A jég alatti búvárok legalább vastag neoprénben merülnek. Vannak azonban olyanok is, akik egy szál fürdőnadrágban teszik ugyanezt. A legelvakultabb jelenleg egyértelműen a szír-orosz származású Karim Diab, aki március 12-én egy egész órán keresztül üldögélt mozdulatlanul Moszkvában, a jégtáblák között.
Az eddigi világrekord 45 perc volt, Karim 15 perccel tovább bírta, de igencsak megküzdött érte. Amikor végül kijött a vízből, beszélni sem tudott, a fogai mással (az intenzív vacogással) voltak elfoglalva. A sportoló (ha ezt a tevékenységet nevezhetjük annak) két éve készült a
rekordra.
Edzője, a Marathon Téli Úszók Nemzetközi Szövetségének elnöke mondta el a sajtónak, hogy Diab kísérletének nem csak csak a rekorddöntés volt a célja.
Oroszul tudók előnyben: Mir, azaz Béke |
Hanem az is, hogy tanulmányozzák a hosszú ideig jeges vízben való tartózkodás emberi testre gyakorolt hatását, ezért, hogy a baleset következtében (átszakadó jég) vízbe esőknek nagyobb legyen a túlélési esélyük.
Diab mindenesetre túlélte. A hosszútávú mellékhatásokról egyelőre nincsenek bővebb információink.