Snowboard ob, Murau: Crossosok és a nemzeti ünnep

A muraui snowboard magyar bajnokság utolsó versenynapján a gladiátor-szerelésben felvonuló ridereké volt a főszerep. A snowboardcross-ban nem csak az idővel és a pályával, de egymással is küzdöttek, Petőfiék emlékére is.


Négy napos magyar invázió Murauban

A muraui Fundango Snowboard magyar bajnokságról készülő riport-sorozatunk utolsó részében az utolsó napi versenyszám, a snowboardcross eseményeiről számolunk be. Erre március 15-én, a nemzeti ünnepen került sor. Mivel ez a nap Ausztriában munkanap, így Murauban még nyilvánvalóbb volt a magyar uralom. A Kreischberg hegy parkolójában százával torlódtak a magyar rendszámú járgányok, a felvonóknál hisztiző gyerekek és egyre idegesebb szüleik perlekedtek egymással és várták, hogy végre vége legyen a négynapos ünnepnek, és hazamehessenek a „családi idillből” dolgozni.



Míg a nézők a délelőtti csúszáshoz készülődtek, addig a versenyzők már a pályán gyakoroltak. A selejtezők – ahol még nem egymás ellen küzdöttek a cross-osok, hanem csak az idővel – reggel 10-kor kezdődtek. Ez embertelenül korán van, főleg ha a rider rendes emberhez méltóan kivette részét az éjszakai partiból, és hajnalig mulatott.



Március 15-re megjött a tavasz is



Persze érthető, hogy a szervezők siettek, hisz délután már lélekben mindenki a hazafelé útra, és a nyári vasárnapi Balaton-Budapest szakaszra jellemző dugóra készült. Így mindenki feltankolt energiaitalból, és kiballagott a hegyre, élvezve, hogy végre megjött a tavasz, 15 fok van, és nem kell eszkimót játszania.



A snowboardcross alapvetően az egyik leglátványosabb hódeszka versenyszám. Tévében még jobban mutat, ahol közvetlen közelről élvezhető a négy, egymás ellen harcoló, a legjobb pályavonalat kereső deszkások látványa, a közeli kontaktusuk és az eséseik. Ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a szám 2006-ban már olimpiai versenyszám lesz Athénban.


Lovász Laura és Harmat Rózsa
Forrás: Fundango

Lovász és Harmat: a dupla dinamit



A magyar ridereknek viszonylag ritkán van lehetőségük cross-versenyeken résztvenni, ezért is nagy szó, hogy három versenynappal a hátuk mögött 28 felnőtt férfi és 5 nő (és 2 junior fiú + 1 junior lány) állt rajthoz.



A női mezőnyben így egy selejtező után már jöhetett is a döntő, ahol a négy leggyorsabb induló küzdött meg egymással. Az előző napi óriásműlesikló számhoz hasonlóan itt is a papírforma jött be. Itt is nyert Lovász Laura, a sportág jelenlegi legjobb magyar női képviselője. És az előző naphoz hasonlóan most is Harmat Rózsa tudta legjobban megközelíteni. Rózsa idén egyszer már kipróbálhatta magát a világkupában is, és egyértelműen ő a legnagyobb fiatal magyar tehetség a lányok között.


Ebben a számban négyen osztoztak a pályán

Harmincon felül is a csúcson



A férfiaknál már sokkal nagyobb volt a tolongás. A 28 indulóból végül a legjobb nyolcba jutott a például a Big Air szám vasárnapi győztese, Czéh-Tóth Máté, a hétfői óriásműlesiklás legjobbja, Pátkai Marcell, vagy például Magyary-Kossa Zsolt, a szombati parallel szlalom győztese, aki magasságával is kiemelkedett a mezőnyben. Végül a négyes nagydöntőbe Sticzay Péter, Sümegi Peti, Tóth Etre és Magyary-Kossa Zsolt jutott. Etrének egész verseny alatt a célban drukkoltak a gyerekei, és Sticó is már lassan egy évtizede a legjobbak között van. A legjobban koncentráló és legszerencsésebb rider végül Sümegi Peti lett, aki passzívan figyelte az előtte küzdő triót, majd nevető negyedikként elsőként szelte át a célvonalat. (Részletes eredménylista a cikk végén.)


Érdekes látvány: traktorok mögött torlódó, síelni induló autósor

Miért mindenki az úton tüntet?



A döntő után a magyarok pár óra alatt kivonultak a négy napra megszállt Murauból. Az extrem.hu tudósítója a Pannon jóvoltából a Djuice-os muraui nyereményjáték nyerteseinek buszával utazott haza. (Tényleg nem kamu volt a sok óriásplakát, valóban sorsoltak nyerteseket is).



Alig értünk át a határon, amikor egy faluban – a főúton, a Budapest felé vezető sávban – egy fáklyás felvonulásba botlottunk. Tényleg respekt a nemzeti érzelműeknek, csak jó lenne, ha az érintettek legalább egyszer nem pont a legnagyobb dugóban vonulgatnának. Így a nemzeti dalok helyett az anyázó és végig dudáló több kilométeres sor adta a zenei aláfestést.



Nekünk abban „szerencsében” volt részünk, hogy az Ausztriába vezető úton a traktoros felvonulókkal is összefutottunk! Hiába, no, ilyen az osztrákoknál nincs!



És végül egy fontos infó: szombat (március 19.) este 9-től díjkiosztó és igazi erezdelahajamos snowboard party a Dokkban, a Hajógyári-szigeten.



A felnőtt női és a junior lány végeredmény

Comments

comments