Az egyetlen magyar montis olimpikon, Vinczeffy Zsolt, azaz Zerge korán kezdte a szezont. Cipruson indult a szezonnyitó Európa-kupa versenyen olimpiai cross-ban. Jól szerepelt, aztán hazajött, és jól elkapta az influenzát. Így tekerés helyett fekszik, és tervezi a versenyidényét.
A ciprusi hadak Forrás: Merida |
– Annyit tudok, hogy 15. lettél Cipruson, az évadnyitó Európa-kupa futamon. Mesélnél erről kicsit bővebben?
– Mindenképpen meleg égövön akartam kezdeni az évet, és a február-márciusi időszakban másutt nem igazán van verseny. Nem a helyezést tartottam leginkább szem előtt, hanem a győztes mögötti hátrányomat. Roel Paulissen, a tavalyi összetett világkupa győztes nyert, 15 percet kaptam tőle, ami igen szép eredmény, a vb-n úgy 25-öt szoktam.
– Akklimatizálódnod kellett? Milyen volt a pálya?
– A jót könnyű megszokni, így azzal nem volt gondom, hogy elviseljem az ottani 24 fokot és tűző napot. Nyolc nappal a verseny előtt érkeztem meg, nagy távokat akartam tekerni, hegyek között. A pálya? Egy fa sem volt a környéken, csak kórók. Nézők is voltak, bár a szervezők nem a nagy nézőszámra, hanem arra helyezték a hangsúlyt, hogy nagy neveket szerezzenek meg indulóknak. Ez sikerült is.
Zerge Cipruson Forrás: Merida |
– És hova mész legközelebb?
– Egyelőre maximum az orvoshoz. Négy éve nem voltam beteg, nagyon frusztrál, hogy elkaptam az influenzát, így most legalább egy hónap hátrányt szedek össze a felkészülésben. Legközelebb Olaszországba mentem volna, 10-14 napra, de az influenza miatt ennek most nem lenne értelme. Annyi haszna viszont legalább volt, hogy itthon vagyok, hogy összeállítotam az idei versenyprogramomat.
– Megosztod velünk is?
– A olimpiai-cross magyar kupa versenyek közül mindenképpen megyek a visegrádira (ápr 10), a Pilis-kupára (ápr 24.), Pécsre (május 15), Kisnánára (június 5), Salgótarjánba (július 17.), és a budapesti Merida-kupára (aug. 7). A marathon versenyek közül pedig a szilvásváradira (május 29.), Duna marathonra (júl 3.) és a Bükk marathonra (aug 14.). Úgy tűnik, hogy országúti versenyeken is indulok majd, és persze szeretnék kijutni az Európa-bajnokságra és a vb-re. Mivel nálunk nem a versenyző kap kvótát, hanem az ország, így a fenti versenyekből neveznek ki válogatókat, és ott dől el, hogy ki képviselheti Magyarországot. Ezért is kell itthon is jól szerepelnem.
– Először gyógyulj meg, aztán pedig sok sikert a szezonra. Úgyis beszélünk majd még közben.