Az egyik energiagyártó cég szlogenje szerint az termékük szárnyakat ad. Adam Malysz az egyik híres szponzoráltjukra ez szinte szó szerint igaz. A vasárnapi sírepülőversenyen Malysz ugyanis 209,5 méterre repült…
A kulmi sánc felülről |
Ahogy azt a szombati versenyről szóló irásunkban olvashattátok, a hétvégén Ausztriában, a kulmi sírepülő sáncon folytatódott a síugró világkupa. Az idei kiírásban csak két sírepülő verseny szerepel, az egyik ez, a másik pedig az évad utolsó helyszíne, a szlovéniai Planica.
A 2004-05-ös idén kimagasló formában lévő ugrója, a finn Janne Ahonen, aki már 11 versenyt – többet között a Négysáncverseny öszetettjét is – megnyert, Kulmban nem volt az indulók között. Ugyanis egy vírus ágynak döntötte, és a finnek úgy döntöttek, inkább pihentetik, és nem kockáztatnak egy sérülést. No, meg hát az északiak híresen jó sírepülők, elég csak Matti Hautamaekire, a világcsúcstartójukra gondolni, vagy éppen Tami Kiurura, aki egyszer még nála is nagyobbat ugrott, csak a leérkezésnél letette a kezét, és ezért az ugrás nem számít hivatalos rekordnak.
A szombati versenyen a sorrend 1. Andreas Widhölzl (osztrák), 2. Roar Ljökelsöy (norvég), 3. Adam Malysz (lengyel), 4. Thomas Morgenstern (osztrák).
Vagyis arra lehetett számítani, hogy ők vasárnap is az élmezőny környékén landolnak majd, persze biztosra venni a síugrásban semmit nem lehet. Az első sorozatban az előző napi győztes, Andreas Widhölzl szállt a legmesszebbre 207,5 méterrel. Viszont el nem bízhatta magát, mivel Adam Malysz sorosan ott volt mögötte a maga 207 méterével. Meglepetésre Matti Hautamaeki mellett egy másik finn, Risto Jussilainen is egész hétvégén óriásiakat ugrott. Vasárnapi első körében 205,5 métert regisztrálhatott, ezzel a harmadik helyen állt.
Adam Malysz |
A második körben Malysznak voltak legerősebbek az idegei, 209,5 méterre repült, de ezzel az óriási ugrásával is 4,5 méterrel elmaradt Sven Hannawald érvényben lévő sáncrekordjától. Viszont mivel Widhölzlnek csak 200 méterre futotta, így a lengyel örülhetett. Malysz győzelme után azt nyilatkozta, hogy „edzésen mindig is jól repültem, végre most a versenyen is sikerült két jót ugranom”. Ezzel a győzelmével Malysz elmondhatja magáról, hogy Ahonen mellett ő a második, aki egynél több versenyt tudott idén nyerni. (Egy-egy győzelme van Widhölzlnek és Höllwarthnak.)
Malysz és Widhölzl mögött a finn repülőpáros, Jussilainen és Hautamaeki végzett. Az érzelemmentes arckifejezésükről híres finnek edzőjétől érdekes volt kitörő örömöt látni, pedig ez történt – a tréner szinte ugrált örömében, hogy az ászuk távollétében is remekül teljesített a csapata.
A finnek mögött ötödik lett a 18 éves osztrák titán, Thomas Morgenstern, akinek ez volt az első szereplése Kulmban. Ugyanis tavaly másutt volt jelenése: a verseny időpontjában rendezték a junior világbajnokságot, és neki oda kellett mennie. Meg is nyerte!!
Legközelebb január 22-23-án versenyeznek a síugrók Titisee-Neustadtban, minden bizonnyal már Ahonennel együtt.