A világ egyik legnagyobb sáncán, az ausztriai Kulmban sírepüléssel folytatódott a világkupa. A síugrók Schumacherét egy vírus döntötte le, így a Finnair távollétében nyílttá vált a verseny. Végül egy copfos nyert.
 Csak a legjobbak merik megpróbálni  |
A tévéközvetítések által a sírepülés ma már vesztett valamennyit a misztikumából, hisz a tévéképernyőn a látvány nagyrészt átjön, a veszélyessége azonban kevésbé. Hisz a síugrók ugyanúgy készülődnek neki, ugranak el, landolnak, mint a „normál” versenyeken, csak a sánc nagyobb, és a levegőben töltött idő hosszabb. Arra, hogy ők valójában mennyire tartanak az „óriásoktól”, leginkább abból következtethetünk, hogy a síugrók olyan kevésszer ugranak, ahogy csak lehet. A sírepülés ugyanis nagyon veszélyes sport, ráadásul idegileg és fizikailag is sokat kivesz belőlük már egy-egy ugrás is.
Persze vannak olyanok, akik ebben különösen jók. Specialistának számít például a finn Matti Hautamaeki, a világcsúcstartó, de ő már egy ideje csak árnyéka régi önmagának. A sírepülés egyik szakértője volt a német Sven Hannawald is, de ő már egy ideje visszavonult, legalábbis ideiglenesen. Így nyílttá vált a küzdelem a többiek előtt. Főleg, hogy a 2004-05-ös világkupában eddig szinte verhetetlen finn Janne Ahonen (13 versenyből 11 győzelem és két második hely) most nem volt ott a rajtnál. Ledöntötte egy vírus, és mivel a sírepülés egészségesen sem gyerekjáték, nemhogy a betegségtől legyengült testtel, így a finnek nem kockáztattak. Ahonen úgyis utcahosszal vezet a világkupában, „hadd játszanak kicsit a többiek”. Így azt már nem fogjuk megtudni, hogy Ahonen idén sírepülésben is annyival jobb-e a többieknél, mint a síugró sáncokon.
A pénteki (jan 14.) kvalifikáció alapján sejteni lehetett, hogy az osztrákok nagyot akarnak alkotni a hazai pályán. Viszont meglepetésre nem Martin Höllwarth, vagy Thomas Morgenstern, a világkupában remekül szereplő két osztrák éllovas tündökölt, hanem 28 éves, két gyerekes Andreas Widhölzl, aki mindig tud meglepetést okozni. Néha azzal, hogy pocsékul szerepel, máskor pedig a váratlan csúcsteljesítményeivel. Widhölzlről közismert, hogy kedveli a sírepülést, és ezt bizonyította is a kvalifikációban elért első helyével és 208 méteres ugrásával. Persze ez még semmire sem jó, ha a versenyen nem ugrik kétszer nagyot. A pénteki selejtezőn az osztrákkal csak a lengyel Adam Malysz tudta tartani a lépést, ő 203 méterre szállt.
A szombati versenynapon a kulmi sánc környékén tapasztalható időjárásra leginkább a tökéletes jelző illett. Ragyogó napsütés, mínusz 5 fok, szélcsend – igazi síugró álomidőjárás. A körülményeknek köszönhetően most nem a szerencse, hanem a tudás döntött, és bukás sem történt. Talán csak a hangulaton lehetett volna javítani, hiába volt kint közel 25 ezer néző, ők korántsem tudtak olyan karneváli hangulatot teremteni, mint amilyen egy héttel korábban a németországi Willingenben fogadta a síugrókat.
Az első sorozat után némileg meglepetésre a norvég Roar Ljökelsöy állt az élen, 199 méteres ugrásával, de szorosan ott volt mögötte Widhölzl (197,5) és Malysz (195,5 méter). Az összetett világkupában az Ahonen közvetlenül üldöző két versenyző, az osztrák Martin Höllwarth és a cseh Jakub Janda egy 191,5 méteres és egy 194,5 méteres ugrással vetette észre magát. Az élmezőnyt a hazaiak nagy kedvence, a 18 éves Thomas Morgenstern egészítette ki a maga 193,5 méterével. Vagyis a második kör nyitott maradt a dobogós helyeket illetően.
Mivel a sírepülés legnagyobb vonzereje azért mégiscsak a látvány, a rendezőség úgy döntött, kockáztatnak, és egy magasabban lévő beülőről indítják az ugrókat, remélve, hogy a legjobbak 200 méter fölé szállnak.
 Widhölzl repült a legmesszebb |
Így is lett. Az első sorozatban jól szereplők közül Morgenstern 205,5 méterre repült, Malysz egy méterrel messzebbre, ugyanannyira (206,5m) mint Widhölzl. Utolsóként Ljökelsöy ugorhatott, akinek „csak” 203,5 méterre futotta az erejéből, így a hazaiak örülhettek. Ahonen távollétében osztrák világkupa győzelem született. Ez volt a copfos osztrák 18. vk sikere. Legutóbb 2002. november 30-án tudott nyerni a finnországi Kuusamoban!!! (A norvég lett a második, a lengyel pedig a harmadik.)
A verseny után a negyedik helyen végzett Thomas Morgenstern azt nyilatkozta, hogy a második ugrásával (205,5 méter) elégedett volt, de a pódium lehetőségét már az első ugrásakor elpackázta. „Gratulálok „Swidernek” , és remélem, hogy én leszek a következő”.
A világkupában második helyen álló Martin Höllwarthnak nem sikerült kihasználni Ahonen távollétét, csak a 11. lett (191,5 méteres első ugrása után másodikra 194 métert ért el). Ezt a verseny után így magyarázta: „Nem sikerült a sírepülésbe úgy belejönnöm, mint reméltem, de emiatt nem fogok a technikámon módosítani. Túlélem.”
Legközelebb vasárnap, január 16-án folytatódik a pontvadászat, ugyanitt, a kulmi sírepülő sáncon.
