Az eső magyar, Déli-sarkra tartó expedíció apropóján minisorozatunkban néhány olyan kérdésnek járunk utána, amik egyszerűnek tűnhetnek, mégsem azok. Elsőként például annak, hogy kik is laknak a Fehér Kontinensen. A pingvineken kívül, persze.
 A Palmer bázis egy részlete  |
A Kik laknak az Antarktiszon? kérdés sokak számára egyszerűnek hangzik, és egy „senki” vagy „pár megszállott tudós” válasszal elintézhető. Pedig a kontinens lakóinak száma egyes időszakokban több ezerre tehető, ami egy miniállam lakosságával vetekszik. Persze ők nem egy állam polgárai, olyan nem létezik, hogy antarktiszi állampolgár, útlevél sincs, sőt kormányzat sem.
A kontinensre egy 1959-ben aláírt nemzetközi megállapodás, az Antarktiszi Szerződés érvényes, amely kimondja, hogy a földrész soha nem válhat nemzetközi tulajdonviták tárgyává. Országoktól független, katonai célokra (bázisok létesítésére, fegyverkísérletekre) semmiképpen sem használható.
A szerződés a tudományos kutatásoknak is külön fejezetet szentel. Ebben lefektették, hogy az Antarktiszon elért kutatási eredményeket nyilvánosságra kell hozni, és ingyen elérhetővé kell tenni, valamint szorgalmazták az egyes országok által létrehozott bázisok közötti minél szorosabb együttműködést.
|
A kontinensen jelenleg kb. 50 olyan bázis működik, ahol folyamatos kutatás zajlik. A legtöbb bázissal Oroszország, Ausztrália, az Egyesült Királyság, Chile és Argentína rendelkezik. (Lásd a táblázatunkat.) Főként a kontinenshez legközelebb fekvő országok és történelmi okokból az Egyesült Királyság áll élen az ottani állomások létrehozásában. A kutatóállomások nevét leggyakrabban híres antarktiszi felfedezőkről vagy azok hajóiról nevezték el (lásd Amundsen-Scott, Bellingshausen, Vostok, stb.). Magyarország az Antarktiszi Szerződés aláíró országa (igaz, később csatlakozott, nem alapító), de bázissal nem rendelkezik a kontinensen. (Magyar kutatók viszont már többször jártak a Fehér Kontinensen.)
A legtöbb bázist a part mentén, a Dél-Amerikához legközelebb eső részen állították fel (lásd a lenti térképen), a szárazföld belsejében sokkal kevesebb az állomások száma, itt főleg geológiai, klímaváltozással kapcsolatos és glaciológiai (a jég változásával kapcsolatos) vizsgálatok folynak.
Vannak olyan bázisok is, amelyek csak az ottani nyáron lakottak, a téli időszakban, amikor fél éven keresztül egyáltalán nem kel fel a nap, csak a legelszántabbak tartanak ki. Ilyenkor azonban a légkör vékonysága, és a légteret befolyásoló zavaró tényezők (szmog, fények, repülőforgalom) hiánya miatt remek alkalom kínálkozik a csillagászati megfigyelésekre. (Nemrég kimutatták, hogy az Antarktiszról tisztábban látni a csillagokat, mint az Egyenlítő mentéről – ahogy eddig hitték.)
Az ottani kutatók azonban nem a vendégszeretetükről váltak híressé – 2003-ban egy bajba jutott repülőpilótát, akinek elfogyott az üzemanyaga, a McMurdo bázison nem akartak beengedni, mert nem akarják bátorítani a „kalandorokat”. Persze a folyamat ennyire könnyen nem állítható meg, egyre több turista látogat a földrészre.
De róluk, az őket utaztató társaságokról majd sorozatunk legközelebbi részében olvashattok..
 Bázisok földrajzi eloszlása az Antarktiszon |
