December 5-én Giants of Rio néven nagyszabású váltóversenyt rendeztek, A Team Hungary végül a 22. helyen zárta a 78 befutóból álló versenyt. A csapat doyenjét, Kropkó Pétert már itthon értük utol, és élményeiről kérdeztük.
 Rioban most nyár van Fotó: Alex Schelbert  |
Ahogy azt versenybeszámolónkban már olvashattátok, december 5-én Rio de Janeiroban Red Bull Giants of Rio néven nagyszabású váltóversenyt rendeztek, amelyen egy magyar kvartett is részt vett. A Team Hungary végül a 22. helyen zárta a 78 befutóból álló versenyt. Kalandos repülőútjuk után a csapat doyenjét, Kropkó Pétert már itthon értük utol, családi mikulási feladatainak letudása után.
Kropkó Péter: – Előre is bocs, de alig tudok beszélni. Berekedtem a fáradtságtól. Csütörtökön indultunk Brazíliába, hétfőn már itthon is voltunk, de ez a négy nap nagyon zsúfolt volt. A brazilokat nem lehet nem szeretni, de azért nem véletlen, hogy nem ők gyártják a svájci órákat. Újhelyi Balázs sárkányrepülős gépét például csak egyszer, visszafelé becsekkoláskor láttuk pár percre. Odafelé és visszafelé is elkeverték, így ő kénytelen volt kölcsöngéppel versenyezni.
Extrem.hu: – A versenyre is jellemző volt a brazilos szervezés?
 Az úszók pályája Forrás: redbullgiantsofrio.com |
KP: – Nem! A brazilok a vendéglátók voltak, ez a Red Bull promóciós gálája volt, így az osztrák cég ügyelt azért arra, hogy minden jól szervezett legyen, annak ellenére, hogy ez volt az első ilyen verseny, és gyerekkori betegségei azért voltak. Például az úszószám előtt négy tájékoztatón is elmondták, hogy mind a hat bóját balról kerüljük. Persze nyolc bója volt, és az utolsónál bőszen integettek, hogy jobbra, jobbra. Életem egyik legkeményebb pályája volt, pedig már 47 Ironmanen vagyok túl. A biztosításra voltak ott szörfösök, búvárok, jeskisek, csónakosok, de én valahogy mégis úgy voltam vele, hogy tartalékolok annyit, hogy ha az egyik hullámból iszok és aztán a következőből is, akkor is legyen még annyi erőm, hogy egyedül kiússzak a partra.
Extrem.hu: – A fotókon elég nagy hullámok látszanak..
 A hullámokkal harcolva Fotó: Christian Pondella |
KP: – Japánban ilyen tengeri viszonyoknál már elhalasztották az Ironman úszásszámát. Itt úgy voltak vele, hogy a sportág elitje van itt, kell nekik a kihívás. Nem igazán a hullámok nagysága volt a kemény, bár a négyméteres hullámok között nehéz kiszúrni a két méter magas bójákat, de főleg a hullámok formája és a part menti áramlások miatt voltak veszélyesek, mert nagyot csapódtak. Voltak áramlások a parttal párhuzamosan és merőlegesen is, voltak olyan részek, ahol a másutt 25-26 C fokos víz csak kb. 16 fokos volt. Az első 1600 méteren a hullámok és az áramlások miatt kellett nagyon figyelni, de szerencsére torlódás és ütközés nem volt az úszók között, és jó szemüveget is választottam. Az 1600 méter után ki kellett másznunk a partra, és leugrani egy 6 méter magas szikláról, mint a spártai újszülötteknek. Ez volt a szakasz leglátványosabb része, de korántsem a legnehezebb. Csak vigyázni kellett, hogy akkor ugorjunk, amikor becsapódnak a hullámok és elég magas a víz. Ez volt a vízválasztó a versenyen. Ha az első 1600 métert a mezőny elejével úsztad le, akkor gyorsan le tudtál ugrani, ha később értél oda, már nagy volt a torlódás, ezért itt elvesztegettünk vagy három percet. A táv második részén 2600 métert kellett úsznunk a Cukorsüveg-hegy körül. Itt már nem voltak olyan nagyok a hullámok. Végül 11 percet kaptam az ausztrál győztestől.
Extrem.hu: – Miután átadtad a stafétát, mennyit tudtál a verseny további alakulásáról?
KP: – A feleségem nézte az interneten a közvetítést és az eredményeket, ő tájékoztatott SMS-ben. Miután pedig buszokkal elvittek bennünket a célba, ott már nagy kivetítőn én is láttam. Hát, a montisoknak, a sárkányrepülősöknek és a futóknak sem volt könnyű dolguk! A montisoknak pl. a Krisztus-szoborhoz lépcsőt kellett mászni a kerékpárral a hátukon. A sárkányrepülősöknek pedig vigyázniuk kellett egymásra is, hisz míg ha mi úszók egymásnak megyünk, akkor az a „ja, bocs” kategória, náluk fent a levegőben azonban az életveszélyes lehet. Az egyik sárkányos például nem tudott pontosan leszállni a célterületre és a strandon a napozók között kötött ki. Végül senkinek nem lett baja.
 Homokfutó a Copacabanan Fotó: Flo Hagena |
Extrem.hu: – A váltó utolsó tagjai a futók voltak, amiben Stepán Zsolt nagyon nagyot futott, és a csapatotok végül az úszás utáni 52. helyről feljött a 22-dikre. Gondolom te is kipróbáltad, milyen a homokban futni.
KP:- Hogyne, és el kell hogy mondjam, Waikiki beach Hawaiion túró a Copacabanahoz képest. Gyönyörű itt a homok, nagyon apró szemcsés, de pont emiatt mezitláb nagyon nehéz benne futni, mert mozog alattad a homok, szétfolyik a talpad körül.
Extrem.hu: – A verseny után igazi riói hangulat volt?
KP: – Oh, a hegyen fent rendeztek nekünk egy partit, ahol a sportolók voltak a VIP-k. Fantasztikus volt a hangulat! Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy beválogattak a rioi csapatba. Azért nehéz nem irigyelni a rioiakat, nyáron 30 fok körül van a hőmérséklet, télen pedig 18 fok körül. Úgy lehet is élvezni az életet.
