Gyenes Pali (BMX flatland): a téli gyakorlásunk még nem megoldott

Gyenes Pali évek óta az egyik legjobb magyar BMX flatlandes. Ez az egyik olyan görsport szakág, amiben a magyarok versenyképesek a nemzetközi mezőnnyel szemben. Ehhez képest szinte érthetetlen a fiúk téli helyzete. Erről beszélgettünk Palival.


Paliék a Westend tetején

– Nyáron Pesten leginkább a Hősök terén lehet benneteket látni, de hova mentek akkor, ha leesik az első hó?

– Egyelőre még leginkább sehová. Még ki-kimegyünk a Hősök terére, de szélviharban nem nagy élmény edzeni. Sőt, megint felmerült, hogy kitiltanák a görsportokat a térről. Állítólag már a parlament előtt a törvényjavaslat. Úgy hat évvel ezelőtt még szorítottak nekünk helyek az egyik fedett görparkban, de ma már nincs hol edzenünk. Túl kevesen vagyunk, így nehezebb az érdekérvényesítés. Bár ez reméljük nemsokára megváltozik. Az egyik flatlandes, Söre Péter a TF-en tanul, és általa, és a Péntek Andris által beadott kérvény hatására reményeink szerint a TF-en kapunk egy termet, ahol télen gyakorolhatunk.



– Milyen egy jó flatlandes terem?

– Számunkra fontos, hogy olcsó legyen a bérleti díja. Nem kell, hogy új legyen, csak egyenletesen lapos legyen a talaja. A vidéki flatlandesek érdekes módon télen jobb helyzetben vannak, mert ott mindenki ismer mindenkit, sokszor könnyebben találnak termet. Pedig nagyon fontos lenne, hogy télen is tudjon minden flatlandes edzeni, mert nehéz lépést tartani a nemzetközi konkurenciával, ha kimarad 3-4 hónap, és csak kora tavasszal kezdjük újra a gyakorlást.



– Ha jól sejtem, akkor itthon télen nincs is verseny vagy jam…

– November 27-én, Sátoraljaújhelyen lesz az utolsó verseny, de ez inkább amolyan évadzáró lesz, aztán már csak külföldön lesznek események.

Comments

comments