Reinhold Messner a világ egyik leghíresebb hegymászója. Életének egyetlen komolyabb sötét foltja élete első 8000-es hegyéhez, a Nanga Parbathoz kötődik, ahol 1970-ben öccse mászás közben meghalt. Reinhold közel negyed évszázaddal később ebben a könyvben próbál magyarázatot adni a tragédiára.
Kevesen vitatják, hogy a dél-tiroli Reinhold Messner a világ egyik legnagyobb hegymászója. Ő volt az első, aki oxigénpalack segítsége nélkül mászta meg a világ tizennégy 8000 méter feletti csúcsát. Ezenkívül gyalog átkelt az Antarktiszon, Grönlandon, bejárta a Takla-Makán sivatagot. Emellett nagyon termékeny író, három évszázados mászókarrierje során több mint 40 könyve jelent meg.
A legutóbbi, Der Nackte Berg elnevezésű könyvét 2003-ban írta, amiben egy olyan témát dolgoz fel, ami már negyed százada kísérti: az első 8000 méteres csúcsmászásakor, 1970-ben először bizonyította a világnak, hogy a legnagyobbak között kell számolni vele. A 8126 méter magas Nanga Parbat 4500 méteres Rupal-falán, a Föld legmagasabb jeges sziklafalán elsőként jutott fel öccsével, Güntherrel. A lefelé vezető út azonban tragédiába torkolt: máig tisztázatlan körülmények között Günther eltűnt, és holtteste azóta sem került elő. (Nemrég találtak egy lábcsontot, ami a DNS-vizsgálatok szerint Güntheré.)
Testvére haláláért máig sokan Reinholdot vádolják, mondván, hogy kettőjük közül ő volt jobb formában, miatta várakoztak túl sokáig az expedíció még fölfelé mászó tagjaira, és ő volt az, aki a lefelé vezető úton „elvesztette” a mögötte haladó testvérét.
A máig zavaros történetet részletesen ebben a könyvében meséli el Reinhold. A könyv magyarul a Park Könyvkiadó Veszélyes sorozatában jelent meg idén ősszel. A magyar cím (A végzet hegye: Nanga Parbat: fivérek, halál és magány) kicsit komorabbb, mint a német A meztelen hegy. Aki egy olyan könyvet keres, amit olvasva kedve támad kipróbálni a sziklamászást vagy esetleg a magashegyi hegymászást, az ne ezt a könyvet olvassa! Aki viszont arra kíváncsi, hogy egy 8000 méteres csúcs meghódítása során sokszor micsoda szenvedésen mennek keresztül a hegymászók (fagysérülések, oxigénhiány, hóvihar, éhség, szomjúság, eltévedés, stb.), ráadásul ezt egy végig pergő ütemű, olvasmányos történetben szeretné megkapni, annak csak ajánlani tudjuk Messner új könyvét.
2004 nyarán volt szerencsém interjút készíteni az idén 60 éves hegymászóval, aki elmondta, hogy számára a könyvírás könnyedén megy, évente megír 2-3 könyvet. Az kérdéses volt, hogy egy ennyire személyes témában mire lesz képes. Jómagam leginkább a „nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél” hozzáállással kezdtem as könyv olvasásába, főleg mivel Reinhold Messner híres arról, hogy számára a hegymászás a legfontosabb.
Hogy mennyire, azt jól példázza a következő részlet, amelyet még a Nanga Parbat előtt írt:
„A hegymászás központi helyet foglalt el az életemben. Minden más a háttérbe szorult: hivatás, lányok, karrier. Nem a hegycsúcsok, hanem a falak és a meredélyek jelentették a kihívást. Ezek a távoli magas célok megfoghatók voltak, veszélyeik konkrétak. Komolyságot követeltek meg és feltétlen odaadást. Érzéseimet annak idején az odaadás, a fegyelem és az életkedv, a minden eddigit túlszárnyalni akarás jellemezte.”
Mire a „Nagy Hegy” túloldalán lejutott, több napnyi szenvedés állt mögötte. Lábujjainak többsége elfagyott, akkora már szinte biztosra vehette, hogy testvére valahol mögötte meghalt, a szenvedésektől már skizofrénné vált, se inni, se ennivalója sem volt már napok óta. Erre az állapotra így emlékszik vissza a könyvben:
„Amikor felébredtem, üres voltam és kába, mint valami narkózis után. Mintha elfelejtettem volna mindent, még sírni sem tudtam. Teljes süketség volt az agyamban, mintha vattával lett volna kitömve a fejem. Ki vagyok én? Az Ő? Ha csak egy csöpp eszem maradt volna, megértem, hogy saját magammal tévesztem össze magam, hogy kívülről nézem önmagam.”
A könyv elolvasása után döntse el mindenki, hogy kinek hisz: Reinhold Messnernek vagy az őt vádló többi expedíciótagnak Günther eltűnésének körülményeivel kapcsolatban. Hogy pontosan mi történt, azt csak azok tudhatják, akik ott volnak, de ahogy a könyvből kiderül, leginkább azok sem, hisz a halálzónában, 8000 méter felett legtöbbször már nincsenek olyan szellemi állapotban, hogy pontosan rekonstruálni tudják a velük történő eseményeket.
