A világ egyik leghíresebb freeride mountain bike versenyét, a Red Bull Rampage-t 2001 óta rendezik a utahi sivatagban. Idén eső!! fogadta a világ legjobbjait, aztán végül minden a terv szerint ment. Óriási ugrások, több törés, és egy rossz hír. Ez volt az utolsó ilyen verseny.
Lance Canfield a döntőben a combját törte Fotó: Ian Hylands (Red Bull Photofiles) |
A Red Bull Rampage-t azért rendezik évek óta Utahban, mert a sivatag miatt legalább az időjárással nem kell sokat törődniük. Por persze mindig van, de a freeriderek ehhez hozzá is vannak szokva. Ehhez képest idén eső áztatta a pályát, és a nap éppen a selejtezőre szárította csak fel a lejtőket. Így a világ 30 legjobb riderének legalább nem kellett sárban dagonyáznia.
A selejtezőhöz az a pályát használták, ahol 2001 és 2003 között a döntőt rendezték. Idén a fináléra egy új pályát jelöltek ki, de végülis úgy döntöttek, hogy az esőzések miatt nem kockáztatnak, maradnak a régi helyen. Persze a RB Rampage esetében kijelölt pályáról nem beszélhetünk, itt nem szalagokkal jelölt útvonalon kell lejutniuk. A szervezők a domboldalt jelölik ki, és a versenyzők saját maguk választják ki, hogy pontosan merre zúznak el. A zúzást is szó szerint kell érteni, a fiúk ugyanis a sziklás talajon 4-5 emelet magasnyikat ugrattak. Ide csak a legőrültebbeket hívják meg, a pálya ugyanis nagyon veszélyes. A tavalyi győztes már a selejtezőt válltörés gyanúval fejezte be, és a döntőben is volt olyan, akit hordágyon vittek le a pályáról. Az értékelést egy szakértő zsűri végezte, aminek alapját a bringa feletti kontroll, az ugrások magassága, a stílus, a folyamatosság és az általuk választott pályavonal nehézsége adta.
A viadal nehézségét az is jelzi, hogy 2001 óta összesen egy olyan versenyző volt, akinek egynél többször sikerült a dobogóra állnia. Ő Cedric Gracia, a Francia Rakéta, a sportág egyik legnagyobb alakja, aki 2002-ben második lett, 2003-ban pedig győzni tudott.
Kyle repülés közben Fotó: Christian Pondella (Red Bull Photofiles) |
A verseny egyik résztvevője a kezdetek óta az amerikai Kyle Strait, aki 10 éves kora óta kerekezik versenyszerűen. Ha hozzátesszük, hogy az első Red Bull Rampage-on, négy évvel ezelőtt még csak 13 éves volt, akkor csak annyit mondhatunk róla, őstehetség. Idén, 17 évesen a franciaországi junior világbajnokságon harmadik helyen végzett, a Rampage-on pedig olyat ment, hogy senki sem tudta megelőzni.
Kyle mögött egy angol, George „Gee” Atherton végzett, aki csak két évvel idősebb amerikai versenytársánál.
Kyle sivatagi? medvének öltözött Fotó: Ian Hylands |
Gee, 2003. junior Európa-bajnoka, és világbajnoki ezüstérmese a verseny után elmondta, hogy az esőzések miatt a talaj egy kicsit nedves volt, de legalább jobban tapadt, ami a kanyarodásnál azt jelentette, hogy nem csúsztak annyira a kerekek.
A harmadik helyen a tizenkilenc éves kanadai Steve Romaniuk végzett, aki korábban motocross versenyző volt, és onnan nyergelt át a montizásra. Tavaly a RB Rampage-on ötödik lett, és eltökélte, hogy idén a dobogón végez.
Ha dobogón akart végezni, azt most kellett megtennie, mert ez volt az utolsó ilyen verseny. (Legalábbis egyelőre.)