Interjúnk az X-Prize igazgatójával: álommeló sok munkával

A magánűrhajózás és az űrturizmus jelenleg az egyik legnagyobb érdeklődésre számot tartó új iparág. A „robbanást” az X-Prize alapítvány 10 millió dolláros pénzjutalma indította el. Felhívtuk Brooke Owens programigazgatót, hogy elsőkézből értesüljünk arról, hol „robbantanak” legközelebb.


Hasonló géppel repülnek majd az űrturisták
Forrás: Scaled Composites

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, az első magánpénzből felépített űrhajó elkészítésére kiírt 10 millió dolláros X-Prize-t az amerikai SpaceShipOne (SSO) űrhajó nyerte el október elején. Azóta két szálon fut a történet. Az űrhajó tervezői már a kereskedelmi értékesítésén dolgoznak. Annyi a jelentkező űrturista, hogy csak győzzék majd gépekkel! Közben a 10 milliót adó X-Prize alapítvány új területekre terjeszkedik. Új tudományterületeken fognak versenyt hirdetni, és szerveznek egy űrhajós versenyt is, X-Prize Cup néven. Vagyis jelenleg akkora a nyüzsgés, az érdeklődés a területen, mint ami legutóbb a 60-as évek végén, a Holdraszálláskor volt.



Sugározz fel, Scotty

Két részes cikkünkben először az X-Prize terveiről olvashattok egy interjút a az X-Prize alapítvány programigazgatójával, majd a következő részben a SpaceShipOne-nal kapcsolatos legújabb híreket foglaljuk össze. Többek között azt, hogy mi köze van az Űrszekerek első kapitányának, William Shatnernek a SSO-hoz, és hogy mit szán az űrflottát pénzelő Sir Richard Branson az apjának 90. születésnapjára.



X-Prize alapítvány programigazgatóját, Brooke Owens-t Kaliforniában értük utol telefonon, ahonnan készségesen válaszolt az extrem.hu kérdéseire.

– Burt Rutanék még át sem vették a 10 millió dolláros csekket az Ansari X-Prize alapítványtól, de már több teljesen különböző területen folyik ezerrel a szervezés. Úgy tudom, 2006-tól Új-Mexikóban már versenyt is rendeznek az űrhajóknak. Ez azt feltételezi, hogy az X-Prize-ért harcoló többi csapat is eljut addigra a sikeres fellövésig, az alapítvány 10 millió dollárja nélkül is.



Több űrhajó kell, hogy lehessen versenyt szervezni


Három év múlva ez már nem csak sci-fi lesz

– Összesen 26 team jelentkezett az X-Prize-ra. A SpaceShipOne sikerét látva jó esély van arra, hogy a többi csapat is megkapja majd a megfelelő támogatást ahhoz, hogy egy-két éven belül ők is működőképes űrhajókat tudjanak fellőni. Rájuk szükség is lesz a X-Prize Cup-on, hisz a verseny úgy érdekes, ha minél több csapat vesz részt benne. A legvalószínűbb helyszín valóban Új-Mexikó, de még jelenleg is folynak a tárgyalások az állammal. Olyan helyszínt kerestünk, ami elég messze van a lakott területektől, és az ottani sivatagok erre tökéletesen alkalmasnak tűnnek. A dátummal kapcsolatban pedig annyiban pontosítanék, hogy 2006-ra egy EXPO-t tervezünk, abban az évben egy nagyszabású kiállítást tekinthetnek majd meg az odalátogatók. A tulajdonképpeni versenysorozat 2007-től veszi kezdetét. Addigra tudjuk biztosítani a megfelelő csapatlétszámot, a szervezést és a minél biztonságosabb lebonyolítást.


Forrás: wtnxprize.org

Pénz van, világmegváltó ötlet kerestetik



– A még sci-fibe illő űrhajó-verseny mellett az alapítvány új projectjei közül talán a legfontosabb a WNT X-Prize, amiről még nem is lehet tudni, hogy pontosan mire is lehet majd pénzt kapni. Kinek az ötlete volt, hogy kiterjesszék más tudományágakra is az X-Prize-t?

– Ez Peter Diamandis, az alapítvány vezetője és James Clark, a Technológiai Világhálózat (WTN) elnökének közös gyermeke, amit már azelőtt kidolgoztak, hogy az SpaceShipOne megnyerte a 10 millió dollárt.



– Az WNT X-Prize oldalán bárki beküldheti a javaslatát arra, hogy milyen tudományterületen hirdessenek legközelebb hasonló pénzértékű versenyt. Ez a folyamat jelenleg hol tart?

– Több mint hétszáz javaslatot kaptunk eddig. Ezek feldolgozásához még neki sem láttunk, de persze azért már bele-bele néztünk, hisz nagyon kiváncsiak vagyunk rá, mi lesz a legnépszerűbb terület. Eddig a legnépszerűbbnek az orvostudomány tűnik, ezzel kapcsolatban érkezett a legtöbb javaslat. Terveink szerint fél évig várjuk a javaslatokat. Ezeket azután egy csapat összesíti, szortírozza őket, és közben természetesen megpróbálunk a legnépszerűbbekre pénzt felhajtani. Dollármilliókat, persze.



Felelősségteljes pozícióban



– Hányan dolgoznak az alapítványnál?

– Hirtelen meg sem tudnám mondani. Sokan vagyunk.

– Ha jól vettem ki a szavaiból, tulajdonképpen Ön felel az X-Prize utómunkálataiért, az űrhajós kupa szervezését , és irányítja az WNT X-Prize előkészületeit is. Azt hiszem, erre mondják, hogy álommeló.

– Az eredeti ötlet óriási sikerét mutatja, hogy milyen sok területre terjed már ki az alapítvány munkája. Tényleg óriási élmény ebben a munkában részt venni, viszont jelenleg a legtöbb projectünk még a tervezés fázisában tart, egyeztetések, szerződés irások adják a munka nagyját. Az igazi élmény majd természetesen az lesz, ha már versenyeznek az űrhajók és ha majd már tudni fogjuk, mi lesz vagy mik lesznek azok a tudományterületek, amikért majd olyan nagy verseny folyik, mint az X-Prize-ért folyt idén.

Comments

comments