A világ talán legbizarabb vegetáriánus fesztiválján a programban szerepel például tűzjárás, pengézett létramászás, sőt egy nagyon extrém piercing felvonulás is. Hogy a várandós anyákat és a menstruáló nőket miért tiltották ki, és hogy miért tilos az alkoholfogyasztás, azt itt megtudhatod.
Így és véd a nap ellen |
A fáma szerint az 1800-as évek elején egy híres kínai operatársulat járt a thaiföldi Phuket városában. A helyiekhez hasonlóan ők is elkaptak egy ismeretlen eredetű, életveszélyes lázat. A társulat azonban úgy döntött, egy nagyon kemény vegetáriánus diétára állnak át, hátha ezzel sikerül elnyerniük az istenek kegyelmét. Meggyógyultak, és a helyiek azóta is évente megemlékeznek az eseményre. Azonban nem a szokásos koszorút, esetleg virágot helyezünk el a város különböző helyein típusú megemlékezés ez, hanem egy rituálé sorozat, amit ők a vallásuk szerves részének tekintenek, a kívülálló pedig úgy érzi, egy bizarr horrorfilm díszletei közé került.
Azért a kezével is tartja… |
Kezdjük az alapszabályokkal. Az október közepén évente megrendezésre kerülő Phuket Vegetáriánus Fesztivál ideje alatt tilos a hús- és az alkoholfogyasztás. A kötelező ruhaszín a fehér. A gyászoló és terhes anyák, valamint a menstruáló nők nem vehetnek részt a rituálékban. (Ennek ellenőrzési módjáról nincsenek információink.)
A rituálék és felvonulások résztvevői a saját és mások lelkének megtisztítása érdekében különböző szent cselekedeteknek vetik alá magukat. Például nagy méretű fémtárgyakat – fúrót, késeket, sőt biciklivázat – fúrnak át az arcukon (a piercing igen feltűnő formája ez), amivel hituk szerint másoktól vonják el azok bűneit, és ezáltal megtisztítják azokat.
Emellett a kínálatban szerepel még tűzjárás, pengékkel telirakott létrák megmászása, valamint forró olajban való fürdőzés is. Mindezt a helyi szentélyeknél, a turisták előtt teszik
Extrém fúró- és késtartó |