A tavalyi, első Xaft fesztiválon leginkább a szervezés miatt pampogtunk. Idén ezzel semmi gond nem volt, viszont sajnos csak néhány film ütötte meg a tavalyi mércét. A többit túl kellett élni.
Sticzay Péter Fotó: Nagy Csaba |
Sticzay Péter, akit a magyar board sportok egyik keresztapjaként szoktak emlegetni, már második éve pátyolgatja, szervezi a XAFT amatőr extrémsportos filmfesztivált. Az első évben több mint 40 filmet neveztek, és a döntőbe jutott alkotások igazán élvezhetőek voltak, nem is csoda, hogy megtelt a MOM Park multiplexének nagyterme. Akkor leginkább a műsorvezetőt kritizáljuk, aki nem volt épp az extrémsportok enciklopédiája. Idén Sticó vállalta a konferanszié hálátlan feladatát. Ez remek döntés volt, hisz Péter már közel egy évtizede mozog a boardsportokban, ráadásul ez a saját fesztiválja, tehát ismerte a filmeket. A stílusa egyedi, de legalább van stílusa. Vagyis a lebonyolítással idén nem volt gond.
Nagyobb kínálat, kisebb szórás
2004-ben már 64 filmet neveztek, aminek mindegyikét levetítették pénteken, a döntőbe jutott 13 alkotást pedig vasárnap nézhette meg a nagyérdemű. (Tavaly egynapos volt a fesztivál). Idén a görsportok uralták a mezőnyt, a fináléba három gördeszkás, három görkoris, két snowboardos, három BMX-es, egy freestyle motocross és egy electric boogee-t bemutató alkotás került. Vagyis most egyetlen vízi vagy légi sport sem volt képviselve a fináléban.
Az október 24-ei döntőre nagy várakozással ültünk be, remélve, hogy hasonlóan jó filmeket látunk majd, mint tavaly. Sajnos ez nem jött össze. Volt most is néhány igen jó és ötletes film, de most sokkal több volt a valódi koncepció nélküli, a jó poénokat nélkülöző, a vágás tekintetében igen amatőr film. Persze erről nem a szervező, nem a zsűri tehet, ők hozott anyagból dolgoznak.
A 70-es évek FMX sztárjáról mintázták a magyar FMX-es Cellux Power bábút |
A kreativitás sokat lendít egy filmen
Bár ne is a negatívumokat emeljük ki, emlékezzünk a legszebb jelenetekre! A legjobb poénok különdíját feltétlenül a DFT freestyle motocross csapat érdemli, DFT – The movie c. zsengéjük egy gyöngyszeméért. A film egyik jelenetében a fiúk kreatívkodtak. Létrehozták és TV-shop hangulatúan bemutatták a sportág új játékát. Az FMX figurát, akinek lehet mozgatni a végtagjait, ami így repülés közben a megfelelő trükk-pózt tudja felvenni. Hogy le ne essen a motorról, celluxszal rögzíteni is lehet (Cellux Power), de a fiúk egy feliratban felhívják a leendő vásárlók figyelmét, hogy a cellux nem alaptartozék, azt külön kell megvásárolni.
Filmtechnikailag a legnagyobb ötletet a Deák Ricsi T-man című rövidfilmje hozta. A történet szerint egy rider, a főszereplő reggel felkel, kimegy a WC-be, ahova magával viszi a szakirodalmat, hogy közben is tudjon művelődni. Egy képregény képi struktúrája jelenik meg, aminek egy idő után részévé válik a főszereplő is. Kinézi magának egy lépcső korlátját, először képzeletében, majd a valóságban is lecsúszik rajta görkorijával. A film végén a főszereplő eltávozik napnyugta felé, és a szövegbuborékban megjelenik: mission completed. A T-man nagyon átgondolt és ötletesen megvalósított film, a zsűriben nem is volt vita, egyhangúan ezt az alkotást találták a legjobbnak a rövidfilm kategóriában.
Az aranyat érő medve esete a snowboardosokkal
A nagyfilmeknél nagyobb volt a disputa arról, hogy melyik film nyerjen. Itt idén – szerintünk – egyetlen olyan film volt, ami elérte a tavalyi dobogósok művészi szintjét. A snowboardos Padréjára a Vagabond/Banff fesztiválról még emlékezhettek. Ott is elnyerte a zsűri tetszését a film nagy része, viszont a fináléban volt egy pusztító jelenet, ami miatt végül lehúzták. Az alkotók elfogadták a zsűri kritikáját, kivették az utolsó jelenetet, és ami maradt, az egy jól megvágott, ötletekkel teli film, aminek legszebb jelenete a medve-sztori. Történt ugyanis, hogy három bátor rider Erdélyben készült siklani. Telipakolták édességgel a hátizsákjukat, hogy majd tudják mivel pótolni az elvesztett kalóriákat, majd nekivágtak a havas lejtőknek. Megálltak egy egészségügyi szünetre, amikoris egyikük rájuk szót, hogy vigyázva, lassan forduljanak meg, majd fussanak, ha kedves az életük, mert egy nagy barna állat nézte ki őket vacsorának. El is futottak, így a medve a nutellás készletre támadt, de az egyik merész rider egy front corkscrew trükkel lekaszabolta a fejét. A történetmesélés filmtechnikailag olyan jó megoldott, hogy bőven veri néhány kereskedelmi csatornán vetített akciófilm szintjét. (Persze végül kiderül, hogy a sztori csak mese.)
A fiúk a filmmel megérdemelten nyertek a nagyfilm kategóriában. Csak azt sajnáljuk, hogy idén nem volt versenytársuk. A tavalyi siklóernyős és ejtőernyős filmek szintjén sajnos idén nem volt másik film. Majd talán jövőre.
|