A Nagy Ő raftingol

Tavasszal Molnár Anikót, a 3. sorozatban pedig Gyursánszky Gábort, az öregedő vízisíbajnokot vitték vadvízre a Nagy Ő-ben. Kulisszatitkok a tévéseket szállító túravezetőktől borulásokról és gátlásokról.


Anikónak volt aki visszaadta a rózsát
Forrás: tv2.hu

A Nagy Ő sorozatokkal nincs nagy szerencséje a TV2-nek. Olyan értelemben legalábbis, hogy sem Noszály Sándor, sem Molnár Anikó nem vált be a címszerepben. Az elsőnek a kommunikációval voltak komoly problémái, az utóbbinak pedig a műsorban résztvevő férfiak érdeklődésének fenntartásával. A főszereplők imidzsét erősen romboló sorozat azonban a nézettségi adatok terén jól szerepel, így a kereskedelmi csatorna úgy döntött, elindítja a harmadik kört is.



A műsor főszerkesztője, Zelend Nikoletta szerint „a magyar lányok szerint az Igazi férfias, barna szemű és hajú, sportosan elegáns, ígéretes vállalkozó és kedveli a romantikus, kettesben eltöltött estéket”. Ennek alapján Gyursánszky Gábor 39 éves ex-vízisíbajnokot választották. Gábornak hamar sikerült elérnie, hogy nosztalgiával gondoljunk vissza Noszályra. Persze alapvetően nem a főszereplők szerelmi életének alakulása miatt foglalkozunk a műsorral, hanem mert lassan már hagyománnyá válik, hogy a Nagy Őt és néhány kiválasztott jelöltjét elviszik raftingolni.


Ő bevállalta a vadvízet
Forrás: nagyo.hu

A második sorozatban Anikó Vilivel, Bálinttal és Ákossal szelte a habokat Ausztriában a Salza folyón. Akkor a paksi Popeye Bt. biztosította a túravezetőket és a hajókat a kalandhoz. A túravezetők számára a legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor Vili és Anikó csónakja beborult a 4 fokos vízbe, és az egyik túravezetőnek kellett a hátsójánál fogva visszatolnia a főszereplőnőt a hajóba.



A harmadik sorozatban a túráztatást a Kalandzóna Kft. vállalta magára. Szeptember végén a szlovén sziklák között, a Soca vadvízén kóstolgatta Gábor és három, egy-egy újabb rózsára áhítozó hölgy a raftingolás rejtelmeit.


Gyursánszky Gábor
Forrás: tv2.hu

Élményeiről a Gáborékat istápoló Kovács Márton, a Kalandzóna vezető outdoor trénere számolt be az extrem.hu-nak. „Együtt utaztunk velük a folyóhoz, és amikor forgott a kamera, akkor a Nagy Ő beszélgetett a lányokkal, amúgy hátravonult olvasni. Gátlásos, visszahúzódó embernek ismertem meg Gábort. Evezni viszont jól tud, de ez síkvizi kenus múltjának ismeretében nem is meglepő. A Socán kicsi volt a víz, borulások nem voltak, csak a végén borítottam be direkt Milkát és Nikit, de Gáborra fogtam. A két lány egy hajóban evezett, míg Krisztina és Gábor egy másikban. Én a stábot vittem egy nagy hajóban.”



A raftingolást tartalmazó részt 2004. október 12-én 20.15-től vetíti a TV2.

Comments

comments