A vadvízi szlalomkajakosok évi országos bajnokságát idén is Krakkóban rendezték. A fiúk maguk gyűjtik az utánpótlást, saját erőből utaznak ki, pedig a szövetségnél lenne rájuk pénz. Igazi magyar történet!
 Göncz Gazsi itt még Ausztriában Fotó: Kapornaki Anikó  |
A legismertebb és legsikeresebb magyar vadvízi szlalomkajakos, Göncz Gáspár egy héttel azután, hogy Ausztriában a Dolomitenmannon bizonyított, most Krakkóba ment, hogy megvédje magyar bajnoki címét. A verseny után vele beszélgettünk.
– A lengyelek ezen a hétvégén (szeptember 18-19) Krakkóban tartották a nemzeti bajnokságukat, ide társultunk mi be, a helyiek meghívására. Kilenc fiú és négy lány utazott ki. A fiúk közül kettőt Ballai Tomi és Nagy Laca (aki most nem volt kint) tanított szlalomozni, négyet pedig Jávor Zoli és én tanítgattunk. Ezek a srácok síkvízi kajakosok voltak, de nagyon gyorsan tanulják a szlalmot is. Szombaton rendeztük meg a mi kis magyar bajnokságunkat, ami két futamból állt, és az összetett eredmény alapján hirdettünk győztest. Az első futamban elütöttem egy kaput, ami jó messzire kilendült, úgyhogy kaptam 50 másodperc büntetést. Így harmadik voltam Jávor Zoli és Ballai Tomi mögött. A büntetésen egy kicsit berágtam, úgyhogy felspannoltam magam a második körre. Ekkor hibátlan pályát mentem, végül 10 másodperccel előztem meg Tomit, Zoli pedig harmadik lett.
A pálya egy kicsit furcsa volt, méghozzá azért mert én idén ennél csak nehezebb pályákon eveztem. A Krakkói víz WW II-III erősségű, azaz nem túl kemény. Ezen úgy próbálnak segíteni, hogy szemét módon tűzik ki a kapukat, volt például zöld kapu limányban.
 A krakkói pálya |
– Áll még a híres lengyel-magyar barátság?
A lengyelek most is nagyon rendesek voltak velünk, igaz ezúttal használható hajót nem adtak a versenyre, féltek, hogy összetörjük őket. Amit adtak az tíz másodperc alatt elsüllyedt az egyik srác alatt. Úgyhogy a szokásos formában versenyeztünk: a parton lévő emberek szaladgáltak a hajókkal a rajthoz. Ettől függetlenül viszont mindenben segítenek, ugyanis a nemzetközi szövetség felzárkóztató (development) programjában ők a mi istápolóink. Jövőre majd kapunk új hajókat is. Jellemző a lengyelek elszántságára, hogy 100 m-t le fognak fedni a pályából, így télen is lehet majd evezni.
– Na, itthon ettől nem kell tartani…
– Igen, nálunk már korántsem ilyen fényes a helyzet. A szakágvezetőnk pl. nem jött ki az országos bajnokságra, és nem is igazán segített a szervezésben. Magunkra vagyunk utalva, vagy megszervezzük a versenyeket magunknak, vagy nem megyünk sehová. A szövetségtől nem látunk pénzt, ha utazunk valahová, bérelni kell a buszokat, és alig tudjuk kicsikarni legalább a benzinpénzt. Pedig erre az évre 1 millió forintot kapott a szakág a mi versenyeztetésünkre. Nem voltunk olyan sok versenyen… Ide is úgy jöttünk ki, hogy minden le van zsírozva, erre, amikor megérkeztünk közölték, hogy fizetni kell a pályahasználatért és a sátorhelyért. Szerencsére előkerült a lengyel szövetség egyik illetékese, és megnyugtatott bennünket, hogy az ő vendégeik vagyunk. Így nem kellett saját zsebből fizetni az országos bajnokságot. Ami egyébként csak azért lehetett ob, mert Tomiék meg mi is hoztunk kajakosokat, hogy nem három emberes legyen a verseny.
