A világ legnehezebbnek tartott extrémsport váltóversenyéről szóló helyszíni tudósítás sorozatunk első részében kalandos szállásvadászatunkról és az első sportkulturális shockról olvashattatok. A mostani bejegyzés a verseny előtti nap izgalmairól, a magyar csapat felkészüléséről szól.
 A kajakosok közül is van, aki pihen  |
A Team Hungary számára a szeptember 10-ei nap fő programja a pályabejárás volt. A négy főből álló csapatverseny résztvevői igyekeztek egy nap alatt felmérni, a saját sportáguk szakaszán mi jelentheti majd a legnagyobb nehézséget.
Tóth Tivadar, a magyarok hegyifutója a reggeli városi futóedzés után úgy döntött, hogy neki talán ennyi elég is. Az „úgyis csak futni kell, a pálya meg végig ki lesz jelölve” bölcsességre alapozva arra jutott, hogy ő egy nappal a nagy verseny előtt már nem fárasztja ki magát, hogy felfut vagy akár felgyalogol a futóknak kijelölt szakasz tetejére, a 2441 méter magas Kühboden-Törlre.
Az indulóknak kiosztott itiner szerint Lienz főteréről (674 méterről) 12 km alatt teszik meg a 1767 méternyi szintkülönbséget, vagyis embertelen táv áll előttük. Ha Tivadar úgy érzi, neki szombaton lesz minden erőtartalékára szüksége, és a pénteki napon már csak rápihen, ez az ő döntése, ő a szakember.
 Landolás a focipályán |
A váltó második tagja, a siklóernyős Lőrincz Mátyás előtt teljesen más jellegű feladat áll. Ő nem fogja a tüdejét is kiköpni a célban, neki „csak” repülnie és egy kicsit futnia kell. Számára az volt a legfontosabb, hogy kiismerje a szélviszonyokat. Matyinak péntek reggel egy forgatócsoportnál volt jelenése, egy helikopterben indította a napot, a Dolomitenmannról készülő számos tévéfelvétel egyikéhez vették fel az ő gyakorlását is. A magyar csapat siklóernyőse szerint az ő feladata lesz a legkönnyebb négyőjük közül. A siklóernyősök számára nem jelöltek ki túlzottan technikás vagy embertelenül hosszú szakaszt. Ők főként a látvány miatt szerepelnek a programban. A futókkal vagy a montisokkal ellentétben ők rossz erőnlét miatt nem szedhetnek össze túl sok hátrányt, legfeljebb akkor kerülhetnek komoly bajba, ha nincsenek termikek. Vagyis ha a felszállásukkor nem megfelelőek a szélviszonyok. Akármilyen jó is egy siklóernyős, szél nélkül nem tud repülni.
A Dolomitenmann-on a siklóernyősök a csapat második tagjai, a Kühboden csúcsán veszik át a képzeletbeli stafétabotot. Lesiklanak az 1000 méter magasan lévő Taxer Moos-hoz, ott leszállnak, átfutnak az ernyőket maguk után húzva egy RedBull kapun, majd újra felszállnak, és Leisach falu focipályán landolnak véglegesen. A focipályán szintén ernyővel a kezükben futnak egy fél kört, és megérintik a kapu mögött toporgó kajakost. A főpróba Matyi számára remekül sikerült, jó volt a szél és a leérkezés is flottul ment. Átgondolta, hogy másnap hogyan hajtogat, hogy a lehető leggyorsabban tudjon nyitni, majd ő is átadta magát a pihenésnek.
 Kajakkal az alpinstartnál |
Váltótársa, a kajakszlalom magyar bajnok Göncz Gáspár ugrással kezdte a napot. Az ő zuhanása „csak” hét méter, ez viszont kulcsfontosságú lehet. A DM szervezői ugyanis a látványosság kedvéért egy úgynevezett Alpinstartot tettek a programba. Miután a focipályán a siklóernyős megérinti őket, elfutnak a közeli folyó partjáig, belevetik magukat a vízbe, átúsznak a túlpartra, ott újra egy rövid futás (150 m) következik a starthelyzet. Itt a lehető leggyorsabb időn belül meg kell találniuk a saját hajójukat a 110 kajak közül (rikító színű hajók most előnyben) aztán hajóval a kézben fel az emelvényre, spitzdecket jól bekötni, evező a kézbe és már jöhet is a 7 méter zuhanás hajóstól a folyóba. Gazsi a nap első részében a többi kajakossal egyetemben ezt a startot gyakorolta. (Egy úszónadrágos stoppostól, (itt az ilyeneket is felveszi az ember) hallottuk, hogy tavaly az egyik kajakos rosszul ugrott, a vízbeéréskor elharapta a nyelvét, és kórházba kellett vinni.)
 Gazsi az árral szemben |
Gazsi a start begyakorlása után a várhatóan fél óra alatt megtehető táv utolsó szakaszához ment, ahol öt kaput kell folyásiránnyal szemben teljesíteniük. Miután teljes erőből eveztek fél órán keresztül, kerülgették a kapukat, küzdöttek az árral, már az utolsó erőtartalékaikat fogják mozgósítani az utolsó 5 kapuhoz. A szervezők azonban nem hétvégi kirándulók számára hirdették ezt a versenyt, így a végére is hagytak finomságot. A 25. kapunál ugyanis ki kell szállni, a folyóparton lapáttal a kézben, hajóval a vállon futni úgy száz métert a köveket, vizes neoprén cipőben, és aztán jöhet az utolsó 5 kapu, folyásiránnyal ellentétben. A kapukat megérinteni szabad, de kapukihagyás esetén újra kell próbálni. Ha megint nem megy, úgyra, max. háromszor. Az utolsó kapu után a parthoz eveznek a kajakosok, felfutnak a meredek parton a kövek között, és elindítják a váltó utolsó tagját, a montis, aki előtt a verseny talán legnehezebb feladata áll.
 Petinek tetszik a pálya |
A Team Hungary hegyikerékpáros tagja a 22 éves Szalay Péter, aki péntek délelőtt végigment a kijelölt pályáján. Már a szakasz keresztmetszete is rémisztő. A Tiroler Brücker hídtól (ahol a kajakosok kiszálltak) fel kell tekerniük a Hochstein-Kreuz csúcsra, 2000 méter magasba, majd egy sípályán le a hegyről, be a belvárosba, a célhoz. Peti szerint a felfelé vezető szakasz óriási élmény. Meg lehet halni közben, hisz nagyon hosszú és nagyon meredek, a hegytetőn már nincsenek is fák, csak apró bokrok. A downhilles rész viszont nem tetszett Petinek, mondván, hogy túl meredek a sípálya, az síelőknek való, nem montisoknak. „Előzni, időt nyerni felfelé lehet, lefelé arra kell vigyázni, nehogy elessen az ember, és drukkolni, hogy defekt nélkül megússza. Felfelé dől el a verseny, ezért nagyon fontos, hogy jól ossza be az ember az erejét. Én az első részen, az indulás után eszem majd meg egy koffeines energiarudat, és annál a pontnál, ahol majd fel kell váltanom, ahol az igazán meredek jön. Embertelen a táv, de nekem nagyon tetszik” – mondta Mátra marathon 2. helyezettje az előtte álló feladatot elemezve.
A nap második részében, este a fiúk egy össznépi megbeszélésen vettek részt a város színháztermében. Közel 500 extrémsportoló gyűlt össze a teremben, egy részük azonban csak a feelinget érzékelhette, a szervezők ugyanis megfeledkeztek arról, hogy a DM indulóinak mintegy negyede külföldi, akiknek jó része nem beszél anyanyelvi szinten osztrákul, így mivel az eligazítás kizárólag ezen a nyelven folyt, ők sok információval csak abban az esetben lettek gazdagabbak, ha volt aki tolmácsként funkcionál a csapatnál.
Az eligazítás után egy vizuális élmény várt a résztvevőkre. A helyi mozi egyik termében levetítették az eddigi 16 év legizgalmasabb pillanatait. Nyáladzó, hörgő, szédelgő hegyifutók a hegytetőn, a szélcsenddel küzdő siklóernyősök a hegyoldalon, erőtartalékaik utolsó morzsáit mozgósító, vicsorgó kajakosok a Drau (Dráva) folyóban, valamint biciklivel hegyet mászó montisok a sziklák között – ez a Dolomitenmann. Mivel váltóversenyről van szó, akármennyire is a végét járja egy versenyző, nem adhatja fel, mert a többiek várják a váltópontoknál.
A városon sötétedésre már érezhető volt a verseny előtti izgalom. A főtér megtelt a főszponzor sátraival, egyenöltözékben flangáló DM csapatokkal, és a viadalra a városba érkező nézők első csoportjaival. A sportolók azonban hamar nyugovóra tértek. Nekik péntek este korán köpött a tévémaci, reggel 7-kor már csapatértekezlet. Bulizni csak a győzteseknek szabad, arra viszont még egy napot várni kell. Aki ezen a versenyen végigmegy, annak nem kell többé bizonygatnia, hogy kemény fából faragták, az már győztesnek mondhatja magát. .
