Andrew Vajna, Parlament, Niki Lauda, aug. 20 – hogy mi bennük a közös? Mind az év egyik sikersportjának részei. Kétszázezer ember tolongott, hogy az országimázs legötletesebb propagálását saját szemével lássa.
 Egyedülálló kulisszák  |
2003. júliusában, amikor az I. Red Bull Air Race-t rendezték a tököli reptéren, hatvanezerre becsülték a nézők számát. Ennyien aszalódtak a közel 40 fokos hőségben (árnyék természetesen sehol), hogy láthassák Besenyei Péter és a többi meghívott légiakrobata produkcióját. A szervezők is tudták, belenyúltak a tutiba, a sporteseményt feltétlenül tovább kell fejleszteni.
A 2003-as nézettségi mutatókkal (az RTL Klubon éjszaka vetített összefoglalót közel fél millióan látták) és a fejlesztési tervekkel bekopogtak a kormányhoz, mondván, hogy elnézést, lenne egy ötletünk arra, hogy mivel szórakoztassuk a népet a tűzijáték előtt a Duna-parton. Az ötlet megvitatása nem okozott kormányválságot, és ahogy teltek-múltak a hetek, az ötlet kezdte túlnőni a Red Bull Magyarországot. Az érdeklődés akkora volt külföldről is, hogy lassan a repülés Formula-1-évé vált az új versenyforma. Ahogy Palik László a maga utánozhatatlan módján megjegyezte: igazi magyar hungarikumról van szó, kérem.
A Hungaroring-főnök Palik kapta a megtisztelő szerepet, hogy kommentátora lehet a II. Air Race-nek. Az RTL Klub vállalta az élő adással járó kihívásokat, a szervező cég pedig megbízott egy amerikai alvállalkozót, hogy gondoskodjon az élő internetes közvetítés technikai hátteréről. A pilóták verbuválását Besenyei Péter irányította, akinek nagyon könyörögnie nem kellett, hisz versenytársai sorba álltak a helyekért. Végül a világ nyolc legjobb pilótája kapott meghívót, olyanok, akikről úgy sejtették, víz felett, és a Lánchíd alatt is balesetmentesen tudnak repülni. Így már csak a közönség hiányzott és kezdődhetett a buli.
 Több százezer ember tolongott mindkét parton |
Az istenadta nép sem maradt sokáig távol, az augusztus 20-ai kánikula ellenére már kora délután özönlöttek a Dunapartra. A szervezők – biztonsági okokból – a rakpartokon, a Margithíd és a Lánchíd között korlátot helyeztek el, nehogy a tömeg hátulról elinduljon, és esetleg az első sorokban állókat egyszerűen belelökje a Dunába.
Ettől kicsit ketrecvilág jellege lett az eseménynek, amit növelt az a tény, hogy a Formula-1-hez hasonlóan biléta-alapú kasztrendszer lépett érvénybe. Külön jelzés járt nem csak a sajtónak, a technikai személyzetnek, a „nagyon fontos személy”-eknek, hanem kialakítottak egy ultra-VIP szektort is, ahol a hírességek a sajtó és a „nép” zaklatása nélkül, páholyból szemlélhették a Dunán zajló versenyt.
Itt ismerkedett az új versenyformával Niki Lauda, az autósport egyik legendája, aki légitársasága révén a repülésben sem járatlan, valamint Andrew Vajna, és szépséges barátnője, Dobó Kata. (Arról nincs információnk, vajon a producer-ász csak nézgelődni jött, vagy esetleg tervei is vannak az Air Race-szel.)
 Nyolcas a Parlament fölött |
Délután háromra, a selejtezők kezdetére már zsúfolásig megtelt a két híd közötti rakpart területe, és a kiváló minőségű nagyképernyős kivetítők jóvoltából mindenki mindent jól láthatott. Így például azt is, hogy idén Besenyei Péternek nehezebb a dolga, mint tavaly, amikor leiskolázta a mezőnyt. Két pilóta is, a német Klaus Schrodt és az amerikai Kirby Chambliss gyorsabb volt nála. Különösen a német vette olyan szűken az akadályokat, mintha csak egy videójátékban irányítana egy repcsit. A kvalifikációnak persze nagy tétje nem volt, csak a rajtsorrendet döntötte el.
Mivel a döntő élő televíziós közvetítése csak este 7-kor kezdődött, így a kvali és a finálé közötti időszakban légibemutatóval szórakoztatták a nagyérdeműt. A legnagyobb sikert a Duna felett elhúzó Boeing aratta, no meg az a sugárhajtású, aminek hangjába beleremegett a belváros összes ablaka. (Nem véletlenül van repülési tilalom a belsőbb kerületek felett.) Az egyik repcsiből kiugró ejtőernyősök a Dunán készültek landolni, a régi korok augusztus 20-ai légiparádéit idézve (lásd a Veri az ördög a feleségét filmklasszikust), a szél azonban néhányukat megtréfálta, így néhányan a körúton veszteglő autósok megdöbbenésére a Nyugati környékén landoltak, a házak között.
 A három dobogós |
Az esti döntőben aztán már a levegő motoros akrobatáié volt újra a főszerep, akik átlagban 400 km körül húztak el a Lánchíd alatt. A sorrend a kvalifikációhoz képest nem sokat változott. Az amerikai Chambliss-en, a német Schrodton, és Besenyein kívül az angol Steve Jones jutott a szuperdöntőbe, ahol Chambliss aznap harmadjára is bebizonyította, hogy a Duna felett nincs nála jobb akadályrepülő, így Besenyeinek ezúttal meg kellett elégednie a dobogó harmadik fokával. Ennek pozitív oldala viszont az, hogy nem vált a verseny túlságosan Péter által domináltá. (Apropó, dominancia: a nap pólója megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. Egy eredetinek látszó piros Schumacher T-shirtön a következő felirat állt: világbajnok, 2004. Nem mintha nagyon kétséges lenne, hogy ki nyeri az idei Formula-1-es évadot, de azért mégiscsak merészt, hogy máris piacra nyomták az újabb vb-címet jelző relikviát.)
Egy mindenesetre biztos: 2004 augusztusára az Air Race az energiaital-gyártó cég legsikeresebb versenyévé vált, amit jövőre – a hírek szerint – már egy versenysorozat keretében, hét országban rendeznek meg. Vagyis útjára indul a légtér vándorló cirkusza. Egy magyar sporttalálmány világhódító útjára!
