Augusztus 18-a az úszódöntők és a kerékpárosok időfutama mellett tartogatott még egy figyelemreméltó döntőt. A vadvízi sportok egyetlen olimpiai szakágában, a szlalomban is megkezdődött az éremosztás. Azonban egy aranyat pár perc múlva vissza is vettek!
 A 26 millió dolláért felépített szlalompálya Fotó: Lefteris Pitarakis  |
Helliniko, a mű vadvíz
Az olimpia vadvízi versenypályáról már olvashattatok az extrem.hu-n, itt rendezték ugyanis májusban az egyik világkupa futamot, ahol Göncz Gáspár magyar bajnok is rajthoz állt. Gazsi az olimpiára sajnos nem kvalifikálta magát, de hazahozta a pálya félelmetes hírét. A májusra elkészült pályában semmi „természetes” nincs, emberi kéz alkotta, vadvízi szlalomozásra épült, ha lehet ilyet mondani, a sportolók szívatására.
 A lelógó kapukhoz nem érhetnek hozzá Fotó: Lefteris Pitarakis |
A 270 méter hosszú pályán a kajakosoknak és kenusoknak összesen 20 kapun kell keresztüljutniuk, ezek közül hatot folyásiránnyal ellentétesen kell bevenniük. Ha hozzáérnek a magasból lelógó kapukhoz, azért 2 mp-es büntetés jár. (Ennek később még fontos szerepe lesz.) Ha egy kaput teljes egészében kihagynak, azért 50 mp a büntetés, ami a secundumokért folytatott csatában azt jelenti, hogy teljesen esélytelenné válnak, vagyis minden áron muszáj visszaküzdeniük magukat. Hogy mennyire nehéz már a pálya teljesítése is, jól mutatja, hogy az olimpiára kijutó vadvízesek, akik min. 300 napot töltenek a hajóikban évente, is komoly problémákkal küzdöttek.
Tengervíz
Olyan nem volt, aki úszott volna, vagyis aki ne tudott volna üggyel-bajjal visszaeszkimózni, de bizony több olyan versenyző is akadt, aki hosszú másodperceket töltött fejjel lefelé a vízben. A levegőhiány nem szokatlan a vadvízesek számára, az azonban igen, hogy a víz, amit esetleg lenyelnek, vagy az arcukba csöppen, sós. A legtöbb vadvízi folyó ugyanis sokszor tisztább, ihatóbb mint a csapvíz. A tisztasággal itt sem volt gond, látványra is ugyanolyan világoskék volt, a habokban ugyanolyan fehér, mint a hegyi patakokban. Viszont mivel az athéni pálya vizét a közeli Földközi-tengerből szivattyúzzák a pályára, nem éppen kellemes, ha a sportoló szemébe vagy szájába kerül olyankor, amikor a felcsapódó víztől amúgy is alig lát, és levegője sincs sok.
A szlalomversenyek közül az első döntőt a kenu egyeseknél (C1) rendezték, augusztus 18-án délben.
 Martikan, a kenu egyik művésze Fotó: Lefteris Pitarakis |
A kenusokat a vadvízesek között balettművészekként tartják számon. Ahhoz, hogy a sportoló térdelőállásban meg tudjon maradni a rendkívül borulékony hajóban, és legyen karizomereje azt irányítani a rendkívül vad víztömegben sodródva, óriási technikai tudásra és tökéletes kondícióra van szükség. (Ebben a számban nőknek nem is rendeznek versenyt.) A kenu egyesben az előzetes várakozások alapján két gigász csatájára lehetett számítani. Michal Martikan Atlanta bajnoka, Sydney ezüstérmese. Akkora hős otthon, Szlovákiában, hogy Athénban neki jutott a megtiszteltetés, hogy a megnyitón a szlovák zászlót vigye.
Legnagyobb ellenfele a francia Tony Estanguet volt, Sydney olimpiai bajnoka, aki bevallotta a verseny előtt, hogy számára már az ezüst is kudarc lenne. Már az elődöntőben is ők ketten végeztek az első két helyen. Mögöttük a fiatal német, Stefan Pfannmöller állt, mivel azonban az elődöntőben futott időt magukkal vitték a döntőbe, kérdéses volt, hogy a két ászt be tudja-e hozni.
A fináléban aztán látszólag semmi sem változott. A nyolc döntőbe jutott kenus közül hatodikként rajtolt el a német, és amikor a pálya aljába érve azt látta a kijelzőn, hogy neki van a legjobb ideje, már tudta, hogy érmet szerez, és olyan kiáltásban tört ki, mintha az aranyérmet akasztották volna a nyakába.
 Estanguet gratulál Martikannak Fotó: Lefteris Pitarakis |
Stefan után jött a francia, aki csodálatos stílusban, a vízzel remek egységben kanalazta a vizet. Ekkor már csak a szlovák fiú volt hátra. Az első ellenőrzőpontnál még hátrányban volt Tonyval szemben, a pálya második harmadánál és a célban azonban már mínusz jel állt az ideje mellett. Vagyis gyorsabb volt francia ellenfelénél, összideje 187.28 mp volt, míg a franciáé 189.16. Nagy volt az öröm a szlovákoknál, Estranguet is relatíve jól viselte a vereséget, bár nagy lelkesedés nem tükröződött az arcán. Megint bebizonyosodni látszott a mondás, hogy a dobogón a bronzérmes mindig boldogabb, mint az ezüstérmes.
Nem a vízben dőlt el
Aki a szlovák fiú evezése után más néznivaló után nézett (ahogy történt ez az M1 közvetítésében is), az lemaradt a lényegből. Ugyanis a java csak ezután jött.
 Estanguet (középen) végül nyert, de fair play díjat biztos nem kap a dobogón tanusított viselkedéséért |
Az éremosztásra ugyanis furcsa sorrendben érkeztek. Tony ment középen, az aranyérmes helyén, Michal pedig mögötte baktatott. Kiderült, hogy nem arról volt szó, hogy a dobogó felé menet a francia fiú beelőzte szlovák ellenfelét, hanem a versenybíróság szólt közbe. Kiderült ugyanis, hogy az elektronikus időmérőberendezés Martikan egy érintőhibáját az ötös kapunál nem vette figyelembe, hiába jelezte azt az egyik versenybíró, vagyis a szlovák olimpiai bajnok időeredményéhez még 2 mp-et hozzá kell adni. A hivatalos idejük így 189,12 és 189,28 mp. 0,12 secundum utánaszámolt különbség döntött. Ami pedig azt jelenti, hogy Tony Estanguet az olimpiai bajnok.
És persze azt, hogy a versenybíróságnak sürgősen valami jobb módszert kellene kidolgoznia, hisz kevés szörnyűbb élmény érhet egy sportolót, minthogy azt látja a kijelzőn, hogy ő lett az első, a hangosbemondó be is jelenti a győzelmét, már látja magát a dobogó tetején, talán még azt is átgondolja, hogy mennyi pénz jár hazájában a győzelemért, és akkor, húsz perccel később valaki szól neki, hogy bocs, haver, elszámoltuk, mégsem te nyertél.
