Pont tíz éve nyerte meg Amerika legnehezebb ultramarathonját Sipos István. Az L.A – N.Y. távot bicajjal is meg lehet ám tenni. Szenvedés, gyanúsítgatás, kémkedés viszont, sőt, Krisztus is szerephez jutott.
 A félelmetes táv sokakat vonzott  |
A fájdalmat jól tűrő, netán kedvelő sportolók körében igen népszerű a Race Across America. Ez a non-stop kerékpáros verseny egy hét szinte állandó kerékpározást jelent, keresztbe az Egyesült Államokon – sivatagon, hegyeken, prériken át. Magyar szempontból is van érdekessége, hiszen 1994-ben a hasonló távú Trans America ultrafutó versenyen Sipos István bizonyult a leggyorsabbnak. A legfőbb ok, amiért nem minden évben teszi le a névjegyét ezen a versenyen egy honfitársunk az, hogy nagyon sokba kerül. Az útiköltség, a segítőcsapat ellátása, utaztatása súlyos százezreket emészt fel, szponzort pedig nehéz találni, akármilyen rangos is ez a viadal. Így idén is magyar induló nélkül vágtak neki a bringások a 4700 km-es útnak június 21-én San Diegóból Atlantic City felé.
Úristen
A verseny prominens résztvevőiről, Joey Kellyről és Jutta Kleinschmidtről már olvashattatok az extrem.hu-n. Ígéretünkhöz híven itt a folytatás, a verseny legjobbjainak kalandjaival.
A Race Across America-n (RAAM) egyéni indulók, két-, négy- és nyolc fős csapatok nevezhettek. A 97 idei induló tíz országot képvisel, a legfiatalabb 22, a legidősebb 72 éves, 15-en a gyengébbik(?) nem képviselői.
Az már a start előtt biztos volt, hogy a kétszeres bajnok, címvédő Allen Larsen nem védheti meg tavalyi elsőségét. Négy nappal a verseny kezdete előtt egy levelet juttatott el a szervezőknek, amiben az állt, hogy „az utóbbi hetekben rájöttem, hogy a RAAM iránti elkötelezettségem fontosabb lett számomra, mint Jezus Krisztus és a családom iránti szeretetem. Ezért, mivel a szívem őket illeti meg, nem versenyezhetek a RAAM-on olyan szinten, mint tettem eddig”. Bármit is jelentsen ez.
Öldöklés várható
Larsen mellett egy másik esélyes is kiesett már a start előtt. A szlovén Valter Bonca lesérült a Tour of Austria-n, így visszamondta indulását az amerikai versenyen. A nagy esélyesek köre ezzel három főre szűkült. A háromszoros RAAM győztes osztrák Wolfgang Fasching, a négyszeres szlovén nemzeti bajnok, Jure Robic és az amerikai Rob Kish öldöklő küzdelmére volt kilátás. Kish idén már 19. alkalommal vesz részt versenyen, és eddig háromszor (’92, ’94, ’95) ért mindenki másnál gyorsabban célba.
 Robic-ot katonatársai segítették |
A terhes pózban alvó apuka és a tényleg terhes anyuka
Végül hármuk közül Jure Robic bírta a legjobban a gyűrődést. Amikor megkérdezték, hogy érezte magát közben, a szlovén bajnok azt válaszolta: „sokszor megkérdeztem magamtól, hogy miért is csinálom. Pl. amikor feltettek egy asztalra, mint egy csecsemőt, és szétterítették a lábaimat, mint egy terhes nőét, és azt mondták, ebben a testhelyzetben kell aludnom 45 perccen keresztül, aztán pedig tovább tekernem. Olyankor megkérdeztem magamtól, megéri ez?” (Főleg úgy, hogy Robic felesége nyolc hónapos terhes.)
Jure végül 8 nap, 9 óra és 51 perc alatt tekerte végig a 4700 km-t. A célban elmondta, hogy pszichológiai felkészülésként az év első négy hónapjában havonta egyszer 48 órán keresztül ébren maradt, és valószínűleg ennek köszönheti, hogy idén nem hallucinált verseny közben.
Kémgém
 Mike Trevino: a szoftverfejlesztő 2. lett |
Persze nem ment a verseny olyan simán, mint ahogy az a célban ünneplő Robic-ot nézve tűnhet. A szlovénok ugyanis igencsak gyanúsnak találták az újonc Mike Trevino teljesítményét. Mike túlságosan jól bírta az iramot a szlovén országúti bajnokkal, ezért az egyik kísérőkocsit elküldték kémkedni Trevino után. (A szervezők igyekeztek minden versenyzőt végig kísérni a 4700 km alatt, ami persze nem volt mindig olyan egyszerű.) Trevino válaszlépésként egy ellenkém-kocsit küldött Robic-ékra. A szlovénok Robic weboldalán Trevino-ellenes hozzászólásokat helyeztek el. Egy riporter megkérdezte Trevinot, hogy mit szól a szlovénok által emlegetett csalási vádakhoz. A San Diego-i szoftverfejlesztőnek ez már sok volt. Mérgesen elzavarta a riportert, és a célig szóba sem állt a médiával. Az intermezzo olyannyira megzavarta, hogy az ötödik napon, az út kétharmadánál egyszerűen leszállt a kerékpárjáról és húsz percre elment futni. Közben átgondolta a történteket, és úgy döntött, már túl sok energiát fektetett bele a versenybe ahhoz, hogy feladja. Végül második lett, 8 nap 21 óra 6 perccel.
A rutin nem elég
A másik két nagy esélyes, (három-három győzelem tulajdonosai) kénytelen volt megállapítani, hogy az óriási tapasztalat nem mindig pótolja a gyorsaságot. Az osztrák Wolfgang Fasching elmondta, hogy az első napi gyomorproblémáin túl különösebb gondjai nem voltak, mindössze annyi történt, hogy idén nem volt elég gyors. 9 nap 2 óra 45 perces ideje a harmadik helyhez volt elég. Az amerikai Rob Kish 9 nap 22 óra és 22 perc alatt szenvedte végig magát a RAAM-on. Tapasztalata szerint a verseny számára évről évre nehezebb (most 49 éves), és leginkább attól félt, hogy feladja. Az idei volt a 19. RAAM-ja, és a második x-ig mindenképp szeretne eljutni.
 A Race Across America 2004-es útvonala |
