Ezentúl minden héten egy-egy rövid történetben olvashatunk arról: milyen extrémsportos és adrenalinszint-növelő akciókat, attrakciókat, manővereket élt ált hazánk egyik legkedveltebb riportere-műsorvezetője, Csisztu Zsuzsa. Témából nem lesz hiány, hiszen a riporternő vízben, levegőben, kötélen és földön is kipróbálta már magát.
 Extrém város: Kairo  |
– Évekkel ezelőtt vezettél egy extrém sportokhoz kapcsolódó műsort. Volt lehetőséged kipróbálni a versenyszámokat?
– Szerencsére igen. Amikor még nem indultak be a kereskedelmi csatornák, Fehér Sándor rendező-operatőr kollégám az MTV-nél elindította azt a műsort, amely nyáron ‘Hullámkoktél‘ címmel a vízi extrémsportokkal, télen ‘Koktél‘ címmel a síeléshez és téli sportokhoz kapcsolódó történetekkel és emberekkel foglalkozott. A kilencvenes évek közepén azonban az a fajta műsorkészítési stílus – fejjel lefelé fordított kamerák, technikai bravúrok – túl “alternatívnak” számított, és maga a témaválasztás is sokak számára tűnt idegennek. Azt hiszem, kissé megelőztük korunkat a produkcióval, amit azóta már rengetegen lemásoltak.
– Melyik akció volt a legemlékezetesebb?
– Vizes élményekből nem volt hiány. Minden jet-ski, vízisí, és pancsolós eseményen ott voltunk, az egyik Kék Szalag vitorlás versenyen pedig úgy búcsúztam el a nézőktől a hajó tatján, hogy egy hátra szaltóval beugrottam a vízbe.
– Eveztél ennél veszélyesebb vizekre is?
– Hogyne. Egyszer Ausztriában forgattunk a siklóernyőzésről, és azt is kipróbáltam. Egyszer pedig egy vagány sziklamászó csapat mutatta be nekem hobbijuk fortélyait. A biatorbágyi viaduktról merev kötéllel vetették le magukat az aszfalt fölé. A mutatvány egyrészt azért kockázatos, mert nem rugalmas a kötél, mint a bungee jumping esetében, másrészt azért, mert ha rosszul számítják ki a távolságot, könnyen becsapódhatnak az aszfalton közlekedő autókba. Azt kérték, próbáljam ki én is, mert csak úgy érezhetem át a helyzet “hangulatát”. Nekirugaszkodtam. Ezt a riportot egyébként nem vetíthettük le később, mert a törvény tiltja az ehhez hasonló tevékenységeket.
Száguldás égen és földön
– Egyszer Besenyei Péter műrepülő-fenomén is elvitt egy repülésre. A gyomorgörcs, vagy a jó értelemben vett adrenalin-dús izgalom dolgozott erősebben?
 Egy kis sivatagtól nem ijed meg Zsuzsa |
– Az adrenalin-túltengés. Azt nagyon élveztem. Úgy történt, hogy a stábunk elkísérte Besenyeit, amikor átvette az új kétüléses gépét Németországban. Péter megkérdezte, ki szeretné vele együtt tesztelni a repülőt? A stáb férfi tagjai hirtelen nagyon udvariasak lettek, és rám mutattak: hölgyeké az elsőbbség. Hátborzongató élmény volt. Volt, hogy spirál alakban zuhantunk lefelé, volt, amikor fejjel lefelé csüngtünk a levegőben, volt, hogy Péter kikapcsolta a hajtóművet, és szabadeséssel zuhantunk. A fedélzeti kamera pedig rögzítette az eltorzult arckifejezéseim. Utólag végignézve vicces volt.
– Úgy tűnik, ragaszkodsz a száguldáshoz: egyszer Olivier Panis utastársa is voltál…
– Így van. Akkor Panis éppen nem versenyzett a Forma 1-ben, tesztpilótaként dolgozott a McLaren-nél. A Mercedes új kétüléses modelljeit mutatták be a futam összes helyszínén, amelynek során Olivier mögé beülhettem egy teljes körre. Az utat természetesen egy sor orvosi vizsgálat előzte meg, mert az extrém igénybevétel nagyon megterheli a tapasztalatlan szervezetet.
– Innen a kötődés a Mercedeshez? A napokban a cégtől átvehettél egy Smartot…
– Évek óta sokat dolgoztunk együtt, de a dolog most komplexebb. A Mercedes nemrég dobta piacra a Smartot, amelynek kicsit intenzívebb megismertetéséhez egy megfelelő arcot kerestek. Az én “jövő-menős city-csirke” lényem beleillet a koncepcióba, ezért döntöttem ez alkalommal egy Smart for Four mellett, amely a kicsi városi autó már négyüléses, ötajtós változata.
Újra az olimpián
 A helyi erőkkel is jól megérti magát |
– Az MTV tudósítójaként részt veszel majd az Athéni Olimpián is. Mely sportágakat közvetíted majd?
– Természetesen a szertornát és a ritmikus sportgimnasztikát. Ezen kívül riportokat, interjúkat készítek majd a helyszínen. Néhány hetet rá kell szánjak az utazás előtt, hogy felkészüljek a sportolókból – az utóbbi időben a velük kapcsolatos eseményeket kevésbé tudtam követni.
– Túl vagy már jónéhány olimpián. Hogyan lehetne leírni a viadal hangulatát?
– Hát ez az, ami leírhatatlan. Óriási a pörgés, állandó zajló eseménykavalkád, felfokozott tudatállapot. Minden olimpia hatalmas élmény a számomra. Az egyik ilyen emlékezetes csúcspont az volt, amikor 1996-ban Atlantában a játékok vége felé Egerszegi Krisztina a pályafutását záró aranyérme után a medence szélénél beszélgetve edzőjével, Kiss Lászlóval egyszerűen mindkettőnkből előtörtek a könnyek. Ezekre az emberi pillanatokra büszke vagyok a tévés karrieremet illetően is.
– Mostanra az olimpia már inkább üzlet, mint érzelmes sportesemény…
– Való igaz, hogy egy nagyon intenzív átalakuláson ment át az élsport, és ennek folyománya, hogy egyre nagyobb publicitást kapnak a szponzorok, a pénz körüli herce-hurca. Pedig a játékok nemcsak erről szól. Az azonban igaz, hogy a sportolók napi 8-10 órában hivatásként űzik azt, amit csinálnak, tehát jogos lenne, hogy megéljenek belőle, hiszen belőlük is igen sokan élnek. És amikor jön az eredmény mind ott tolonganak körülöttük, ha botlás van, azért meg a sportolót okolják…
