Tavaly remek eredmények születtek a rangos franciaországi 48 órás versenyen. A mezőny idén is hipererős volt, ami persze nem jelentette azt, hogy magyar győzelem nélkül maradnánk.
 Sorakozó a rajt előtt  |
Surgeres-ben, a franciaországi kisvárosban minden évben megrendezik a szezon legrangosabb, meghívásos 48 órás ultrafutó versenyét. Egy évvel ezelőtt remek eredményekről számolhattunk be, hiszen Bérces Edit korosztályos világcsúccsal (369 km) nyert a hölgyek között, míg az urak mezőnyében Kiss Zoltánt (380 km) csak a legendás görög Yannisz Kurosz tudta megelőzni. A két remek magyar ultrafutó idén is ott volt a rajtnál, Bérces Edit pedig már itthonról adott helyzetjelentést az extrem.hu-nak.
– A szezon elején voltak nehézségeid, szokásoddal ellentétben versenyeket kellett feladnod, ehhez képest most remek 354 km-es eredményt produkáltál. Úgy tűnik jól ment a futás.
Váltás
 Kiss Zoli és Bérces Edit |
– Az az igazság, hogy most még nagyon nagyon nehéz beszélni is róla. Ez egy igazán különleges verseny, ami mindig hosszú idő után ülepszik le. És még nem is néztem meg a részletes, óránkénti eredményeket. A rendezésről csak annyit, hogy november, december táján kezdik el szervezni, küldik szét a személyre szóló meghívókat, szerzik be a zászlókat és himnuszokat (idén 12-t kellett összegyűjteni – a szerk.). A levélben benne van, hogy kinek milyen korosztályos csúcsot kellene megdöntenie. Én meg pont mos váltottam korosztályt.
– Ez könnyebbé vagy nehezebbé tette az idei versenyt?
– Ez érdekes dolog. Tavalyelőtt és tavaly is korosztályos világcsúccsal (363, ill. 369 km) nyertem. Idén már a 40-45 éves kategóriában futottam, itt 348 km körül volt a rekord, ezt lehetett megdönteni. Az abszolút világcsúcs viszont 377 km, amit Sue Ellen Trapp futotta több mint 50 évesen.
Kételyek
 Yannisz Kurosz nyújt |
– Vagyis az idei cél az új korosztály rekordjának elhódítása volt?
– Ez nem ilyen egyszerű. Nagyon sok kétség gyötört indulás előtt. Sokáig halogattam a döntést. Úgy éreztem, az lenne a legjobb, ha itthon maradnék, pihennék, vagy a doktori tanulmányaimra koncentrálnék. De márt tettem egy ígéretet a szervezők felé, megvolt a repülőjegyem, és azt sem akartam, hogy bárki azt higgye, megfutamodtam, látva a mezőny erősségét. Pedig egy kicsit megroppant az önbizalmam, az idei kudarcaimmal (Taipei, Sárvár) elmúlt a verhetetlenségem mítosza is. Azaz voltak félelmeim.
– Végül mégis az indulás mellett döntöttél.
– Úgy gondoltam, ha mégis sikerül egy viszonylag jó eredményt, nálam ez 360 km körül van, elérnem, akkor az segíthet kilábalni a gödörből. A verseny előtti hétvégén tartottam két mért edzést. Szombaton Zalaegerszeg körül futottam három 25 km-es kört. 7 óra 20-as szintet tűztem ki magamnak, amin éppen csak belül tudtam maradni. Másnap, lábamban az előző nappal futottam egy egészen jó, 4 óra 20-as 50 km-t, ami megerősített, hogy érdemes elindulnom.
Ez tényleg erős
 Kenji Okiyama és Irina Reutovich |
– Tényleg olyan erős volt a mezőny, amilyennek a meghívások alapján tűnt?
– Ott kezdeném, hogy az utazás fáradalmaival érkeztünk meg, rengeteg csomaggal, beköltözni a szállodába, beszélgetni a többi futóval. A versenyre mindenki kapott egy saját lakókocsit, ahová beköltözhetett, itt volt a csomagja, a kísérője. Idén a férfi mezőny talán kicsit gyengébb volt. Ott volt Jannisz Kurosz, akit nem lehet megverni. A második helyért azonban nagy verseny volt várható. A japán Spartathlon győztes, Kenji Okiyama, két cseh, Vrastislav Dvoracek és Petr Solnicka, akik a csehországi 7 nap 7 marathonon szoktak nagyokat futni. A női mezőnyben ott volt Irina Reutovich, aki az egyik legnagyobb ultrafutó, Kenji Okiyama felesége, Hiroko, aki már szintén nyert Spartathlont, no és az amerikai Pam Reed, aki kétszer nyerte meg abszoltútban a hírhedt Badwater ultrát, és megjavította Sue Ellen Trapp 24 órás amerikai rekordját, ráadásul nagyon magabiztos volt.
Hajókázás nélkül
 Pam Reed és Jean-Pierre Renaud |
<Í>– Hogy alakult a verseny? Hogy érezted magad futás közben, mennyi pihenőt tartottál?
– A kísérőm, Bán Zsuzsanna szerint idén kiegyensúlyozottabban futottam, mint tavaly. Nem voltak nagy hullámvölgyek a teljesítményemben. Eltekintve egy-két zavaró körülménytől, pl. amikor Irinának kellett oroszról franciára fordítanom nem voltak nagy gondjaim. Nem jelentkezett most az ún. hajós érzés sem, amikor szédül, imbolyog az ember. Összesen kb. 2-szer, 3-szor 20-30 percet pihentem. Ilyen kor felpakoltam a lábaimat, becsuktam a szemem, és próbáltam semmire sem gondolni, ill. nem elaludni. De volt olyan is, hogy én húztam Janniszt, aki egyszer Kiss Zoli (Végh Attila volt a segítője – a szerk.) mögé is beállt, ő is húzta egy darabig. Ekkor mondjuk nem a saját tempómat futottam, viszont úgy éreztem, hogy más teljesítményéért is felelős vagyok, ami javította a teljesítményemet.
Balaton
 Kiss Zoli frissít |
– Ezek szerint nyugodtan mondhatjuk, hogy jól döntöttél, amikor rajthoz álltál.
– Igen, én is úgy érzem, hogy jó döntés volt. Ha nem nyertem volna az mondjuk egy kicsit elkeserítene, de nem lett volna katasztrófa. Arra nagyon készültem, hogy ha nem tudom rendesen végig futni, akkor nem fogok 48 órát csoszogni, mert annak tényleg semmi értelme. A 363 km-es eredmény azonban egészen jó, és új energiákkal tölt fel. Nagyobb erőkkel tudok készülni az idei terveimre, főleg a június 26-i Balaton-körre. 215 km a tó körül 30 órás szintidővel. 2000-ben 23 és fél óra alatt teljesítettem, idén szeretnék ennél jobb eredményt elérni.
|
(A cikkben található képeket Bán Zsuzsanna és Bérces Edit készítette.)
