A hétvégén az angliai Tinsley Greenben rendezték meg az üveggólyó világbajnokságot. A sportág fellágvára az angliai kisváros Greyhound (Agár) névre hallgató kocsmájának parkolója, amit a vb-re különleges homokkal szórtak fel, hogy a versenyzőknek minél jobb körülményeket biztosítsanak. Az angol csapatok azonban nem tudtak élni a hazai pálya előnyével, ellenben a németeket nem zavarta az idegen környezet. A hatfős vegyes csapatok vetélkedésében két német egység jutott a döntőbe, ahol végül a Szászország 1 nevű csapat 24-11 arányban bizonyult jobbnak az 1. MC Erzgebirge (Érchegység) alakulatánál, ezzel megvédték tavalyi elsőségüket. A briteknek ezúttal be kellett érniük a harmadik hellyel. Egy amerikai csapat is jelezte részvételét, ők azonban közvetlenül a verseny előtt “kollektív hátfájásra” panaszkodva visszaléptek.