V. Hungarodeó: a végén csak egy maradhat

A rodeó kajakosok egyetlen hazai versenyéről szóló tudósításunk első részében az első nap izgalmairól olvashattatok. A második részből kiderül, miért tolongtak a tévések a Sajó-parton, mi köze egy hadi-híradóskocsinak a zenéhez, és persze a legfontosabb: lehet-e egy kézzel kajakozni?


Egy gyönyörű mozdulat

Tudósításunk első részében a Hungarodeó első napjának eseményeiről számoltunk be. Bemutatkoztak a Haladó kategória, vagyis az utánpótlás versenyzői és kiderült, hogy a profik, vagyis az Elit kategória indulói közül kik jutottak a vasárnapi döntőbe. Persze emellett is volt izgalom bőven. Bár ez alapvetően egy rodeókajakos rendezvény, a másik szakág, a szlalomozás is bekerült a programba, funszlalom néven. Ebben a srácok begyömöszölték magukat a kajakokba (belepattanni a szűkös hely miatt lehetetlen), majd lezúgtak a gáton, miközben az egyik ágról lógó Pepsis üveget megérintették, majd kétszer folyás irányban, egyszer háttal áteveztek két lelógó szlalomkapun. Emellett be kellett mutatniuk, hogy meg tudnak csinálni egy eszkimófordulót, vagyis beleborultak a vízbe, fejjel lefelé lógtak ki a hajóból, majd anélkül, hogy kimásztak volna a hajóból, visszafordították azt. Ezen kívül egy felaggatott hullahopp karikán át kellett dobniuk a lapátot. Ha valamelyik nem jött össze, azért pontlevonás járt. A szlalomozás hazai legjobbja, aki az Athéni olimpiára szeretne kijutni, Göncz Gáspár. Gazsinak épp ezért illett nyernie, és nem is hagyott kétséget afelől, hogy nem véletlenül nyerte ő a válogatót egy héttel ezelőtt.


Hódítottak a négykerekűek

A szórakozás persze nem csak az egyik versenyszám nevében volt fellelhető. Megjelent például két quad, azaz olyan négykerekű motor, amit a sivatagban már mi is kipróbáltunk. A vadvizesek körében is óriási sikert aratott, a fiúk úgy adták egymásnak a kormányt, mint amikor az oviba új játék érkezik. Csakhogy ez a játékszer másfél milliót kóstál. A verseny ideje alatt a Red Bull hadi-híradóskocsiból átalakított zenejárgánya biztosította hangerőt. Este pedig a közeli Fremon hotelben folytatódott a balhé. Ennek részleteit fedje inkább a feledés jótékony homálya, legyen elég annyi, hogy egy poroltó is főszereplővé vált.


Göncz Gazsi a látszat ellenére nem felfelé tart

A vasárnapi küzdelem már az első futam előtt is izgalmakat hozott. A legnagyobb esélyes, Nagy Laca ugyanis nem ivott elég gyomorfertőtlenítő alkoholt. Vagyis reggelre utolérte őt a Sajó átka, mivel túl sokat nyelt a korántsem tiszta folyóvízből. Végül azonban mégiscsak kiállt a döntőben. A szabályok szerint először öten indultak, és a legkevesebb pontot elérő kajakos kiesett. Aztán négyen, hárman, majd végül csak ketten mérkőztek a hullámok között. Mivel a selejtezőben Laca érte el a legtöbb pontot, így ő szállt vízre legutoljára. Ezért mindig szemmel tudta tartani ellenfeleit, és csak annyit adott ki magából, amennyi feltétlenül szükséges volt. Először Göncz Gazsi esett ki, aki bár gyönyörű stílusban forog, így nem csoda, hogy a fotósok legtöbbször őt vették fókuszba, de nem törekedett a leggyorsabb és legtöbb pontot hozó mozgásra. Mivel Gazsi szerdán indul Athénba, a szlalomvilágkupára, ez némileg érthető.


Kicsi, Nagy Laca és Ballai Tomi, a három dobogós

Gazsi kiesése után a négyesdöntőben Vágási Tamáson volt a kiesés sora, így az már biztos volt, hogy a három dobogós neve: Bagi Attila, Ballai Tamás és Nagy Laca. Már csak az volt a kérdés, hogy milyen sorrendben. Attila, azaz Kicsi saját bevallása szerint nem egy versenyző alkat. Ehhez képest látványosan és sokat kockáztatva versenyzett végig. Már rég járt neki egy dobogós hely rodeózásban, harmadik helyének mindenki örült. A kettes döntőre idén is, ahogy a tavalyi évben is, a két jóbarát, Ballai Tamás és Nagy Laca maradt. Tamás idén is nagyon igyekezett, de még mindig messze van attól, hogy az immár negyedik Hungarodeó győzelmét arató Lacát megszorongassa. Laca idén is olyan könnyedén nyert, hogy az utolsó körében az idő felétől már a közönségnek játszott. A lapátját fél kézzel a feje felett tartva forgott a hengerben, mosolyogva, integetve. Ahogy öregszik, egyre nagyobb a versenytapasztalata, és hiába jönnek az erőtől duzzadó fiatalok, megszorongatni sem tudják. A vadvízi intelligenciájára szüksége is lesz, mivel a Hungarodeó győzelemmel együtt jár, hogy elindulhat az egyik Európa-kupa futamon, ott pedig már a nemzetközi mezőnnyel kell majd felvennie a versenyt.

Comments

comments