Robotverseny: 15-ből nulla, avagy Vegas túl messze van

Gépjárművezető-oktatók, nyugalom, megtarthatják állásukat! Bátran kimondhatjuk, messze még a gépek forradalma. Ezt mutatja, hogy szombaton a Mojave sivatagban a legjobb robotautó is csupán 11 km-t tudott menni. Van még mit tanulniuk.


Ez meg mi?

Azért az amerikai védelmi minisztérium élete sem fenékig tejfel. Úgy tűnik, minden azért nekik sem sikerülhet. Legalábbis ez az önjáró robotautós dolog most nagyon nem jött össze, de, ahogy ismerjük őket, tuti nem adják föl, és jövőre megint ott sorakoznak a sci-fi elemeket felvonultató csodajárművek a kaliforniai Barstow közelében. Nem szeretnék senkit megbántani, de az idei nevetséges kísérlet alapján úgy tűnik, a Las Vegas közelében lévő Pimmbe legfeljebb 50 év múlva fognak elérni az önjáró masinák. Persze a minisztériumban sem most jöttek le a falvédőről. Igyekeztek úgy szervezni a dolgokat, hogy nekik a lehető legkevesebbe kerüljön. A minisztérium különleges kutatásokért felelős hivatala, a DARPA kiírt egy pályázatot intelligensen, azaz probléma megoldó módon közlekedő vezető nélküli autók tervezésére. A verseny során kb. 300 km-t kellett volna megtenni legfeljebb 10 óra alatt vegyes útviszonyok között, autópályán, ill. terepen. A szervezők 25 csapat nevezését fogadták el, és még csütörtökön is úgy volt, hogy valamennyi csodabogár rajthoz állhat szombaton, bár a tesztpályát csak egyetlen autó teljesítette. Aztán, hogy még se legyen akkora az égés, inkább úgy döntöttek, csak a legjobb 15 eredményt elért autó indulhat el a kaszinók városa felé.



Hétmérföldes dicsőség


A versenyt szervezo Darpa vezetősége

Szombaton hajnalban azonban már itt borulni látszott a nagy terv, néhány kocsi ugyanis a rajtig sem jutott el, a garázsból kiállva falnak ment, vagy el sem indult. De ha elindultak, abban sem volt éppen sok köszönet, fél mérfölddel a rajt után már voltak újabb kiesők, a számítógépek vezette autók sorra tértek le a kijelölt útról (amit csak két órával a rajt előtt ismertek meg az indulók), ez pedig, a zsűri azonnali kizárással büntette. A Digital Auto Drive nevű csapatnak egy futball-labda méretű szikla, míg az ENSCO csapatnak az első 90 fokos kanyar jelentette a végállomást. A verseny célja, ugyebár, éppen az ilyen feledatok autók általi önálló megoldása lett volna. A Vegas felé vezető úton legtovább a SciAutonics II (10,7 km), valamint a Red Team (11,8 km) jutott. A zárójelben jelzett távolság valóban csak egy zárójeles megjegyzést érdemel, annyira kevés. Az még megjegyzendő, hogy a szervezők szerint éppen ez az első 7 mérföld (kb. 11 km) volt az út legnehezebb része. Feltehetően a DARPA is ennél jobb eredményre számított, de különösebben nincsenek elkenődve. Anthony Tether, a DARPA igazgatója is értékelt. “Annak ellenére, hogy egyetlen jármű sem tudta teljesíteni a távot, nem vagyunk elkeseredve. A benevezett gépek egytől egyig nagyszerű fejlesztések voltak, és a jövőbe tekintve nagyon is fényes lehetőségeket rejtenek magukban. Biztosak vagyunk benne, hogy, akik most itt voltak, azok folytatni fogják a kutatásokat, és évről évre jobb járművekkel fognak előállni.”

Könnyen beszélt, megmaradt a pénzük. A győztes jutalma ugyanis egymillió dollár lett volna.

Comments

comments