Eltűnt egy Északi-sarkra tartó felfedező nő

A 43 éves francia-finn Dominick Arduin fejébe vette, hogy ő lesz az első nő, aki egyedül, segítség nélkül eljut az Északi-sarkra. Az első nap után egy 52 km-es nyílt vízfelület állta útját. Kajakkal próbált meg átkelni rajta a -40 fokban, de nyoma veszett, és két napja nincs hír róla.


Dominick, a tapasztalt kalandornő

Meglepő, de igaz. Az Északi-sarki expedíciók közül a női egyéni szám elsősége még kiadó. Ezt nézte ki magának a francia származású, de 15 éve Lappföldön élő Dominick Arduin.



Egy hete indult útnak a szibériai Arkticseszkij-fokról. Az első napon nyolc kilometert síelt, ami után egy 52 km-es nyílt vízfelület szélén találta magát. Három másik, az Északi-sarkra tartó expedíció tagjai úgy döntöttek, hogy ők nem kockáztatnak,helikoptert hivattak és átvitették magukat a vizen. Ezt ésszerű lépésnek tűnt, különösen azután, hogy a múlt héten egy komplett orosz kutatócsoportot kellett kimenteni, amikor beszakadt a jég a telephelyük alatt.



Arduin és egy másik felfedező, a francia Frederic Chamard-Boudet saját erejükből próbáltak átkelni, hogy a „szóló kísérlet” jelzőt megtarthassák. Dominick a kajakozással próbálkozott, úgy számolva, hogy két nap alatt átjut a vizen. Az út korántsem tűnt sétahajókázásnak, mivel -40 fok körül járt a hőmérséklet, 30-50 csomós szél fújt és a holttölte erős áradást okozott.


Légifelvétel a nyílt vízterületről

Hétfő (márc. 8) éjszaka ráadásul vihart jelentettek a körzetből, és a látási viszonyok 100 méter alá csökkentek. A Dominicknál lévő Argos pozíciójelző, amely 90 mp-enként pittyeg, mutatott némi mozgást, de a Dominickért egyre inkább aggódó segítők által a helyszínre küldött helikoptereknek nem sikerült megtalálniuk a kalandornőt.



A francia Charmand-Boudet, aki megpróbálta sível megkerülni a vizet, balesetet szenvedett, amikor egy helyen a vékony jégréteg beszakadt alatta. Négy percig volt a jeges vízben, súlyos fagyási sérüléseket szenvedett a kezén és a lábán. Végül sikerült kijutnia és vészjelzést leadnia. Egy orosz helikopter kedd délután rátalált. Dominick website-ja szerint őt is keresték, szerdán is, de hiába.



Dominick Arduin túlélési esélyeit növeli, hogy már több kalandversenyt, többek között az Eco-Challenge-t és a Raid Gauloise-t is végigbírta. Ráadásul 15 éve Lappföldön él, vagyis ismeri a zord téli viszonyokat. Az Északi-sark elérésével tavaly próbálkozott először, de akkor ő esett a jeges vízbe, és a fagyási sérülései miatt le kellett vágni a lábujjait.



Amint megtalálják, beszámolunk róla.

Comments

comments