Angliából Kínába két keréken

Circumgredire necesse est – alakíthatnánk át a régi mondást. Az expedíciós dossziénkhoz újabb kalandor csatlakozott. A 26 éves angol Edward Genochio nyolc hónap alatt biciklin akar eljutni Angliából Kínába. Most indult útnak.


Edward nyolc hónapos lakhelyén ülve

Ha a naptárra nézünk, már tavasznak kellene lennie. Igen ám, de ehelyett itt a szinte már állandósult hó, hideg. Ilyenkor még nehezebben viseljük a dolgos hétköznapokat, még inkább elvágyódunk messzi, melegebb vidékekre. Egy 26 éves angol srác úgy döntött, ő nem csak álmodozik erről, hanem nekivág élete nagy kalandjának. Edward Genochio azt vette a fejébe, hogy exeteri otthonából elhajt egészen Shanghaiig. Angol lapjelentések szerint még sohasem akadt olyan, aki Angliából egyedül elkerekezett volna Kínába, ráadásul a Góbi-sivatagon keresztül, így érthető módon, nagy az érdeklődés. Edward elmondása szerint a megamarathon ötlete akkor ötlött fel benne, amikor még tizenévesen, hátizsákos turistaként utazott Európából Kínába, és a vonatablakon kibámulva azon elmélkedett, hogy hogyan élhetnek arrafelé az emberek.



Most lesz ideje bőven nézelődni is. Úgy tervezi, hogy naponta kb. 60 km-t teljesít, így reményei szerint célba ér a kínai tél beállta előtt. Ígéretet tett arra, hogy akármilyen zordak legyenek is a körülmények, ő erős marad és nem pattan fel egy vonatra sem.


Az angol speciális járgánya
Fotó: Richard Austin

Mivel nyolc hónapig a biciklije lesz az otthona, nem egyszerűen egy, a bolti tartókról leemelt, kerékpárral indul útnak. Az egyik exeteri bicajshop vezetője állított össze neki egy olyan járgányt, ami egyaránt használható az emelkedőkön és az aszfalton, és főleg nem töri nagyon a bátor angol hátsóját.



Már csak pár hét volt hátra a nagy indulásig, amikor Edwardot napi edzése közben, az egyik angliai főúton elütötte egy figyelmetlen autós. Neki nagy baja nem lett, de a kerékpár kórházba került. Végül kipofozták, és 2004. március 3-án reggel nekivágott a Távol-Keletnek. Éppen addigra érkeztek meg a várva-várt vízumok is, amelyek nélkül legfeljebb szobabiciklizhetne.


Edward tervezett útvonala
Forrás: BBC

Edward útvonala Európában az előzetes tervek szerint: Anglia, Franciaország, Németország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Oroszország. A kalandort a start előtt sikerült utolérnünk, és természetesen első kérdésünk az volt, hogy nem akarja-e esetleg a „remek” magyar utakat is kipróbálni. Edward elmondta, hogy útiterve nem kőbe vésett, vagyis lehet, hogy hazánkba is ellátogat, egyelőre azonban még át kell jutnia az Alpokon. Mivel az út alatt végig lesz internetkapcsolata, online naplót is készít, így a kérdésre valószínűleg még visszatérünk.



Európa legyőzése után Ázsiában Oroszországon, Kazahsztánon és Mongólián keresztül vezet majd az útja. Hogy pontosan merre megy majd, az egyelőre még bizonytalan. Sok függ majd a politikai helyzettől és az időjárástól. És persze a helyiektől: „ha valaki beinvitál azzal, hogy a nagymamám szeretne veled meginni egy teát, szívesen igent mondok majd” – ígéri az angol.



A helyiek vendégszeretetére azért is szüksége lesz, mivel egy napra összesen négyezer forintja lesz, ebből kell majd esetleg a hatóságok segítségét is megvásárolnia.

Comments

comments