Az ultrafutás Tour de France-a vagy éppen Párizs-Dakarja. Csak éppen nem két- vagy négykeréken, hanem két lábon. Keresztül futni Amerikán, óceántól óceánig. 3100 mérföldet megtenni 71 nap alatt. Emberpróbáló, kegyetlen verseny, nem csoda, hogy 76 év alatt, idén még csak a nyolcadikat rendezik.
 Keresztül Amerikán – a verseny útvonala Kép: runacrossamerica2004.com  |
A világ egyik legrégebbi ultrafutó versenye az Egyesült Államokat átszelő 3100 mérföldes (4960 km) változatos nevű futóverseny. Amilyen hosszú időre nyúlik vissza a verseny története, annyira kevés volt belőle. Az elsőt 1928-ban rendezték, idén pedig csupán nyolcadik alkalommal fog eldördülni a startpisztoly. Rövid történeti áttekintés. A hőskorban, egészen pontosan 1928-ban C.C. Pyle fejéből pattant ki az őrültnek tűnő ötlet: szervezni egy futóversenyt, mely átszeli Amerikát, Los Angelestől New Yorkig. Gondolta jó kis reklám lesz a vállalkozásának, és nagylelkűen felajánlott 25 ezer dollárt a győztesnek, ill. további pénzjutalmat az első 10 helyezettnek. Talán ő maga is meglepődött, amikor a rajtnál 199-en sorakoztak fel, aztán persze megritkult a mezőny, a keleti partra már csak 55-en értek át. A győztesnek járó tekintélyes summát egy Andy Payne nevű futó kasszírozta be, a végeredmény pedig óriási bukta lett az ötletgazda számára: 100 ezer dollárja bánta az első futást.
De nem adta fel, amit később százszor is megbánhatott. A következő évben újra megszervezte a Bunion Derby névre keresztelt versenyt, most viszont fordított irányba, keletről nyugatra. Ezúttal a legjobb 15 futónak ajánlott pénzdíjat, és ismét a verseny reklámértékében bízott. Azonban mire véget ért az őrült futam, Pyle csődbe ment, és már a díjakat sem tudta kifizetni. Mellesleg a győztes, Johnny Salo 2 perc 46 másodperccel (!) előzte meg a második helyezett Peter Gavuzzit.
1994: Sipos István
Ezek után nem csoda, ha 63 évet kellett várni a következő Trans America (ekkor már így hívták) versenyre. 1992 és 95 között, mondhatni virágkorát élte a futam, minden évben megrendezték. Ehhez a korszakhoz kötődik egy szép magyar siker is: Sipos István szegedi ultrafutó 1994-ben a verseny történetének legjobb idejét elérve diadalmaskodott. Rá egy évre volt még egy “futam”, majd ismét lehúzták a rolót, hogy legközelebb 2002-ben induljon útnak a karaván. Ekkor már Run Across America néven, mint ahogy idén is. A szervező Alan Firth szerint biztos, hogy egy ideig ez a verseny lesz az utolsó, az ok prózai, nincs pénz és óriási szervezést igényel, amit a rendező házaspár nem tud tovább vállalni.
 A 2002-es mezőny (Don Winkley hiányzik a képről) Fotó: runacrossamerica2004.com |
Nem olcsó – mondja a főnök
A RAA pedig a futóknak sem olcsó mulatsát, és ezt Firth is elismeri. A nevezési díj 2000 dollár, ami teljes egészében a szervezők költségeit hivatott fedezni. Ebben semmilyen extra szolgáltatás nincs benne. Autós kísérőről mindenkinek magának kell gondoskodnia, a futóknak fizetniük kell a szállást (2100-3600 dollár), az étkezést (kb. 3000 dollár), a benzinköltséget (kb. 1200 dollár). Hozzávetőleg tehát közel tízezer dollár egy futó költsége, ami mai árfolyamon több mint 2 millió forintot jelent. Tényleg nem olcsó! A részletes leírásban szerepel, hogy állandó orvosi segítséget nem tudnak biztosítani, mindenki vigyen magával alapvető gyógyszereket, ha komolyabb segítségre van szükség, akkor a legközelebbi kórházból tudnak orvost hívni. A futásnak is szigorú szabályai vannak, nem lehet nyulazni (egy-egy szakaszra iramfutót “szerződtetni”), viszont néha meg lehet osztani a magányt egy társsal, aki azonban csak a versenyző mögött futhat. Tilos bolyozni (a versenyzők nem futhatnak egymás mellett), és a kísérő kocsi sem gurulhat a futó mellett, kijelölt helyeken várhatja csak meg.
Napi átlag: 70 km
Az idei verseny 2004. június 12-én indul a kaliforniai Huntigton Beachtől, hogy 3100 mérföld és 71 nap után megérkezzenek az indulók (pontosabban a még versenyben lévők) New Yorkba. Két olyan nap van, amikor nem kell futni: az első és az utolsó, hiszen az Angyalok városa, és a Nagy Alma sem a futóknak lett kitalálva. A köztes 69 napon azonban átlagosan 43 mérföldet (kb. 70 km) kell a részvevőknek megtenniük. A legrövidebb szakasz 27, a leghosszabb pedig 57 mérföld (kb. 43, ill. 91 km), a távokat többnyire a szállásul szolgáló motelek közötti távolság határozza meg. A nem luxus színvonalú, de tiszta, nyugodt és (főleg) légkondicionált szállásokat a szervezők természetesen előre lefoglalják, az nem a futók gondja. Azokon a szakaszokon, ahol a cél nem azonos a motellel, természetesen autóval lehet a kijelölt pihenőhelyre eljutni, reggel pedig visszafuvarozzák a futókat, az előző napi célhoz. Az útvonal végig autóúton (esetenként autópályán) vezet, ahol kötelező a forgalommal szemközt futni. Minden napra szintidők vannak megállapítva, amit 5,6 km/h-s átlaggal lehet teljesíteni. Aki nem ér be szintidőre, azt kizárják a további versenyből.
 Sipos István (egy másik) amerikai 5000 km-es versenyen ér célba |
A rendezők az idei versenyre is várnak segítőket a futók mellé (nem biztos, hogy mindenki tud hozni magával két-három embert), jelentkezni e-mailben lehet (runxusa@aol.com). Ezzel kapcsolatban a lehető leghitelesebb forrásból, Sipos Istvántól tudakozódtunk.
– Tényleg ez lenne az utolsó Trans America, furcsa ezt hallani – kezdi Sipi. Persze nem csoda, hiszen nem egyszerű egy ilyen versenyt megszervezni, és csöppet sem olcsó mulatság.
– Elképzelhető, hogy külföldről is várnak segítőket?
– Könnyen lehet, de ezt személyesen kell megtudni, mondjuk e-mailben. Annyi bizton állítható: pénz nincs a dologban, arra senki ne számítson, hogy ez jó nyári kereseti lehetőség. Pénz helyett viszont van kaland, egy életre szóló élmény. A verseny ugyebár átszeli az egész országot, tíz államot érint, szebbnél szebb helyeken megy keresztül a mezőny (L.A., Las Vegas, Sziklás hegység, Denver, Utah, Indianapolis, Illionis, New York – a szerk.). A szervezők legfeljebb abban tudnak segíteni, hogy küldenek meghívó levelet, segítenek vízumot igényelni, ami nem kis dolog, hiszen manapság nagyon nehéz bejutni az Egyesült Államokba. Amondó vagyok, feltétlenül érdemes megpróbálni, veszteni nem lehet rajta.
