“Ezzel megvolnánk” – mondják jóleső érzéssel a győztesek, kinyújtják fáradt tagjaikat, elképzelik, milyen lesz ágyban aludni, melegvízzel fürdeni, másnap reggel tiszta ruhát venni, és repülővel hazamenni. Meg azt is elképzelik, mit kell csinálni az autón az év hátralevő részében, hiszen mindjárt itt a január, és kezdődik a Dakar.
 Benyó – Maurer, fotó: hyundai.hu/dakar  |
Mert ezek az emberek így működnek. Az hogy teljesen őrültek, nem is kérdés, de az sem, hogy ez egy jó értelemben vett őrültség, megszállottság. Amit a bevezető sorokban írtunk, az mind igaz, csak éppen egyáltalán nem tükrözi azt a szenvedést, amit az elmúlt két és fél hétben ki kellett állniuk azoknak, akik el akartak jutni Dakarba. Szenegál ugyanis baromi messze van Clermont-Ferrand-tól, légvonalban is legalább 4500 km, de ha ez embert még beviszik az erdőbe (esetünkben a sivatagba), és ott összevissza kell kanyarognia, hogy ún. ellenőrzőpontokat érintsen, akkor ez a távolság akár duplájára is nőhet. Írd és mondd, az idei Dakar távja nem volt kevesebb, mint 11.163 km, ami irdatlanul sok. Pláne akkor, ha az ember többé-kevésbé csak magára számíthat. Jó, jó ott vannak a rendezők, akik helikopterrel röpködnek a szakaszok mentén, felépített táborban (értsd: sátrakkal) várják a nap végén a versenyzőket, meg adnak nekik enni és inni, de ha baj van, akkor ők nem segíthetnek. Ha az ember eltéved, mint pl. a 8. szakaszon Atar és Tidjikja között, akkor nem szólhatott a rendezőknek, hogy “hé, valaki mutassa meg az utat!”. Akkor bizony maradt a hidegvér, a rutin, vagy ha az nincs, akkor a józan paraszti ész.
Kiesők
 Együtt a rosszban, Palikék és Kisék egy napon estek ki Fotó: palikdakarteam.hu és technosport.hu |
Annál rosszabb ugyanis nincs, mint ha az embert a dűnék között éri az éjszaka! Márpedig az idei Dakaron indult magyar egységekkel ez rendszeresen előfordult. Ugyebár, minden reggel azok indulhattak legkorábban, akik előző nap a legjobban teljesítettek. A mieink rendszerint a középmezőnyben végeztek, így a középmezőnnyel rajtoltak, és rendszerint sötétedés után értek a táborba. Mégsem ez okozta a mieink vesztét. A Benyó Miklós, Maurer Péter páros kocsija az első sivatagi szakaszokon megadta magát. Perepatics Richárd még Marokkóban elhagyta a papírjait, köztük az útlevelét az afrikai vízumokkal, így őt a szervezők nem engedték tovább. A fekete kedden (6. szakasz: Ouarzazate – Tan-tan) aztán búcsúzni voltunk kénytelenek két nagyszerű csapattól: a Palik László, Darázsi Gábor egység egy defekt következtében fejre állt, a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros vesztét pedig a nyelestengely fáradásos törése okozta. Újfent szomorúan jegyezzük meg, hogy utóbbi duó az összetett versenyben a 29. helyen állt, amit korábban még egyetlen magyar team sem mondhatott el magától. Az ominózus motorcserét már meg sem említem (a szabály tiltja, Kisék nem cseréltek, haza jöttek. Jutta Kleinschmidt cserélt, el is jutott Dakarba, ügyében majd döntenek). Ekkor volt kénytelen feladni egyébként másik motorosunk, Szilvási Péter is.
És túlélők
 Akik a legtovább bírták: Szalayék célba értek, Lisziék becsülettel küzdöttek Fotó: dakar.hu |
Telt múlt az idő, és egyre inkább megcsappant honfitársaink létszáma az aranyszínű dűnék között. A verseny felénél már csak a Szalay Balázs, Bunkoczi László páros, ill. az őket kísérő kamion (Darázsi Zsolt, Hajnal Károly, Tagai Róbert), meg a derekasan küzdő Liszi László, Rack György kettős volt versenyben. Utóbbiak már csak azért is megérdemelnek minden elismerést, mert jóformán egy utcai Pajeroval vágtak neki a versenynek. Ehhez képest, várakozáson fölül teljesítettek. Szalayék pedig emberfelettit nyújtottak, hiszen beértek a dakari célba az elmúlt tíz év legnehezebb versenyén. Ugyanis egybehangzó vélemények szerint, utoljára a kilencvenes évek elején volt hasonlóan nehéz a Párizs-Dakar erőpróba. Pedig nekik is volt gondjuk bőven, hol eltévedtek, hol elakadtak és órákig ástak, hol a differenciál mondott csütörtököt (kétkerék meghajtással elég nehéz a sivatagban), hol meg a váltó adta meg magát. Szerencsére a bajban nem voltak egyedül, ott volt velük a kamion, fedélzetén az újonc legénységgel, akik számos esetben kihúzták (néha szó szerint) a bajból a Fronterát. Az utolsó napokban pedig már alig álltak a lábukon, jóformán nem láttak a fáradtságtól. Az utolsó előtti szakasznak úgy vágtak neki, hogy előtte egyetlen percet sem aludtak, miután hajnalban értek be a táborba, és mindjárt nekiláttak rendbe tenni a járműveket.
Ennek fényében nem csoda, ha mindketten elégedettek az összetettben elért eredményükkel. Szalayék az 52. helyen, míg Darázsiék a 37. pozícióban végeztek. Jó(?) mulatság, férfi munka volt.
 Motorosok: Szilvási Péter és Perepatics Richárd Fotó: dakar.hu |
