Szibériáról a legtöbb embernek a kegyetlen hideg és a gulágok jutnak eszébe. A Föld területének 1/12-ét elfoglaló területre egyre több nyugati kutató/kalandor indul, hogy próbára tegye önmagát, és minél többet megtudjon a területről. A svéd Strandberg házaspár még GPS-t sem visz, ők kutatni mennek. A családfővel, Mikaellel beszélgettünk.
Itthon Aigner Szilárdék a –20 fokot se nagyon merik bevállalni, nehogy pánik törjön ki, Szibériában pedig a –30 is langyosnak számít. Egy kalandor oroszországi tapasztalatairól már olvashattatok az extrem.hu-n. Mike Horn Északi-sarkkör kerülő útján 2003. decemberében jutott el Szibéria területére. Mike-ot Provideniyában, Szibéria legkeletibb részén, a Csukcs Autonóm Területen sikerült utolérnünk, vele készült interjúnkat itt olvashatjátok.
Most pedig egy olyan családot szeretnénk bemutatni, akik önszántukból, a kaland és a kutatás kedvéért mennek Szibériába, egy fél évre. Mikael Strandberg és felesége, Titti már nem kezdő kutató-kalandorok.
 Mikael Strandberg Forrás: massaj.nu  |
1986 és 1987 között Mikael Chiléből Alaszkába biciklizett, vagyis kétkeréken 27500 km-t tett meg Dél-Amerikából Észak-Amerikába, amelyből 800 km szinte érintetlen dzsungelen keresztül vezetett, ahol néha a vállán kellett cipelnie a kerékpárt. Két évvel később Norvégiából Dél-Afrikába kerekezett, akkor a Szaharában volt kénytelen a hátán vinni a kerékpárt. Azonban ez sem volt elég kihívás számára. Nem bírt nyugton ülni, újabb két évvel később az Új-Zéland – Cairo távot lőtte be magának. Ázsia legyűréséhez 9 ezer km-t kellett megtennie, de ezt is abszolválta. 1997-ben pedig a kerékpárt egy másik nyeregre cserélte. Feleségével, Tittivel 3000 km-t lovagoltak Patagónián keresztül. 2000-ben pedig a maszáj kultúrát tanulmányozták Kelet-Afrikában.
 Strandbergék tervezett útvonala Forrás: siberia.nu |
Azóta az élményeikből élnek. Az útjaik során készített képanyagot használva illusztrációként, előadásokat tartanak, amelyek száma már meghaladta a kétezret.
2004-re most egy olyan területet néztek ki maguknak, aminek lakóit, szokásait még nagyon kevesen kutatták: a Szibéria keleti részén a délről északra kígyózó, a Kelet-szibériai-tengerbe ömlő Kolima folyó partvidékét tanulmányozzák. Ez az amúgy aranyban, olajban és ásványkincsekben gazdag, de elzárt terület nagy részben most a Jakut Köztársaságban fekszik, ami korábban a Szovjetunió része volt, most az Orosz Föderációé. (A szovjet múlt kapcsán az idősebbeknek a Kolimáról a Kolima gulág, a Szovjetunió Auschwitza jut eszébe. A szovjet uralomnak azonban pozitív hatásai is vannak, erről majd Mikael mesél.)
A Strandberg házaspár a szibériai expedíció során már az utánpótlást is edzi. Velük tart a 19 éves Johan Ivarsson, no meg persze kutyájuk – bár ő nem jelentkezett.
 Kis Szibéria Svédországban Forrás: siberia.nu |
Strandbergék jelenleg otthon, a svédországi Sörbergetben, a kertben treníroznak. A télen már nem akarnak a házban aludni, hanem odakint, egy sátorban akklimatizálódnak a hideghez. No és persze keményen nyomják magukba a kalóriát, pl. szalonnát kolbásszal, hogy minél nagyobb legyen a testzsírszázalékuk. Tavaszig személyenként kb. 20 kg-ot kell felszedniük. Erre azért is nagy szükségük lesz, mivel a Kolima folyó partján mérték a leghidegebbet a Földön, -98,7 C fokot. Strandbergék ezért is választották indulási időpontul 2004. tavaszát, mivel így a nyári időszakban –40 C fok körüli hideggel talán megússzák.
Mikael Strandberget téli „edzőtáborukban” értük utol.
– Miért pont a Kolima folyó vidékét választottátok az expedíció helyszínéül?
– Áttanulmányoztam Szibéria térképét, és ez tűnt a legkevésbé megközelíthető vidéknek. Így elkezdtem információt gyűjteni a területről, és kiderült, hogy valóban így van. Olyan kalandot kerestem, ahol sok a vad vidék, az ember még csak kevéssé avatkozott be a természetbe, és ahol jók a körülmények a vadászathoz és a halászathoz, no és persze érdekesek a helyiek. Elsődleges célunk ugyanis az ott élő etnikai csoportok életének dokumentálása.
 Helyiek Forrás: siberia.nu |
– Azt olvastam, hogy a Kolima vidékén négy fő etnikum él. Tudtok oroszul vagy az ott élők valamelyik nyelvén?
– Most tanulok oroszul, és mielőtt elindulunk Szibériába, két hétre Moszkvába megyek, és ott fejlesztem tovább a nyelvtudásom. Szerencsénkre, a szovjet időkben a Szovjetunióban minden férfinak, attól függetlenül, hogy hol lakott és milyen etnikumú volt, sorkatonai szolgálatot kellett vállalnia és meg kellett tanulnia oroszul. Ezért is koncentrálunk az oroszra. A nyelvtudás számunkra rendkívül fontos, hisz nem a sportteljesítményre megyünk rá elsősorban, hanem, hogy ezeknek a kevéssé ismert és dokumentált népeknek a gondolatvilágát, szokásait és életét dokumentáljuk.
– Az ott élőkön kívül azért járnak arra kutatók és kalandorok is. Mike Horn például Északi-sarkkör körüli útján épp nemrég ért Szibéria legkeletibb részére. Álltok kapcsolatban ilyen emberekkel?
– Igen, ilyen például Szergej Zimov, akivel szoktunk időnként kommunikálni. Ő nagyon olyan arc, akivel mindenképpen találkozni akarunk. (Zimov a tundra egyik igen nagyra tartott kutatója, aki feleségével létrehozta az Északkelet-szibériai Kutatóbázist, megküzdve az orosz bürokráciával. A kutatóbázison folyó munkálatok segítésére egy tankot szerzett és végigvezette Szibérián. Emellett maga rakott össze egy repülőgépet, hogy legyen mivel fotóznia a levegőből a területet. Célja az, hogy nagyvadakat (rénszarvasokat, bölényeket, szibériai lovakat) telepítsen vissza a területre, főként olyanokat, amik 10-100 ezer évvel korábban éltek ezen a területet. Jelenleg egy kijelölt földterületen próbálkozik a meghonosításukkal. A területnek már neve is van, Pleisztocén Park. (A tervnek kicsit spielberges áthallása van.) Zimov is extrém arc, az biztos – a szerk.)
– Úgy tudom, nektek is meggyűlt a bajotok az orosz bürokráciával.
 Mikael a Kolima vidék térképe felett Forrás: siberia.nu |
– Így van, még nincs meg a belépési engedélyünk, de dolgoznak rajta, bár az tény, hogy rendkívül drága mulatság. Az orosz kalandtúra- és expedíciószervező Dimitri Shparo vállalta a terhek fő részét, de az itteni orosz követség és a moszkvai svéd követség is segít. A fő problémát az okozza, hogy sok külföldi kalandor portyázik a területen, sokan megfelelő képzettség és edzettség nélkül. Aztán ha bajba jutnak, az oroszoknak kell őket kimenteni. Ez bennünket azért is dühít, mert mi sohasem használtunk GPS-t, satelit telefont vagy bármilyen más segélyhívót. Nekünk nincs szükségünk rá, mi a vadonra születtünk.
– Mennyit tudtok a területről? Mennyi ideig bújtátok a térképeket, könyveket?
– A gond az, hogy még nem beszélek elég jól oroszul, így csak a nyugat-európaiak által, az ő szemszögükből írt irodalmat ismerem. Van viszont két nagyon jó könyv, amit mindenkinek ajánlhatok: Valentin Raszputyin könyve, aminek címe oroszul Sibir, Sibir, angolul Siberia, Siberia, a másik pedig Colin Thubron könyve, a Szibériában. A mi fő célunk az, hogy egy objektív képet kapjunk a területről, de persze tisztában vagyunk vele, hogy bármennyit jártuk a világot, azért a lelkünk mélyén mi is nyugat-európaiak maradunk.
– Hogyan készültök az útra?
 Menü: zsír zsírral Forrás: siberia.nu |
– Otthon kialakítottunk egy Kis Szibériát. Kint alszunk sátorban, a hóban egész télen, halászunk, vadászunk, gyakoroljuk a szánhúzást, teszteljük az expedíció eszközeit, no és eszünk-eszünk-eszünk, hogy minél többet hízzunk.
– Ha valaki úgy dönt, hogy egy ilyen expedíciót ő is kipróbálna egyszer, körülbelül mennyi pénzben gondolkodjon?
– Ha egy évet számolunk, akkor minimum 50 ezer dollárral (11 millió forint) érdemes kalkulálni, és nem árt elrakni még pár ezret a bürokrácia miatt, minden eshetőségre.
