Egy igazi különlegességgel szolgálhatunk. Szibériában, Csukcs-földön sikerült utolérnünk a dél-afrikai Mike Hornt, aki az Egyenlítő után az Északi-sarkkört is meg akarja kerülni.
Mike Horn fejébe vette, hogy az Egyenlítő után az Északi-sarkkört is megkerüli. 2003 decemberére, másfél évnyi hajózás, kajakozás, síelés és gyaloglás után az út felénél tart. Norvégiából Grönlandon, Kanadán és Alaszkán keresztül eljutott a Bering-szorosig, és engedélyt kapott arra, hogy Szibéria keleti részén is keresztül haladjon. Eddigi útjáról már olvashattatok egy bevezető cikkben. Mivel Mike számunkra szinte ismeretlen tájakon jár, ezért kérünk benneteket, a jobb érthetőség kedvéért először azt olvassátok el.
Mike-ot Provideniyában, a Csukcs-felföld kikötővárosában sikerült telefonon elérnünk, készülődés közben. A 21. században, a mobiltelefonok korában az ember hajlamos természetesnek venni, hogy a távolságok összezsugorodtak. Egy szibériai telefonszámot tárcsázva, és a beszélgetés közben másodperces késéssel hallva a választ, azonban egy picit mégiscsak érezhető volt, hogy Provideniya 16500 km-re és 11 időzónányira van Budapesttől.
– A meleg szobából könnyű dobálózni a –40 C fokokkal, az Északi-sarkkörön azonban a kegyetlen hideg a való világ. Hogyan lehet ezt egyáltalán túlélni?
– Azoknak, akik innen származnak, talán könnyebb. Bár a családommal Svájcban élek, Dél-Afrikából származom, vagyis genetikailag nem erre vagyok kódolva. Ezért nagyon észnél kell lennem. Egy idő után beletanultam a természet jeleinek értelmezésébe, megtanultam olvasni az égbolt színéből, a szél irányából, a hónyomokból. Az Arktos expedíció egyik legérdekesebb eleme, hogy ez a terület szinte semmit sem változott száz év óta. A természet ugyanaz, a területet járó utazók képességei sem változtak nagyon sokat. Az egyetlen különbség a felszerelésben van és abban, hogy a segítőket sokkal gyorsabban el lehet érni.
– Egyszer valószínűleg az életedet mentették meg a segítőid, amikor kigyulladt a sátrad, és ott álltál egy szál dzsekiben a –40 fokban. Ha akkor nincs nálad satelit telefon és GPS, lehet, hogy az lett volna az utolsó éjszakád. Szerinted képes lennél a sarkkör megkerülésére egyedül, mindenféle segítség nélkül?
– Grönlandon és Kanadán is egyedül keltem át, mindenféle segítség nélkül, három hónapnyi ennivalót húzva magam után a szánon. Vagyis tulajdonképpen így is csak magamra számíthatok, a segítők többnyire azért kellenek, hogy ha beérek egy faluba, ne nekem kelljen feltöltenem a készletemet. Nélkülük komplikáltabb lenne, de nem lehetetlen.
 Mike, a jeti Forrás: mikehorn.com  |
– Amikor az Egyenlítőt kerülted meg, sok emberrel találkoztál útközben. Az Északi-sarkkör vidéke sokkal ritkábban lakott. Milyen gyakran szoktál emberekbe botlani?
– Csak az útba eső falvakban. Az itt lakó emberek rendkívül vendégszeretők és barátságosak. Volt olyan, hogy már tudták, hogy jövök. Hozzájuk ritkán jönnek idegenek. Az eddigi utam alatt összesen két utazóval találkoztam. Két norvéggal, Kanada középső részén, amikor kereszteztük egymás útvonalát. Egy éjszakát velük sátoroztam, aztán mindenki ment a maga útjára.
– Hogyan telik egy nap az expedíció közben?
 Sátorozás hóviharban Forrás: mikehorn.com |
– Felkelek, összepakolom a sátrat, megreggelizek, aztán elindulok. Mivel itt a nap végén nem vár egy meleg szoba, ahol megszáríthatom a ruháimat, amibe beleizzadtam, vigyáznom kell arra, hogy nehogy túlöltözzem. Naponta 10-12 órát gyalogolok. Óránként úgy öt percre megállok enni, elmajszolok egy energiarudat, vagy egy csokoládét. Mozgás közben kevésbé fázom, így szinte egész nap mozgásban vagyok. A téli időszakban tíz után kel fel a nap és négykor már sötét van, így az utam egy részét egy fejlámpával teszem meg. A legfontosabb, hogy időben álljak meg. Ahogy közeledik az este, egyre hidegebb lesz, -50 fok alatt már mozgás közben is kezdenek megfagyni a lábaim, ilyenkor már azt figyelem, hogy hol tudom felállítani a sátram éjszakára. Ha csak fél kilométerrel teszek meg többet, mint kellene, lehet, hogy azon a fél kilométeren múlik az életem.
– Volt olyan, hogy túlbecsülted a képességeidet?
 Gyalogol, hogy meg ne fagyjon Forrás: mikehorn.com |
Egyszer-kétszer csak a szerencsémen múlott. Meg kell tanulni együttműködni a hideggel, legyőzni úgysem tudod. Itt a hideg, és minden életforma agresszív és kegyetlen. Ha túl hideg van, kezdenek megfagyni a kezeid, nehezebben mozognak, így nehezebb felállítani a sátrat is. Ha a viharos szélben elfújja a sátradat a szél, és nem tudod időben felállítani, az az életedbe kerülhet. Sok felfedező hagyta már ott a fogát a jég birodalmában, és én is megtanultam a leckét. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy az út felénél tartva eddig csak három ujjpercemet vesztettem el. Lefagytak, így amputálni kellett őket. Emellett belélegeztem a hideg levegőt, ez a tüdőmet viselte meg, de ezt sikerült antibiotikumokkal kikúrálni Alaszkában, Point Hope-on.
– Cathy, a feleséged, aki megadta a szibériai elérhetőséged, azt mondta, hogy ha szerencsém van, még utolérlek, mivel úgy tűnik, most már végre valóban elindulhatsz.
 Mike feleségével Forrás: mikehorn.com |
– Holnap (dec. 16.) reggel indulok. Az utóbbi 5-6 napon nagyon rossz volt az idő, most azonban tiszta az idő, és –25 fok körül van a hőmérséklet. Mivel most a Csukcs-felföld felé veszem az irányt, vagyis északnak megyek, ott valószínűleg még hidegebb lesz, úgy –35 fok körül. A szabályok szerint egy helyi kísérőt kell magammal vinnem. Féltem, hogy ha elromlik a Nikolajnak adott hómobil, a végén nekem kell őt is magam után húznom a szánon. Szerencsére azonban úgy tűnik, nem végig kell mellettem lennie, elég ha időről-időre ellenőrzi, hogy odaértem-e az „ellenőrzőpontokra”. Nagyon örülök, hogy végre ismét elindulhatok. Az utóbbi egy év alatt megszoktam, hogy szabadon mozoghatom, nem igazán tetszett, hogy itt mások mondták meg, hogy mit csináljak.
– Ezek szerint végül Szibériában is a magad útját járhatod majd. Nem unalmas néha, hogy hónapokon keresztül nincs kivel beszélgetned? Nem hiányzik valami a civilizációból?
 Egyedül a hó és jég birodalmában Forrás: mikehorn.com |
– Egy nő jól jönne. Komolyra fordítva a szót, a feleségem és a két lányom nagyon hiányzik. Ha valami különösen szép dolgot látok, néha úgy oldalra fordulnék, és azt mondanám, nézd, milyen szép. De itt nincs senki, akivel ezeket megoszthatom. A társaságon kívül más nem nagyon hiányzik. Megtanultam a lehető legkevesebbel beérni, örülni tudok egy kis ennivalónak, egy kis melegnek. A civilizáció hírei nem befolyásolják a napomat, és a taposómalomból is kikerültem. Nem kell másoknak megfelelnem, magam dönthetek a sorsom felöl. Mindennap tanulok, tapasztalok valami újat, így ez nem csak egy út az Északi-sarkkör körül, hanem egy belső utazás is.
– Mivel az Egyenlítő megkerüléséről írt könyved bestseller lett, gondolom a mostani utadról is készítesz feljegyzéséket, erről is írsz majd könyvet.
 Sarkköri tájkép Forrás: mikehorn.com |
– Igen, vezetek naplót. Erre több ok miatt is szükség van. Ide nem jutnak el a hírek, itt nincsenek újságok, jelzőtáblák sem. Rádió és zene sincs. Rajtam kívül nincs senki, aki később vissza tudna emlékezni arra, hogy mikor mi történt. Mivel ez az expedíció várhatóan legalább két évig eltart, utána már nem fogok tudni visszaemlékezni arra, hogy pontosan mi mikor történt. Egybefolynak a napok. Ezért fontos, hogy mindennap jegyzeteljek. Másrészt így pontosan fel tudom jegyezni, hogy melyik nap mekkora távolságot tettem meg, milyen volt az idő, mennyit ettem. Ebből útközben is sokat tanulok. Minél nagyobb távolságot teszek meg egy nap alatt, annál többet ehetek meg a készleteimből, ezzel meg is jutalmazhatom magam. Mivel egyedül vagyok, megdicsérni sem tud más. Ha egy nap jól haladtam, akkor a nap végén, amikor számadást készítek arról a napról, nekem kell megdicsérnem magam. „Ügyes vagy, Mike” – bár ez először furcsán hangzott a saját számból.
– Tudom, hogy még csak a körút felénél tartasz, de muszáj megkérdeznem, hogy útközben kiötöltél-e már egy újabb kalandot? Esetleg a Déli-sarkkört, vagy egy Everest-mászást?
– Szeretném az eddigi kalandjaimat összevonni: a dzsungelt, a vízesést, a jeget. Egy utolsó, nagyszabású expedíció keretében. Már évek óta járom a világot, lassan a negyven felé közeledem. Nem mondom, hogy kiöregedtem, de egyre inkább afelé szeretnék haladni, hogy átadjam a tudásomat. Legfőképpen a gyerekeknek szeretnék alternatívát kínálni, hogy ne csak a tv és a computer előtt üljenek naphosszat.
