A kutatók el akarják kergetni az Antarktiszról a kalandorokat. Ezért a bajbajutottakon sem szívesen segítenek. Most egy ausztrál pilótával szúrnak ki, akinek a kontinens fölött elfogyott a benzine.
 A McMurdo bázis  |
Az Antarktiszon az egymással szomszédos amerikai McMurdo és az új-zélandi Scott kutatóállomás sok mindenről híres, de a vendégszeretet nincs ezek között. Főleg, ha egy expedíció vagy egy kalandor vetődik a bázisokra, örülhet, ha egyáltalán beengedik. Amikor Dick Smith 1989-ben az Északi-sarkról a Déli-sarkra repült helikopterével, az amerikaiak mindössze odavetették neki, hogy ha akar, ihat az automatából egy kávét. És mindez Hálaadás napján történt! Ahogy tanult kollégám megjegyezte, nem is lehet mást várni olyan emberektől, akik önszántukból kutatónak mennek a Déli-sarkra.
 Üdvözöljük (?!) a McMurdo bázison |
Nem látják szívesen
A vendégszeretet hiánya arra vezethető vissza, hogy célzottan távol akarnak tartani minden „csavargót” az antarktiszi bázistól. Aki véletlenül odatéved, az legyen önellátó – szól a felszólítás. Ez merőben eltér attól a mentalitástól, amit a világ más veszélyes és eldugott helyein tanúsítanak az expedíciók bajbajutottjaival szemben. A kutatóbázis vezetői hozzáállásukat azzal indokolják, hogy ők nem egy menedékházat üzemeltetnek, nincs annyi ellátmányuk, hogy mindenkit befogadjanak.
 Persze Jon is írt már könyvet |
Az Északi-sarkon már átrepült
Hasonlóan járt az ausztrál Jon Johanson is. Jon saját maga épített egy egymotoros kisgépet, a Van’s Aircraft tervezőjének, Richard VanGrunsvennek a tervei alapján. Bár az RV-4-et eredetileg nem világjárásra tervezték, Jon fejlett műszaki érzéke és tapasztalatai segítségével végül átépítette a járgányt, 120 literesről 230-asra növelve a tankját. Ahhoz azonban, hogy ezzel hivatalosan is komolyabb túrákat tehessen, engedélyt kellett szereznie a modell tervezőjétől.
VanGrunsven általában nem szívesen foglalkozik a gépébe belenyúló álmodozókkal, Jonnal való találkozása után azonban ő is elismerte, hogy ha valaki az átalakított VR-4-gyel körbe tudja repülni a Földet, akkor az Jon. Ez meg is történt, 1995-ben, 1996-ban és 2000-ben is körberepülte a golyóbist. Vagyis azt semmiképp sem lehet Jonról
állítani, hogy kezdő lenne.
Azonban a profiknak is lehetnek gondjai. Ez történt most Jonnal is.
 Veszélyes zóna |
Új-Zélandról akart a Déli-sarkon keresztül Argentínába repülni. Az Antarktiszon azonban egy viharba került, és a viharos erejű szembeszél miatt több üzemanyagot nyelt el a gépe, mint általában. Már rég túlment a Déli-sarkon, amikor némi számolgatás után kénytelen volt megállapítani, hogy nem lesz elég üzemanyaga Argentínáig. Mivel nem akart Argentína előtt a tengerbe pottyanni, inkább még az Antarktiszon szállt le segítséget kérni. Tény, hogy a McMurdo bázis a legnagyobb a déli kontinensen, (A Scott tőleg mintegy 3 km-re fekszik), de a két bázis jóval közelebb van Új-Zélandhoz, mint Argentínához. Nem egészen világos, Jon miért fordult vissza, és miért nem szállt le valamelyik másik bázison, Argentínához közelebb. Lehet, hogy ott szívesebben látták volna. A legvalószínűbb az, hogy a legnagyobb bázisra akart eljutni, az pedig a McMurdo.
 RV-4 VH-NOJ, Jon gépe Fotó: J. Burford |
Egy vagyonért segítenének rajta
A Scott bázison az új-zélandiak felajánlották az ausztrál pilótának, hogy a következő kereskedelmi géppel (LC-130 Herkulesek járnak arra) elrepülhet a bázisról Új-Zélandra, a gépét pedig hazaszállítják, ha majd arra jár egy megfelelő szállítógép (C5-ös), a számlát pedig utánaküldik. Ez minden bizonnyal súlyos milliókra rúgna (forintban). A hírek szerint Jonnak mintegy 340 liter benzinre lenne szüksége, azonban a bázison nem hajlandóak neki üzemanyagot eladni.
Mint azt Benedek Jánostól, a Magyar Repülős Szövetség motoros repülés szakbizottsági vezetőjétől megtudtuk, ezek az egymotoros kisgépek nem kerozinnal mennek, hanem benzinnel. 350 forintos literárral számolva a hiányzó benzin mintegy 120 ezer forintba kerül. Bár János szerint a bázison használt gépek többsége kerozint használ, azt a két-három hordónyit elő tudnák keríteni Jon számára. Addig, ameddig megoldást nem találnak Jon számára, annyit legalább sikerült elérnie, hogy az amerikaiak adtak neki némi élelmet és megengedték, hogy a bázis üzemanyagtöltő hangárjában aludjon. (Valljuk be, azért a helyválasztásban van némi irónia.)
Közben az ausztrál külügyminiszter is felhívta a bázis, megpróbálva rábeszélni az ottani kutatókat, hogy adjanak el Jonnak némi üzemanyagot.
Annyit azonban a kutatóknak máris sikerült elérniük, hogy a bajbajutott pilóta híre körbejárta a világot, és mindenki újra megtanulhatta, ne nagyon várjon segítséget a hetedik kontinensen, legalábbis a bázisokon ne.
