Súlyosan beújítunk, és tudományos igényekkel állunk elő. Az alábbi cikkben egy olyan embert mutatunk be, aki többet töltött az óceán mélyén, mint odafenn. Óceánkutatók 4 km mélységben, kénes vulkánok, kemoszintézis, meg persze Alvin.
 Dudley Foster, a merülés bajnoka  |
Lassacskán a legendák homályába vész, de indult egy sorozatunk anno, amiben különleges, mi több extrém foglalkozásokat mutattunk be. No, meg azokat, akik az adott foglalkozást űzték. A szép hagyományt most újra felelevenítjük, mégpedig egy amerikai úrnak köszönhetően, aki volt olyan jó, hogy életét a tengerfenék kutatásának szentelte.
Dudley Foster olyan, mint egy visszaeső bűnöző. Többet volt bent, mint kint. Fiatalsága nagy részét egy hideg, sötét és szűk helyen töltötte összezárva két másik, hasonszőrű társával. Ez a hely, mindannyiunk szerencséjére, azonban nem egy lakájos zárka volt egy San Franciscoval átellenben fekvő kis sziget feltűnően jól őrzött objektumában, hanem egy búvárhajó kabinja, amelyből utasai olyan dolgokat láttak a tenger mélyén, amitől Jules Verne is tutira beindult volna. Az elmúlt három évtizedben Dudley több mint 550 alkalommal bújt be két (többé-kevésbé állandó) társával egy speciális mélytengeri búvárhajóba, hogy minél több időt tölthessen a tengerfenék, és az ott található élőlények tanulmányozásával.
 Egy tenger alatti vulkán, 380 fok meleg |
Eleinte semmilyen jel nem utalt arra, hogy Dudleyból valaha is óceánkutató lesz, nem mintha nem tanúsított volna érdeklődést a téma iránt, elvégre Kaliforniában nőtt fel, de a fizika és a gépészmérnöki hivatás jobban vonzotta. Sikerült is szereznie egy ilyen irányú diplomát, majd hozzálátott, hogy találjon magának egy jó állást.
Pályázatát, minden mindegy alapon beadta a Massachusetts államban működő Woods Hole Oceanographic Institutionba, ahová legnagyobb szerencséjére fel is vették. A cég abban az időben (kb. 30 éve) már javában használta a világ leghíresebb mélytengeri kutatóhajóját, Alvint. Dudley is beszállt ebbe a munkába, majd‘ amikor kiderült, hogy a tudósok nem igazán értenek a műszerekhez, pláne nem a kezelésükhöz, Dudley lett az Alvin pilótája. Több mint 550 alkalommal merültek le együtt, és több komoly tudományos eredmény írható a számlájukra.
 Mélytengeri pók, elvileg ott sem lehetne |
Leghíresebb felfedezésük a biológusok, zoológusok, tengerkutatók és természetvédők Mekkájához, a Galapagos-szigetekhez kapcsolódik. 1977 és 1979 között expedíció is indult, eredetileg azzal a szándékkal, hogy feltérképezze a szigetek körzetében található óceáni lemezeket, ill. azok mozgását. A kutatás végül egészen más irányt vett, miután 1979-ben rátaláltak a tenger alatti hőforrásokra, ill. gázkitörésekre. Dudley és munkatársai voltak az elsők, akiknek Alvin segítségével megadatott, hogy láthassák az egyedülálló természeti jelenségeket. A csapat egy tengeri árok vonalát követte, amikor beleütközött az egyméter magas kráterekbe, amelyekből fekete füst gomolygott. A meglepett kutatók gyorsan kitettek egy hőmérőt (egy PVC pipát), ami 35°C-ot mutatott az elvileg kb. nulla fokos vízben. Az igazi meglepetés azonban akkor érte a társaságot, amikor a hajón szinte megolvadt a műszer, lévén 250°C-ot mért. Utóbb kiderült, hogy a vulkánok hőmérséklete csaknem 400°C, és nem mindegyiknek fekete a füstje, van fehér és szürke is, attól függően, milyen ásványi anyagból van a legtöbb az adott vulkán környezetében.
 Alvin belül: B-kategóriás sci-fi |
Fauna a sötétben
Talán még a vulkánok felfedezésénél is nagyobb meglepetést keltett, hogy többszáz méter mélységben élő organizmusokat, mi több biológiai társulásokat találtak a kutatók. Mivel a tengerekbe 300 méternél mélyebben nem tud lehatolni a napfény, így minimális esély van az élet kialakulására, hiszen annak elsődleges feltétele a napfény, ami a fontoszintézist, ezáltal pedig az adott növény energiaellátását biztosítja.
Azonban a hőforrások környékén enélkül is elvannak az organizmusok, mivel a vulkánokból a tengerbe kerülő hidrogén-szulfid (H2S) felhasználásával, kemoszintézissel tartják magukat életben egyes baktériumok. Sőt, megfigyelték, hogy vannak köztük olyanok is, amelyek energiaszükségletük 15%-át a nagy mélység és a sötétség ellenére is fotoszintézissel állítják elő.
Dudley nem tagadja, hogy amikor ezeket először meglátta, menten a földönkívüliek tengeralatti bázisairól és az elveszett világokról szóló ‘60-as évekbeli B-kategóriás sci-fi filmek jutottak eszébe. UFO-k persze nem voltak sehol, azonban Dudley és társai felfedezései számos kutatónak adtak munkát a következő évtizedekben.
Dudley nemcsak földönkívüliekkel nem találkozott, de a tengerész legendák óriási prehistorikus teremtményei is elkerülték, bő 20 évnyi merülés során egyetlen Godzilla sem került az Alvin reflektora elé.
 Alvin 3 fázisa: szerelés, vízrebocsátás és munka |
 A balfék kardhal |
Hidrogénbomba, kardhal, Titanic
Olyan sokat emlegettük már Alvint, hogy feltétlenül megér egy bekezdést. Minden idők leghíresebb mélytengeri búvárhajója először 1965-ben merült le 2000 méter mélyre egy bemutató keretében. Alvin egyébként egészen 4500 méteres mélységig le tudott merülni fedélzetén egyszerre három emberrel és 500 kg felszereléssel. Távvezérlésű karjaival szinte bármit képes felvenni, és az oldalán található kosárban elhelyezni. Legveszélyesebb merülését 1966-ban hajtotta végre, amikor segítségével emeltek ki egy hidrogénbombát, amely egy B52-es balesetéből kifolyólag került a Földközi-tengerbe.
A legviccesebb pedig az volt, amikor Alvint megtámadta egy, a tudomány iránt kevésbé fogékony kardhal, amely, minő pech, beszorult a hajó egyik eresztékébe, és vacsora lett belőle. 1986-ban pedig kutatókat vitt le a Titanic roncsához. Közel 4000 merülés során, majdnem 8 millió métert tett meg, 26 ezer órát töltött a tenger alatt, ablakaiból 11570-en láthatták a tengerfenék titkait.
