Herbert Nitsch, a Merülőgép

Az extrem.hu tudósítója két okból utazott Ausztriába: hogy testközelből lásson egy szabadtüdős búvárversenyt és hogy élőben lássa Herbert Nitsch világrekord kísérleteit. Az akciódús hétvégéről szóló tudósításunk első részében Herbert 3!!! rekordjáról olvashattok, amelyek körül akkora volt a titkolózás, hogy egy kémtörténetet egy az egyben lehetne belőle írni.


Millstätter-tó, Ausztria

Mint a mesében



Míg itthon a hirtelen beköszöntött őszben vacogtunk, Ausztriában, a mesés szépségű Millstätter-tónál napsütés és 25 ºC fogadta a mintegy harminc szabadtüdős búvárt, a 2. Karintiai Meghívásos verseny résztevőit. A Millstätter-tó környéke a Genfi-tóra emlékeztet és turistákból itt sincs hiány. A hely különlegessége a helybeliek kedvességében rejlik. Itt mindenki mosolyog, és biztos lehetsz benne, hogy semmid nem tűnik el, még a nyitva hagyott kocsiból sem.



Nem olcsó mulatság



Tökéletes helyszín volt ez a szabadtüdős versenyhez, ráadásul a Heart of Europe-ra keresztelt verseny szíve, a főszervező Harald Lautner jóvoltából ment is minden, mint a karikacsapás. Pedig nem egyszerű és főleg nem olcsó egy ilyen versenyt összehozni. Kell két helyszín: esetünkben Millstatt város uszodáját bérelték ki, és a Millstätter-tó közepére vittek ki több stéget, ahol a mélységi számokat bonyolították. Mivel a szabadtüdősök még csak-csak kiúsznak a stégig, de a hozzátartozók és a kamerákkal felszerelt újságírók aligha, így motorcsónakokat kell oda-vissza járatni a part és a helyszín között. Ez Millstattban szinte non-stop járt. Kell egy rakás technikai búvár (az ő palackjaik is igen drágák). Vízimentőkre és búvárorvosokra is szükség van, hogy ha az egyik szabadtüdős búvár rosszul méri fel a képességeit, és elájul a vízben, legyen aki újraéleszti. Emellett, ha a verseny hivatalos AIDA rendezvény (az AIDA a legnagyobb nemzetközi szabadtüdős szervezet), akkor szükség van két hivatalos bíróra is, akiknek az utazását és ott tartózkodását is fizetni kell. Nem is csoda, hogy a nevezési díj mintegy 20 ezer forint volt.

Mivel a versenyre a fentieket biztosították a szervezők, logikus volt, hogy a verseny sztárja, az osztrák Repülő Hal, Herbert Nitsch a verseny idejére időzíti a világrekord kísérleteit. Herbert a holtidőkben, délelőtt és a versenyszámok között vállalta be a rekordokat. Karintiai tudósításunk első részében az ő rekordjairól olvashattok.



Az extrem.hu freediving mellékletében már sokszor olvashattatok Herr Nitsch-ről. Tavaly ősszel Magyarországon is járt, akkor interjút is volt alkalmam készíteni vele. Herbert híres arról, hogy szereti, ha ő a sztár, és ha valaki elveszi az egyik világrekordját, akkor biztos lehet benne az ember, hogy addig nem nyugszik, amíg vissza nem szerzi azt. Mire megérkeztem a Millstätter-tóhoz, Herbert már nagyüzemben merült, egy világrekordon addigra már túl is volt.


Martin boldogan mosolyog a -93 méteres táblácskával Cipruson
Fotó: Gareth Powell

A Millstätter-tó kémtörténete



A legtöbb ember számára egy világrekord felállítása óriási dolog, Herbert azonban szinte futószalagon gyártotta őket, három nap alatt hármat is, és emellett volt még két bíztató kísérlete. A rekordjait azonban olyan titokban hajtotta végre, hogy az alábbiakban leírtak a legtöbb, a versenyen résztvevő búvár számára is újdonságként szolgálnak. (Ők persze jobbára a cikk angol verzióját olvassák.) Lássuk, mi is történt a Millstätter-tónál.



2003. szeptember 4, csütörtök: Herbert a rekordjainak sorát a Constant Weight kategória uszonyos verziójával nyitotta, –95 méterrel. Ebben a versenyszámban a májusi ciprusi világbajnokságon nem volt szerencséje. Az ő rekordkísérlete akkor nem sikerült, lesérült, míg a cseh Martin Stepanek -93 méteres világcsúcsot merült a tengerben. Herbertet persze bántotta a dolog, és biztos volt, hogy amint felgyógyul, megpróbálja megdönteni Martin csúcsát. (A cseh világbajnok pár hete arcüreg gyulladásban szenved, így egyelőre nem tudja megvédeni a rekordját. (Martinról többet a vele készült interjúnkból tudhattok meg.)

Csütörtökön Herbert Nitsch egy másik kategóriával, a Free Immersionnel is megpróbálkozott, -100 métert akart elérni, de 15 cm-rel magasabban érintette meg a kötelet, és mivel a bírók -99 méterre nem tettek jelzést, így ezt a mélységet sem tudták hitelesíteni. (A bírók a vízalatti videófelvétel alapján döntik el, hogy mi is történt odalent.) A Herbert által ostromolt -100 méteres mélységben szabadtüdős búvár technikai segítség nélkül még sohasem járt. (A No Limit kategóriába már voltak száz méternél mélyebben, de ott egy szánnal húzatják le magukat.) Lelkesedését nem törte le a hiányzó 15 cm. Még csak csütörtök volt, és a bírók vasárnapig a tónál voltak.


Herbert beöltözik

2003. szeptember 5, péntek: A karintiai verseny résztvevői a délutáni statikus versenyszámra készültek. (Ezt uszodában rendezik, ahol a versenyzők feladata “mindössze” annyi, hogy betegyék a fejüket a vízbe, és a lehető legtovább tartsák a víz alatt.) Néhány szabadtüdős búvár délelőtt még merült párat a tóban. Így tettek a magyarok is (három magyar fiú indult a versenyen), én pedig velük tartottam, hogy felmérjem a terepet. A motorcsónakból már láttuk, hogy a stégen csak Herbert van, és a hivatalos személyzet. Engem újságíróként felengedtek a stégre. Mondtam Herbertnek, félig poénból persze, hogy aznap van a születésnapom, és egy világcsúcsot szép születésnapi ajándéknak tekintenék. Nem is kellett csalódnom benne. Bár a délutáni statikus versenyben ő is indult, délelőttre még beszervezett egy -100 méteres Free Immersion próbálkozást (bántotta az a fránya 15 cm), és az előző nap elért -95 méteres Konstans rekordját is meg akarta toldani 5 méterrel. A -100 méter mégis jobban hangzik, megértem. “Ha belefér az időnkbe, megpróbálom mindkettőt” – mondta, mintha csak arról beszélne, hogy csinál még tíz felülést, ha lesz rá ideje. Pedig a -100 méteres mélység olyan terület, ahol ember saját erejéből még sohasem járt. Az orvosoknak fogalmuk sincs, hogy mi történik az emberi szervezettel ilyen mélységben. Azonban ha Herbert a fejébe vesz valamit, akkor azt meg is csinálja. Ezért megpróbált minél több mindent belesűríteni a hétvégébe.



Világrekord, magyar segédlettel


Luc Wider (fehérben) a magyar biztosítóbúvárok (neoprénben) és az orvos közös erővel húzzák a 100 méteres kötelet

A pénteki napot Herbert a Free Immersionnal kezdte. Két kameraman vette a félszíni történéseket. Az AIDA szabályai szerint a kameráknak megállás nélkül forogniuk kellett. Egy vízalatti kamerát leengedtek -100 méterre, ami lent rögzítette az eseményeket. A stég mellett technikai búvárok álltak készenlétben, akik palackkal mentek le -100 méterre, hogy segíteni tudjanak Herbertnek, ha baj van. A felszínen két AIDA bíró (a svájci Luc Wider és a svéd Bill Strömberg) felügyelte az előkészületeket. Rajtuk kívül egy orvos, a Spiegel TV forgatócsoportja és jómagam tartózkodtunk a stégen…És a közelben, a vízben merülgetett két magyar szabadtüdős, Busi Jani és Munkás András, akiknek később fontos szerep jutott.



Herbert beöltözött, felkészítette a tüdejét néhány légzőgyakorlattal, majd alámerült. Már két perce lent volt, félúton járhatott, amikor Luc, a svájci bíró odament a magyar fiúkhoz, és a következőket mondta nekik. “Figyelj, te leszel az egyik biztosítóbúvár, te pedig a másik. De siessetek, mert nincs sok időnk, azonnal le kell merülnötök. A legfontosabb, hogy ne érjetek Herberthez, ha csak nincs nagy baj.”


Úgy nézett ki, mint egy karácsonyi papírba csomagolt marslakó

Mi lett volna, ha…



Herbert épp egy világrekordot kísérelt meg megdönteni, -100 méterre merült, és nem biztosítottak számára biztosító búvárokat. Ez egyszerűen nevetséges volt. Persze a magyar fiúk szívesen segítettek, és mivel 20 méter mélyre kellett lemenniük, ez nem is okozott gondot számukra, még így rohanva sem. Ennek ellenére, a biztosító búvárokra nagy felelősség hárul, hisz ha gond van, ők hozzák fel a felszínre az ájult freedivert. A fiúk segítségére most nem volt szükség, Herbert probléma nélkül feljutott a felszínre, tiszta volt a tudata, OK jelet is kapott “gyakorlatára” a bíróktól. Lefeküdt a stégre, az orvos tanácsára tiszta oxigént lélegzett be egy tartályból. (Mivel nem tudják, odalent pontosan mi történik az emberi szervezettel, ennek főként megelőzési céljai vannak.) Két-három perc pihenés után már talpon volt és a sajtóval viccelődött. A bírók ezalatt megnézték a vízalatti kamerával készített felvételt, és mindent rendben találtak. Herbert valóban lent járt -100 méteren.



Senki nem tudja, hol a végső határ



Emlékeztek még Jacques Mayol -100 méteres rekordjára No Limitben? Az ebből készült film, a Nagy Kékség a mai szabadtüdős búvárok nagy részére inspirálóan hatott, sokan emiatt kezdtek el szabadtüdőzni. Azt persze még nem lehet tudni, hogy Herbert rekordja milyen hatással lesz a szabadtüdőzésre hosszú távon, mindenesetre ő büszkén osztogatta a versey végén a Herbert 100 m Nitsch autogrammokat.



Egyes freediverek szerint a lefele, fejjel előre úszunk technikával a mélységi határ -100 méter körül van. A Millstätter-tó mindenesetre 154 méter mély, szóval van még hely lefelé. Két éve Herbert még büszke volt a -60 méteres teljesítményére. Most pedig a -100 méter után pihent két órát, és már próbálkozott is egy újabb rekorddal, délután pedig a statikusban is elindult.




(Herbert Free Immension rekordjáról készült képgalériánkat itt nézhetitek meg.)




Herbert szambája



Herbert két óra pihenés után bevállalt egy -100 méteres Constant Weight rekordot is. (Előző nap -95 méterre javította a világcsúcsot.) Ezalatt a többi freediver mentálisan és fizikailag is a délutáni statikusra készült, így Herberték biztosítóbúvár nélkül maradtak. Körbetelefonáltak ugyan, hogy csak fél óráról lenne szó, az egyik magyar indulót is felhívták, de senki nem ért rá. Herbert gépként merül, mások azonban órákig készülnek a versenyre, meditálnak, jógáznak, rákészülnek. Herbert végül így is merült, de a herce-hurca nem tett jót neki sem. A merülés után kérdésemre elmondta, hogy nem tudott tökéletesen rékészülni, ráadásul odalent egy áramlás elsodorta a kötelet pár méterrel, így keresgélnie kellett. (Odalent -100 méteren koromsötét és 4 ºC van a tóban.) A keresgélés 15 másodpercébe került, és ez pont elég volt arra, hogy ne maradjon elég levegője a visszaútra. Megszédült, de el nem ájult. (Szaknyelven ezt hívják szambának.) A világcsúcs pedig csak akkor érvényes, ha tiszta a tudata, amikor felszínre ér.



Az őrület a dologban leginkább az, hogy ha nem ilyen kapkodva merüli az aznapi második kísérletét, hanem minden rendben zajlik, akkor minden bizonnyal két -100 méteres csúcsot merült volna aznap. Az pedig valóban történelmi tett lett volna.


Herbert (zöldben) monofinnel, a Constant Weight versenyén

A két világrekord kísérlete után, enyhe fejfájással, elhajtott a közeli Millstatt uszodájához, ahol résztvett a statikus versenyben. Hogy ott pontosan hogyan szerepelt, arról a beszámolónk második részében olvashattok hamarosan. De most térjünk vissza Herbert rekordkísérleteihez, mert még korántsem végzett velük.



2003. szeptember 6, szombat: A pénteki statikus verseny után, a szombati nap a Constant Weight-é volt. Herbert egy „laza” –94 métert jelentett be, ami két nappal korábban még világrekord kísérlet lett volna. Lement 94 méter mélyre, és egy gumiszalag darabkával a kezében jött fel. A mélységet jelző táblácskát nem hozta fel, de a zsűri a gumit is elfogadta bizonyítékként, miután a mélységmérője –94 métert mutatott. (A verseny alatt nem volt vízalatti kamera lent –94 méteren.)


Csak azok maradtak a stégen, akik hivatalból voltak jelen

A verseny végén szinte mindenki elhagyta a stéget, mert nekünk azt mondták, hogy a zsűri most elvonul megnézni a versenyen készült felszíni videókat, hogy leellenőrizzék, minden rendben folyt-e.



Amit nekünk nem mondtak el, az az volt, hogy a bírók a videózás előtt még ott maradtak Herberttel, mert ő még egy másik rekordot is bepróbált. Az AIDA hivatalos weboldalán pontosan ez olvasható a friss világrekordok szekcióban: Herbert Nitsch, Constant Weight – uszony nélkül, -50 méter, 2003. szeptember 6, 15 óra 5 perc. Szerencsétlen francia Christian Charras aznap délelőtt a tengerben, Nizza mellett –40 méterre merült le. Kevesebb, mint öt órán keresztül mondhatta magát világrekordernek, mert jött Nitsch, -50 méterrel. Érthető, hogy Herbert megvárta, míg mindenki elmegy a stégről, elege lehetett már a felhajtásból, a nézőkből és a médiából. Koncentrálni akart. Az azonban már kevésbé érthető, hogy az esti Díjkiosztón is miért tartották ezt titokban. Mondhatta volna, hogy „Ja, mellesleg, tegnap előtt lementem – 95 méterre Constant Weight-ben, tegnap –100-ra Free Immersionban, és ma még nyomtam egy –50 métert a Constant uszony nélküli verziójában, miután ti leléptetek.”



A világrekordok körüli titkolózás este nyolc óra körül érte el a csúcspontját. Épp Luc Widert kerestem, mert azt az információt kaptam, hogy a hivatalos végeredmény nála van, és erre szükségem volt a beszámolóhoz. Bill Strömberg, a másik bíró azt a tájékoztatást adta, hogy Luc épp WC-n van, várjam meg az előtérben, nála vannak a papírok. Luc abban a pillanatban lépett ki a WC-ből, Herberttel. A sorbanállóktól kaptak néhány megjegyzést a szexuális orientációjukkal kapcsolatban, de sokkal valószínűbb, hogsy az aznapi rekord hivatalos papírjait nézték át. A WC-ben. James Bond kismiska ahhoz képest, amit ők alkottak a hétvégén.



– Két héttel a verseny után a Heart of Europe főszervezője, Harald Lautner föllibbentette a fátylat a WC-s titokról. Persze én is rájöhettem volna, hogy Luc hivatalból követte Herbertet a WC-re. Nem azért persze, hogy segítsen neki, hanem, hogy a doppingteszthez szükséges vizeletminta vételének hitelességét biztosítsa. Így valóban Herbert mintája került az fedeles pohárba. Most már ezt is tudjuk.



Mi jön ezután?



Carlos Coste már be is jelentette, hogy Constant Weightben ő –96 métert szeretne merülni, egy méterrel többet, mint Herbert, a Free Immersionben pedig –101 métert. A Dinamikus, uszony nélküli versenyszám dán világrekordere, Stig Severinsen sem akar lemaradni a licitálásban. Ő azonban még Herbert szombati –50 métere előtt küldte be az AIDA-hoz a –41 méteres kísérletéről szóló papírokat. Ha kétszeres világrekorder akar lenni, akkor még legalább tíz méterrel meg kell toldania a kísérletét. Hasonló helyzetben van Carlos Coste is, az ő –48 méteres kísérlete sem lenne már világcsúcs. Szóval Herbert jól felkavarta megint az állóvizet, most egyelőre ő ül a freediverek trónján, három érvényes világrekord kísérletével.



Nem állítom, hogy értem, hogyan képes ezekre a teljesítményekre, pedig ott voltam. Drukkoltam, hogy sikerüljön neki sérülés nélkül megúszni a kísérleteket. Csak tapsot és elismerést érdemel azért, hogy szinte gépként merült, nem törődve azzal, hogy az orvostudomány jelenleg még nem tudja, lesz-e merüléseinek bármilyen hatása a szervezetére. Őt csak a rekordok érdeklik, de megszállottsága ellenére sem szállt el magától, mindig megközelíthető marad.



(A beszámolónk második részét holnap (szeptember 9-én) olvashatjátok.)



A Herbert világrekordjairól szóló jelentés az AIDA hivatalos honlapján
(a táblázat a szeptember 7-ei állapotokat tükrözi)

Comments

comments