X Games: Szikronizált gördeszka

Bár Bucky Laseknek nem sikerült a mesterhármas, a gördeszka félcső versenyének egyik számát, a Legjobb Trükköt elnyerte előle Tony Hawk, a két aranyának is nagyon örül. Most arról olvashattok, hogy párjával hogyan alázták a világot a félcső páros versenyében.


A szinkron nagymesterei
Fotó: Crosland/EXPN

Az extrém olimpián a gördeszkások páros versenyét, a Vert Doubles-t évek óta a sportág élő legendája, Tony Hawk és párja, Andy MacDonald nyerte. Ez annyiban hasonlít a teniszezők páros versenyeire, hogy itt sem feltétlenül elég, ha két nagyon jó játékos összeáll, nagyon fontos, hogy szinkronban legyenek egymással. A félcsőben úgy is nehéz a levegőben az akrobata-mutatványokra emlékeztető ugrásokat-pörgéseket bemutatni, ha csak egyedül te vagy a pályán, ha van egy párod is, és elesel, akkor esetleg rá is eshetsz, azért pedig nem jár túl sok pont.



Az X Games idei párosversenyén a címvédő Tony Hawk/Andy MacDonald páros nem indult. (Persze azért Tonyék ott ültek a rámpa tetején, és onnan figyelték a döntőt. Jobbra a kép alsó sarkában Tony könyököl kékben.) Tony már sokadjára jelentette be a visszavonulását, ráadásul a Legjobb Trükk versenyt meg is nyerte, így ő vezeti az X Games örökranglistáját érmek tekintetében. Tony-ék távollétében tehát nyílt volt a küzdelem az aranyért.

Vagyis lett volna, ha a fiúknak lett volna idejük edzeni. A legtöbb páros a verseny előtt állt össze, így rendszerint improvizáltak, nem volt elég összhang közöttük. Az egyetlen páros, amelyik komolyabban készült, a Bucky Lasek/Bob Burnquist duó volt. Ők két éve álltak össze, azzal a céllal, hogy letaszítsák a Tony/Andy párost a dobogó tetejéről. Tavaly másodikok lettek, és igérték, idén ők nyernek.


A győztes páros: Burnquist és Lasek
Fotó: Shazamm/ESPN

A 31 éves Bucky 1999-ben és 2000-ben nyert utoljára aranyat a nyári extrém olimpián Mindkétszer a félcső legjobbja lett. (Ő Dirtben és Parkban nem is indul, csak a félcsőre koncentrál.) 2001-ben 2. lett, egy évvel később pedig csak 4. Mint arról már beszámoltunk, az idei egyéni versenyen újra nem talált legyőzőre, így ő az egyetlen gördeszkás, aki háromszor nyert félcsőben egyéni aranyat. Félcső párosban 2000-ben csak 9., 2001-ben 7., 2002-ben 2. lett. Idén tavasszal volt egy komoly balesete, 60 öltéssek kellett összevarni a térdét, ennek ellenére topformában érkezett Los Angelesbe, az X Games-re.



A brazil származású Bob Burnquist sem sokkal kisebb név. 2001-ben első, 2002-ben 2. lett egyéniben. Párosban pedig 2002 óta versenyez együtt Bucky-val. Mindketten a kaliforniai Carlsbadban élnek, és a Bob házának udvarán lévő félcsőben szoktak gyakorolni.


Bucky Bob lába alá adja a deszkát
Forrás: EXPN videó

Az összeszokottság meg is látszott rajtuk. A szombati (aug. 16) páros döntőben óriási fölénnyel verték a mezőnyt. A bíróktól a lehetséges százból 96,67 pontot kaptak. (Az ezüstérmes Rune Glifberg/Mike Crum dán/amerikai páros 89,33 pontot kapott.) Buckyék már az első körben megnyerték a versenyt, második nekifutásra pedig olyat produkáltak, hogy Tony Hawknak is leesett az álla, és önfeledten tapsikolt a rámpa tetején. A gyakorlat két leglátványosabb eleme az volt, amikor először Bucky állt meg a félcső tetején, kezében tartva a deszkáját, Bob pedig feljött a félcső tetejéig, és átugrott Bucky deszkájára. Aztán Bob állt fel a félcső túloldalára, és dobta Bucky kezébe a másik deszkát. Volt, hogy együtt csúsztatták a deszkát a félcső tetején, alig pár centire követve egyik a másikat, a túloldalon pedig egymást átugrálva forogtak. Látványos, ütközésmentes gyakorlatot csodálhatott a Staples Center 25 ezer nézője.

A harmadik helyért folyó küzdelemben három páros is 86,00 pontot kapott.Végül a Buster Halterman/Neal Hendrix duót hozták ki győztesnek, mert a rosszabbik gyakorlatért ők kapták a legtöbb pontot a három páros közül.



A döntő végeredmény
Első sor: helyezés, páros nevei, pontszám
Alatta: versenyző teljes neve, rajtszáma, lakhelye

Comments

comments