Az ember hajlamos feltételezni, hogy egyes sportok szinte öröktől valóak. Pedig ezeket is fel kellett találni valamikor, botladozva, újítgatva javítgatni a technikán. A vízisínél sem volt ez másképp. Ennek a sportnak szerencséje volt, egy tinizseni pár év alatt feltalálta szinte az összes versenyszámot.
A történet tulajdonképpen Jézussal kezdődött. Ő még mindenféle léc nélkül haladt a víz felszínén (ma ezt barefoot-nak hívják), ahogy Jim Carrey teszi majd a mozivásznon, ha egyszer Magyarországra is eljut a Minden6ó című film. Ők különleges adottságaik révén voltak képesek haladni a vízen, mindenféle hajó vagy csónak segítsége nélkül. Persze a „normál” emberekben is felmerült ez az igény, ez azonban nehezebben volt megvalósítható. A száraz halmazállapotú vízen már évszázadok óta tudtak haladni, a vízi síelésre azonban sokkal tovább várni kellett.
 Ralph Samuelson  |
Végül a fáma szerint 1922-ben a Minnesota állambeli Ralph Samuelson találta fel a vízisízést. Persze nem egyik napról a másikra. Először a hordódongákkal kísérletezett, de nem nagyon működött. Aztán gondolt egyet, és megpróbálkozott sílécekkel, hátha csak a fától nem látta az erdőt, és nem is kell rajtuk alakítani semmit. Most már tudta, hogy ez nem ilyen egyszerű. Majd elment egy tűzépre, és vett két 22 cm széles, 2,5 méter hosszú lécet. Rájött, hogy jobban szelik a vizet, ha az elejüket felhajlítja. Erre az édesanyja rézből készült teafűzőjét használta. A testvérével a léceket fehérre festették, és ezek után már csak valahogy a lábához kellett erősítenie őket. Némi bőrszíj meg is tette.
 Fred Waller, a filmes feltaláló |
Ezután már csak a vontatást kellett megoldani. Bátyjának a külső motoros csónakját használták, ezzel max. 36 km/h-s sebességet tudtak elérni. Fogantyúként egy vasból készült gyűrűt használtak, amit fekete szigetelőszalaggal tekert körül, hogy védje a kezét. A történelmi pillanatra 1922. július 2-án került sor, amikor a minnesotai Lake Pepinen végre kipróbálhatta a találmányát. Ralph ekkor 18 éves volt. Sikerült neki, aztán ahogy az lenni szokott, a találmány szabadalmaztatása mégsem az ő nevéhez fűződik. 1925-ben, Huntingtonban (Long Islanden, nem a kalifornia Surf City-ben) Fred Waller filmes feltaláló azon dolgozott, hogy hogyan tudna egy olyan szerkezetet kialakítani, amivel a vízfelszínen tudná tartani a kameráját, és onnan tudna filmezni. Amikor ez sikerült neki, rájött, hogy ez sportnak sem utolsó, és Dolphin Akwa-Skees (Delfin Vízisí) néven szabadalmaztatta, majd nem sokkal később párját öt dollárért árulva értékesíteni is kezdte találmányát.
 Ilyen géppel suhant Ralph először |
Eközben Ralph azzal foglalkozott, hogy bővítette a sportja lehetőségeit. Egy félig vízbe süllyedt stéget bekent zsírral, majd a motorcsónak által húzatva felhajtott rá a lécein. Elsőre 18 métert ugrott, persze mindenféle védőfelszerelés nélkül. Erre a kísérletre 1925. július 8-án került sor a Pepin-tavon, vagyis ő lett a világ legelső vízisíugrója. (A sportról bővebben itt olvashattok.) Ha már így belejött, kipróbálta, szerette volna kipuhatolni, hogy mennyire tud felgyorsulni a vízen. Még ugyanazon a nyáron, egy 60 méteres kötelet erősített egy első világháborús „repülő hajóra” (a hidroplán akkori megfelelőjére) és 128 km/h-s sebességgel repesztett.
 Kezdetben még kis zászlócskákkal mérték le az ugrások hosszát |
Ezek után másfél évtizedig népszerűsítette sportját különböző amerikai vízi rendezvényeken. Ugyanúgy, ahogy ma teszik ezt mondjuk a jetboardosok. Nem is maradt el a siker, 1939-ben Long Islanden (New York) megtartották az első hivatalos nemzeti vízisí bajnokságot. Amelyen már mindhárom fő versenyszám, a trükk, a szlalom és az ugrás is szerepelt. 1947-ben Evianban megtartották az első Európa-bajnokságot, majd két évvel később szintén Franciaországban az első vb-t is. Sőt, 1972-ben bemutató-sportként az olimpián is megjelent.
Hogy mennyit jelentett a sportnak Ralph korai munkássága és ötletessége, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy vita nélkül őt tartják a sportág apjának.
