Hiába döntik halomra a nyáron a világrekordokat a szabadtüdős búvárkodás legjobbjai, mégsem lát szinte egy szponzor sem fantáziát ebben a sportban, és a média sem kapta fel őket. Az egyik szakmai fórum felvetése nyomán most mi is megpróbáljuk megfejteni a nagy rejtélyt. Mitől lesz egy sport közönségkedvenc? Mi vonz egy szponzort?
 Martin Stepanek Fotó: Kaz Ichikawa  |
Lassan már hagyománnyá válik a szabadtüdős búvárkodásban az új hónap, új világrekord-kísérletek párosítás. Augusztus végére is bejelentettek hármat, olyanokat, amire a sportágat ismerők megint csak a fejüket fogják: megőrültek ezek? Miből gondolják, hogy ennyire ki tudják tolni az emberi teljesítőképesség határait? Csak egy példa: Martin Stepanek 8 perc 8 másodpercig szeretné visszatartani statikusban a lélegzetét. (Nem a levegőbe beszél, jelenleg is ő tartja a világrekordot, két mp-cel kevesebbel.) Otthon mindenki akár a fürdőkádban is kipróbálhatja, hogy mennyi ideig bírja egy levegővel a víz alatt. (Mindenféle tréning nélkül ez nekem max. másfél percig megy, persze nem is vagyok világcsúcstartó.) De könnyű belátni, micsoda hihetetlen érték az a 8 perc 8 msp.
Kevés olyan sport van, ahol a világrekordok ennyire fontos részét képeznék a világelit mindennapjainak. Nem mintha ebben az extrémsportban könnyebb lenne a világ legjobbjának lenni, mint mondjuk úszásban. Viszont itt – kicsit sarkítva – tényleg csak akkor számítasz valakinek, ha te tartod a legújabb világcsúcsot az egyik kategóriában. Egymást hergelik, a „csakazértis megmutatom” mentalitás miatt fejlődik ez a sport ilyen hihetetlen ütemben.
Csakhogy – és itt jön a nagy probléma – úgy tűnik, ez igen keveseket érdekel. Hiába a világrekordok, az emberfeletti teljesítmények, se szponzor, se pénz, se médiafigyelem. Nem új keletű probléma ez, már évek óta így van. Ugyanezzel a problémával néz szembe a maroknyi magyar freediving csapat, nincs szponzoruk, ezért nem volt pénzük elmenni a májusi ciprusi vb-re. Viszont nem csak a magyarok, de a világcsúcstartók nagy része is pénzgondokkal küzd és hozzájuk sem hordják a szponzorok vödörszámra a lóvé.
 Tanja Streeter a mélyben |
Sokba kerülnek a rekordok:
Hogy mi kerül sokba a szabadtüdős búvárkodásban, mikor ők még palackot sem használnak a víz alatt? Először is a búvárkodás. El kell jutni a tengerekhez. Martin Stepanek módszere erre például az, hogy ő kiköltözött Floridába, és ott keresi meg búvároktatóként azt a pénzt, amit freediving versenyzésre elkölt. Másrészt a világrekord kísérletek is sokba kerülnek. Ahhoz, hogy egy rekordot hivatalossá tegyenek, a legnagyobb freediving szervezet, az AIDA versenybíróinak ott kell lenniük a kísérletnél, felügyelniük kell azt, és természetesen az ő útiköltségük, szállásuk is a rekordert terheli. Emellett egy-egy ilyen rekorddöntésnél nagyon fontos, hogy a mentés megfelelően elő legyen készítve. Mint azt már fentebb említettük, a világ legjobbjai az emberi teljesítőképesség határain dolgoznak, és ha nem megfelelő a biztosítás, az akár az életükbe kerülhet. Tavaly októberben Audrey Mestre életébe került, hogy nem tudták idejében újraéleszteni, és azóta is folynak a perek arról, hogy ki volt a hibás. (Az ő rekordkísérletét nem az AIDA felügyelte.)
Merülés a csatornákon:
A legfőbb oka annak, hogy kevés freedivernek van szponzora, az, hogy a nem kapnak elég médiafigyelmet. Hiába úszik világcsúcsot két dán freediver, örülhetnek, ha a regionális hiradó két percben megemlékezik róluk, viszont ha mondjuk az FC Københavnban Rabóczki Balázs kivéd egy tizenegyest a Brøndby ellen, azzal címoldalra tud kerülni. Persze drukkolunk mi a magyar kapusnak is, ez csak egy példa volt arra, hogy a sportágak viszonyai Dániában sem nagyon mások.
Ujjongva újságolta kollégám a napokban, hogy legalább Tanja Streeter július végi világcsúcsa befért a M2 esti sportösszefoglalójába. Kezdetnek nem rossz. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a National Georgraphic csatorna nemrég vetített extrémsport sorozata szintén Tanjával foglalkozott a freediving részben, akkor akár kezdhetnénk is komolyabban örülni.
 A dinamikus versenyszám hasonlít legjobban az úszóversenyekhez |
Maffia-leszámolás a medencében
Sajnos azonban nagyon úgy tűnik, addig nem lesz jobb a szabadtüdősök szponzori helyzete, ameddig a televíziók nem közvetítenek élőben versenyeket. Hisz igazán közönséget csak az élő közvetítések vonzanak, a szponzoroknak pedig ez kell. Ebből adódóan a statikus versenyszám azonnal kiesik, mert ahol az a lényeg, hogy mozdulatlanul vízbe dugott fejjel meddig bírják egy levegővel, a külső számára nem sok akció közvetíthető. Ilyenkor a medencében a versenyzők neoprén ruhájukban a vízen lebegve úgy mutatnak, mintha egy maffia-leszámolás áldozatai lennének.
Viszont ott van, mondjuk dinamikus versenyszám, ahol az a lényeg, hogy ki milyen hosszú távot tud leúszni egy medencében egy levegővel. Ha ebben rendeznének versenyt, ahol a freediverek az úszókhoz hasonlóan egymás melletti pályákon úsznának, az legalább olyan jól mutatna, mint az úszóversenyek, sőt! Vannak is kísérletek arra, hogy Magyarországon majd a 2006-os Eb-n, vagy egy vízilabda meccs előtt bemutató jelleggel népszerűsítsék a sportot.
 Ha aranyat hoznak fel, izgalmasabb? |
Survivor a tengerben:
Természetesen nem csak mi törjük ezen a fejünket. Az egyik legolvasottabb freediving szaksite, a deeperblue.net szakírója, Paul Kotik is erről elmélkedett a Merülés dollárokért című cikkében. Ő vetette fel azt a félig-meddig viccnek szánt ötletet, hogy a túlélőshow-k mintájára rendezzenek freediving versenyeket. Rendezzenek, mondjuk páros versenyt, ahol két profi freediver merül alá, mondjuk egy 50 ezer dolláros pénzdíjért. Egy acélkábelt eresztenek alá a tengerbe, tegyük fel 85 méter mélyre, és a kábel mentén, meghatározott távolságban, ólomdobozokban ezer dollár értékű aranyrudakat helyeznek el. A versenyzőknek ezeket kell felhozniuk. Akinek több aranyrúdja van a végelszámolásnál, az nyer és megkapja a másik freediver aranyrúdjait is. A formátum lényege a stratégiában rejlik. Mit vigyen fel először? Kezdje a legmélyebben lévőkkel vagy kezdje fentről? Ha a freedivernek már alig van levegője, döntenie kell, hogy megpróbálja felvinni a súlyos aranyrudat, kockáztatva, hogy közben elájul, vagy eldobja a rudat és felúszik levegőért. Igazi valóságshow-s versenyformátum.
Hogy ez nem összeegyeztethető a szabadtüdős búvárok meditatív, csak önmagukra figyelő életmódjával? És általában a sport filozófiájával, ami ugyebár valami olyasmi lenne, hogy nem azért kelünk versenyre az ellenfelekkel, az órával, a mélységgel és önmagunkkal, hogy ezzel minél több pénzt szerezzünk, hanem azért, hogy a fentieket egy nemes versengés során legyőzzük. De ha nem sikerül, akkor sincs tragédia. Normális esetben. Manapság azonban úgy tűnik, hogy a szabadtüdős búvárok méltósággal folytatott életmódjának befellegzett, és új formában hangzik fel a régi vadnyugati fenyegetés: pénzt vagy életmódot!
