80 liter alatt a Föld körül – A takarékos életmódért hajóznak fiaink

Kevesebb mint 80 liter üzemanyag felhasználásával, 540 nap alatt tervezi körbehajózni a Földet Blaskovich Ákos és Csák Attila. A két vitorlás összesen 25 ezer tengeri mérföldet, vagyis kb. 45 750 km-t tesz majd meg 2011. szeptember 11-étől kezdődően.

 

A „80 liter alatt a Föld körül” egy nonprofit kezdeményezés, amely a Föld körüli vitorlázással és ennek a kommunikálásával új világnézet, életmód elsajátítására ösztönöz.

Ez a hozzáállás nem is annyira újkeletű, inkább egy régi felfogás újraértelmezése; a természet felé fordulás, a modern technológia felhasználásával egyidejűleg.

A csapat két állandó tagja Blaskovich Ákos és Csák Attila megpróbálkoznak azzal, hogy 43 láb hosszú jachtjukkal, a Tempesttel 80 liter dízelolaj felhasználásával megkerüljék a Földet.
A tervek szerint a hajó motorját – azaz üzemanyagot – csak a kikötőkbe való ki- és beálláskor, illetve a csatornák átszelésekor használnak, ahol a szabályok ezt kötelezően előírják.

A két úriember szeretné bemutatni, hogy a névadó 80 liter olajon kívül a megújuló energiaforrások felhasználásával is képesek megkerülni a Földet.
Útjuk során használnak majd napenergiát, szélenergiát, de nem rettennek vissza a kézi működtetésű ívóviz berendezés alkalmazásától sem, sőt ha kell, akkor evezőlapátokat is használnak majd.
Céljukat természetesen még a legkorszerűbb technikai berendezések felhasználása mellett is csak takarékos életmód mellett tudják véghez vinni, ezzel szeretnének követendő példát állítani.
Bemutatni azt, hogy mi mindennel és milyen egyszerűen lehet takarékos életmódot folytatni életminőségünk megtartása mellett.

Blaskovich Ákos és Csák Attila egyébként unokatestvérek és korábban már két magyar vitorlás bajnoki címet is szereztek; a világkörüli hajóútra közel három éve készülnek.
Tempest hajójuk átalakítását és felújítását maguk végeztek – a munkálatok eddig közel 30 ezer euróba kerültek.
A két négygyermekes családapa úgy tervezi, hogy túrájuk során 50-60 alkalommal kötnek majd ki, s néhány ilyen alkalommal családjukkal is találkoznak majd.

A két kapitány tervei szerint az Egyenlítő mellett haladva, 45 ezer kilométert teljesítve, 2013. március 15-én érkeznek majd vissza kiinduló állomásukra.

Az útvonal:

Comments

comments