48 évesen lovagolta meg a világ legnagyobb hullámát

48 évesen a legtöbb férfi barkácsolgat vagy az autóját bütyköli szabadidejében. Nem úgy a Hawaiion élő Dan Moore, aki jetski-s társával a világ idei legnagyobb hullámát lovagolta meg. Ezek szerint az adrenalin nagy mennyiségben fiatalít?


Ilyen egy 68 láb magas hullám

Idén már ötödik alkalommal osztották ki a hullámlovasok „méret-díját”, a Billabong XXLt. Ennek lényege, hogy egy meghatározott időszakon belül (idén 2004. november 1. és 2005. március 31. között) ki tudja meglovagolni a világ legnagyobb hullámát.



Persze mivel a versenyre fotókkal és videófelvételekkel lehet résztvenni, a döntőbizottságnak igen nehéz dolga van, ha ki akarják szűrni az összekomponált felvételeket, ezért nagyon komoly szabályai vannak annak, hogy honnan, hányszor, milyen szögben kell fényképezni. Hisz nem azt akarják jutalmazni, aki a legjobban tudja szörfös haverját egy nagy hullámba montírozni PhotoShoppal.

2003-ban egy hawaii tinédzser, Makua Rothman nyerte az idei BillabongXXL – díjat, azaz a szakértő zsűri szerint ő lovagolta meg az elmúlt egy év legnagyobb hullámát. A jeles eseményre 2002. november 26-án került sor Mauin, és Ron Dahlquist örökítette meg az utókor számára. A 66 láb (kb. 21méter) magas hullám meghódítását a bőkezű szponzorok 66.000 dollárral jutalmazták.


Dan Moore

2004-ben a legnagyobbnak a 42 éves hawaii Pete Cabrinha hullámát ítélték, aki otthona közelében, Maui partjainál, a Jaws névre hallgató szörfös helyen lovagolt meg 2004. január 10-én egy hetven láb (23,3 méter) magas hullámot. Az eddigi legmagasabb regisztrált meglovagolt hullám 68 láb magas volt, ez a brazil Carlos Burle nevéhez fűzödött, aki ezzel megnyerte a 2002-re XXL kiírást.



2005-ben pedig ismét Maui volt a nyerő helyszín, ezúttal egy 68 láb magas hullámot sikerült meglovagolnia a 48 éves hawaii Dan Moore-nak, 2004. december 15-én. Élményeiről így számolt be: „Hihetetlen nap volt. Láttam, hogy messze bent egy óriáshullám formálódik, így társam, Mark Anderson mindent megtett azért, hogy meg tudjam lovagolni. Elhúzott a hullámhoz. Gyorsabban mentem, mint hullámon valaha…megpróbáltam fent maradni rajta, és a határon lovagoltam. Amikor megláttam a hullám taraját magam előtt, tudtam, hogy meglesz! Ez egy teljes öblítés program volt. Most már tudom, hogyan érzi magát egy gecko, amikor egy ember rálép”. Jutalma 68 ezer dollár lett.



A szokásokhoz híven idén is díjazták a legnagyobb hullámot megörökítő fotós is. A kaliforniai Robert Brown kapta az 5000 dolláros csekket.



Az idei győztes

Comments

comments