450 lóerő utcai VW-ben, 900 lóerős Porsche, 1000 LE-s Saleen. Az autógyárak egyre brutálisabb teljesítményt pakolnak az utcai gépkocsikba. Vagy mégsem?
Mi a trend az autógyártásban? Törekedni a környezetvédelemre, a minél kisebb káros anyag kibocsátású járművek fejlesztésére, vagy minél több lóerőt pakolni a járgányokba.
Ugyanis, sorra jönnek ki a minél nagyobb lóerővel rendelkező elméletileg az utcára, nem a versenypályákra szánt autók. Mintha divat lenne túlszárnyalni a másik autógyárat.
– Ez pedig cseppet sincs így. Eddig valóban úgy volt, hogy a nagy autógyárak, az autóikba pakolt lóerők tekintetében igyekeztek túllicitálni egymást, de ez változni látszik. A Mercedes gyár például bejelentette, visszafogják magukat, a gépjárműveikbe tett lóerőket illetően – tudta meg az extrem.hu Várkonyi Gábor, autós szakújságírótól.
450 LE-s VW, 600 LE-s Audi
![]() Cabrio Volkswagen EOS, az utcai erőgép |
Pedig, a piac néha nem ezt az arcát mutatja. A közelmúltban nem kevés igen erős gépet dobtak piacra.
Az egyik új darab, a külsőre talán nem éppen mutatós cabrio Volkswagen EOS, melyben csekélyke 500 lóerőt tettek alkotói. Az EOS megjelenésre városi darabnak készült, mégis, motorikusan sportkocsi adottságokkal bír. A 650 Nm-es nyomatékú nagy teljesítményhez módosított fékberendezést, és 19-es kerekeket kapott a járgány.
Március végén az Egyesült Államokban debütált az új, 600 Lóerős Audi. Az Audi R15 TDI
![]() Audi PS6, 580 lóerővel felszerelve |
A gép következő bemutatkozásaa Le Mans-i versenyen lesz, június 13-14-én.
900 LE-s Porsche és a Viper
A Porsche-specialista műhely a tavalyi, esseni tuningkiállításon egy 900 lóerős Porsche Carrera GT mutatott be, amely természetesen megvásárolható. Így, aki nem sajnál rá 120 millió Ft-ot, akár az M7-esen is nyomathatja vele, persze, maximum 130 km/órás sebességgel. Pedig, a két turbóval felszerelt gép állítólag 390 km/órás sebességet is menne, és 3,2 mp alatt már 100-on van.
![]() 600 lóerős Viper |
Igaz, a minél több lóerő városi autókba való pakolása nem új keletű. 2005-ben egy amerikai tuning cég megalkotta a 950 lóerős RX-8 Mazda-t.
Mint írtunk róla, 2006-ban kijött az 1000 Le-sduplaturbós Saleen S7, ami már 2, 6 mp alatt eléri a 100 km/órás tempót.
2007-ben mutatkozott be a 600 lóerős Viper, a Dodge 2008-as szuper sportkocsija, a SRT10 ACR. Ez sem versenypályára készült, ugyanis az ACR (American Club Racer) tulajdonképpen utcai versenyautó – írta róla egy autós szakportál.
– Az autógyártásban a jelenlegi irány mégiscsak az, hogy sok lóerők helyét átveszik a környezetbarát szempontok. Ezeket a nagyon erős gépeket csak mutatóba gyártják le a jelentős autógyárak, mutatva, hogy ilyet is tudnak. Amire most törekszenek, az a kisebb motorokba nagyobb lóerőt tenni – tette hozzá Várkonyi Gábor.




