34. helyen végzett a magyar csapat a világ legkeményebb hegyi váltóján

A hegyvidéki környezetben megrendezett váltóverseny futást, siklóernyőzést, hegyikerékpározást és vadvízi evezést jelöl ki abszolválandó sportágnak. A legkeményebb sportembereknek is komoly kihívást jelentő versenyen ezúttal egy magyar csapat is indult, amely a 34. helyet szerezte meg.

 
Hazánkat a Dósa Richárd, Nagy László, Kovács László és Járdán Zsolt felállású Teambuilding Sport Club képviselte.
A versenyzést Kovács László kezdte meg, aki két óra alatt futotta le a 11 kilométer hosszú, 1950 méter szintkülönbségből álló hegyvidéki útvonalat.
A futás után a magyar csapat a 89. helyen állt, innen kezdte meg a siklóernyős távot Dósa Richárd, aki rendkívül nehéz körülmények között, sikeresen teljesítette a repülést.
Őt Nagy László követte kajakban, aki nagyszerűen szerepelt és felhozta a csapatot összetettben a 87. helyre.
A versenyzést a csapatvezető Járdán Zsolt zárta, aki közel 27 kilométert tekert átlagosan 26 %-os meredekségű útvonalon.
Járdán a 93. helyre tekerte a csapatot összetettben, ami a végős elszámolásnál a profi kategória 34. helyét jelentette.

„Ezúton is szeretnénk megköszönni Márton István segítségét, aki a logisztikában és a szervezőkkel való kapcsolattartásban rengeteget segített nekünk. Az utóbbi évek legnagyobb lemorzsolódása volt megfigyelhető a mezőnyben, tehát nem volt könnyű az idei, „jubileumi” menet. Az időjárás remek volt, mintha csak a verseny miatt, erre a néhány napra sütött volna ki a nap, előtte és azóta is esős, felhős az idő. Sok szurkoló volt a helyszíneken, ezért remek volt a hangulat. Nekem egy kicsit furcsa volt a saját etapom, mert „blokkolt” rajtot csináltak a szervezők, tehát nem a csapattársak beérkezésére indultunk, hanem egyszerre és emiatt nagyon nagy tumultus alakult ki, szinte „vonatoztunk”, senki nem tudta a saját tempóját tekerni.
A lényeg, hogy sikerült teljesítenünk a távot, ezt tűztük ki célul magunk elé és ezért most nagyon boldogok vagyunk!” – nyilatkozta Járdán Zsolt a csapat vezetője.

Összefoglaló:

 

Comments

comments