311-en vettek részt a világ legnagyobb deszkás edzésén

A Go Skateboarding Day alkalmából a Föld minden részén hosszas deszkázással ünnepeltek a gördeszkások június 21-én. Kaliforniában az egyik legnagyobb cipőgyártó óriás, az Etnies több száz gördeszkást hívott meg a Lake Forest-i skateparkba, hogy egy új világrekordot állítsanak fel.

 

A felújított 60 ezer négyzetméteres Lake Forest-i pályán 311 bukósisakos gördeszkás gyűlt össze, hogy részt vegyen a történelem legnagyobb gördeszka oktatásán.

Az eseményre a Guinness-rekordokért felelős intézmény is rábólintott azzal a feltétellel, hogy a rekordot legalább 250 fős részvételi számnál jegyezhetik fel.
Mivel a számot jóval túllépték a helyi srácok, így a kamerák forogtak, és egy harminc perces edzést bonyolítottak le, aminek keretein belül átismételték a gördeszkázás alapjait.
A felvételt már továbbították az illetékesekhez, a rekordról – melyen az Etnies főnöke Pierre-Andre Senizergues is részt vett – nyáron dönthet a Guinness Book of World Records. 

A délután során egyébként volt még egy amatőr best trick verseny, grillezés, és megemlékeztek egy nyolc éves helyi kisfiúról, aki 2010-ben vesztette életét a rák elleni küzdelemben.
A gördeszkások 500 dollárt gyűjtöttek össze egy rákellenes alapítvány számára.

"Több mint tíz éve dolgozok itt, és mindig azon töröm a fejem: hogyan tehetném még jobbá a pályát. Ekkor jutott eszembe a rekordkísérlet ötlete, amit el is küldtem a Guinness-nek, amely végül zöld utat adott az ügynek" – nyilatkozta Nick Gates, a skatepark üzemeltetője. 

Comments

comments