Idén is megrendezte a helyi sportkör a kimondhatatlan nevű versenyt a szépséges Veronában. Nem tudni, hogy Shakespeare hősei mennyi idő alatt futották volna a 100 km-t, csak azt tudjuk, hogy egy 25 éves világcsúcsot egy világcsúccsal ünnepeltek. És magyarok is futottak.
 Nem szégyen a futás, de hasznos  |
Mondjuk ki szépen még egyszer: Lupatotissima! Így van, és most lássuk, hogy mi visz rá embereket, hogy ilyen nevet adjanak egy szép sporteseménynek. Az viszi rá őket, hogy ott laknak, és lakóhelyükről nevezik el a versenyt. Az egyszerű és hangzatos nevű San Giovanni Lupatoto ugyanis Verona egyik kerülete. Azt viszont még maguk a helyiek is csak találgatják, hogy dicső eleik miről nevezhették el kedves városrészüket. Nekünk azonban nem a névadás különös körülményei miatt fontos (és nem is a két híres szerelmes miatt, akik egy angolnak köszönhetik hírüket), hanem azért, mert hosszú évek óta itt rendezik meg a Lupatotissimát, azaz Olaszország egyik legrangosabb ultrafutó –versenyét.
 Don Ritchie és Bérces Edit – négy világcsúcs egy helyen |
A rendezvény rangját pedig az adja, hogy a mezőny igen szűkkörű és igen előkelő. A futók többsége a szervezők meghívására érkezik, más csak nagyon jó ajánlásokkal tud rajthoz állni Veronában.
Nem kell mindig betartani a szintidőt
A rendezők rendkívül komoly nevezési szinteket állítottak fel, mind a női (8 óra 15 perc), mind a férfi (6 óra 50 perc) kategóriában, olyannyira, hogy ha betartották volna, akkor csupán 9 úr, és 6 hölgy rajtolhatott volna el. Azonban rugalmasan álltak a helyiek a problémához, és úgy gondolhatták, hogy ha már Világkupának hívják versenyüket, akkor legyen igazi verseny, így végül 16 férfi és 12 női induló sorakozott fel a rajtnál. A szervezők dícséretére legyen mondva, tartották magukat, a „meghívás” szó jelentéséhez: becsülettel fizették az indulók költségeit.
Ráadásul idén különleges volt a verseny, ugyanis ünnepelt az ultrafutó társadalom. A nagyszerű angol, Don Ritchie éppen 25 éve, 1978-ban futotta máig érvényes (!) szenzációs 100 km-es világcsúcsát (6:10:20), igaz nem Veronában, hanem hazai pályán, Londonban a Crystal Palace stadionban. Don Ritchie jövőre lesz 60 éves, természetesen fut, és még mindig vannak nagy tervei.
Fönt is lent is csillagok
Don Ritchie terveiről, 24 évet megélt 100 mérföldes rekordjáról, egy ünnepi világcsúcsról, és a magyar futók 80%-os veronai teljesítményéről, és a szép veronai emlékekről Bérces Edit számolt be az extrem.hu-nak.
– Bár az indulás előtt valóban kiderült, hogy ez a verseny Világkupa lesz, én sokkal fontosabbnak és kedvesebbnek tartom, hogy a szervezők a „The Stars under the Stars” elnevezést adták a versenynek – kezdte beszámolóját Edit. Tényleg sok kiváló futót jött el, és mivel délután rajtoltunk, csak napnyugta után értünk célba, így valóban a csillagok alatt futottunk. Ráadásul egy idő után már tényleg csak a csillagok világítottak, hiszen pont ezen az éjszakán volt a nagy áramszünet. Még jó hogy nem 24 órás versenyt szerveztek.
– Pedig neked nem lett volna újdonság egy veronai 24 órás!
– Nem lett volna újdonság, de előtte négy nappal, kedden is futottam, Bergamoban a tó körül. Azért az vizuálisan valamivel nagyobb élmény volt, mint a veronai négyszáz méteres rekortán. Bár nekem szép emlékeim vannak erről a pályáról, hiszen tavaly itt futottam a 24 órás világcsúcsot.
– És ezen a hétvégén volt-e világcsúcs, elvégre az ultrafutás legöregebb rekordját, Don Ritchie 100 km-es csúcsát ünnepeltétek.
 Szakurai Norimi – a 100 km újdonsült rekordere Foto: J. V.d. Driessche |
– Volt világrekord, persze nem én futottam. Nagyon érdekes verseny volt. Eljött az az orosz Denisz Dzsaljabin, aki tavaly a Crystal Palace-ban rendezett szintén tisztelgő versenynek szánt futáson majdnem világcsúcsot futott 100 mérföldön. Egy másik orosszal, Oleg Karitonovval futottak együtt, aztán Oleg többször megállt, átöltözött, Denisz meg elfutott vagy két kilométerrel. Azonban az utolsó 5-6 kilométeren Oleg rettentően nagyot futott, Denisz meg teljesen elkészült, annyira, hogy az utolsó körben Oleg utol érte. Sőt meg is előzte, hiszen Denisz az utolsó 200 métert, kb. 2 perc alatt tette meg. Így is mindketten világcsúcsot futottak. Szóval Denisz most is itt volt, de 50 km körül rosszul lett. Persze nem akarta feladni, az egyik orvosnak úgy kellett lelöknie a pályáról.
De akkor ki fog rekordot dönteni?
-Ezek szerint nem ő döntötte meg a 25 éves rekordot?
-Nem, azt senki sem döntötte meg, világcsúcsot ugyanis az egyik japán lány futott. Valentina Liakova 7:23-as idejét javította meg. Szakuraj Norimi-nek, a japán lánynak országúton volt már ennél jobb ideje, 7:20, de azt ugye, értelemszerűen nem pályán futotta. Most mindjárt a verseny kezdetén élre állt, egy nagyon jó olasz futóval, Monica Casiraghival, és egy török futóval, Bakye Durannal, akinek pedig nem volt igazán komoly 100-as eredménye. Aztán Monica kiszállt, Bakye lemaradt, és Norimi egyedül futotta a második 50-et. Végig a vitálkapacitása határán futott, nagyon kicentizte a határokat. Mindezek tetejében nem volt segítője, és alig beszél angolul. Ezek után kész csoda a 7:14-es világrekordja.
Ötből négyen
 Ossó Zoli a csillagok alatt |
– A férfiaknál nem is volt esély világcsúcsra?
– Nem nagyon. Denisz, ugye kiszállt 50 km után, az olasz Mario Fattore (2002-ben 100 km-en világbajnok), szintén kiszállt a felénél, végül még megközelíteni sem tudták a rekordot, a győztes 6:40-et futott.
– És mi a helyzet a magyarokkal? Egészen népes különítmény, öt futó volt kint.
– Igen, a kísérőkkel együtt összesen tízen voltunk, az olaszuk után a legnépesebb kompánia. És mondhatom, hogy jól helyt álltunk, hiszen ötből négyen lefutottuk a távot. Vozár Attilában bíztunk a legjobban, neki még a dobogóra is volt esélye, végül 4. lett, de 6:57-es ideje így is alapcsúcsnak tekinthető, hiszen pályán még nem volt hivatalos magyar 100 idő. Ossó Zoli egy egészen jó 7:40-et futott, ez alig gyengébb, mint az eddigi legjobb országúton futott ideje. Kiss Zoli élete második 100 km-ét futotta, így is 40 percet javított, és 8:16-ot futott. Igaz, ő most inkább sportdiplomataként volt jelen, az udeni 24 órás vb-re készülve. A fiúk közül sajnos Olasz Laci nem tudta befejezni a versenyt, mert rosszul lett.
– Neked hogy ment a futás? Idén nem volt igazán szerencséd a 100 km-es versenyekkel.
– Valóban, csak Torhout-ban tudtam elfogadható időt futni. Most a futás előtt több dolog is járt a fejemben: 1, csak nehogy életem legrosszabbját fussam, 2, jó lenne végre új magyar csúcsot futni, 3, nem árt gondolni a még hátralévő versenyekre. Szóval az első 50 egy kicsit nehezen ment, féltáv körül meg is kellett állnom, mert rosszul lett. Aztán szerencsére rendbe jöttem, és hasznát vettem, hogy általában 100 km-nél többet szoktam futni, így a második 50-et jobban bírtam. A nagyon erősen kezdő török lányt, pl. utol is értem, és végül negyedik lettem 8:32-vel, ami nem jó, de annyira nem is rossz eredmény.
– Főleg úgy, hogy most már az október hollandiai 24 órás Európa- ill. világbajnokságra, valamint a novemberi tajvani 100 km-es vb-re kell figyelni.
– Így van készülünk mindkettőre, főleg Hollandiára. A magyar csapat a fiúknál várhatóan Kiss Zoli, Barakonyi Lajos és Kalotai Levente összeállításban fog futni, bár nem tudom a pontos összeállítást. A női csapatban pedig Nagy Krisztina, Sörös Erika, Werderits Brigitta és Bérces Edit lesz ott. Az biztos, hogy nagyon nehéz lesz, és hogy a japánok rettentően jók lesznek.
 Bakye Duran, Jan Van den Driessche, David Deubelbeiss és Bérces Edit |
– Visszatérve Veronába, láttam, hogy az indulók között szerepelt Don Ritchie neve. Valóban rajthoz állt?
– Valóban rajthoz állt, de előre megmondta, hogy csak 30-50 km között vállal. Így is tett. Jövőre készül nagy tervekkel, szeretne ott lenni a 24 órás világbajnokságon. Márpedig az angolok nagyon komolyan veszik a szintidőt, ami 220 km. Ő meg jövőre lesz 60 éves!
