A tajvani 100 km-es vb-n taroltak az olaszok, mind a négy aranyérem a taljánok nyakába került. A magyar ultrafutókat egyedül Bérces Edit képviselte, azonban Európa és világbajnokunknak ezúttal volt a futásnál fontosabb dolga is: ő készítette fel a tajvani csapatot.
 Edit és csapata  |
Kiváló ultrafutónk idén már épp eleget futott, futásainak többségéről volt szerencsénk beszámolni. Edit bejárta fél Európát, Franciaországtól Olaszországon és Ausztrián át egészen a hollandiai Udenben rendezett 24 órás világ és Európa-bajnokságig. November közepén azonban egy merőben új felkérés érkezett, azonban nem az öreg kontinensről, hanem a világ másik végéről. Edit, szerencsére olyan respektnek örvend a Távol-Keleten, elsősorban pedig Tajvanon, hogy az ország ultrafutó szövetsége őt kérte fel: ugyan készítse már fel a hazai futókat a 100 km-es világbajnokságra. November közepén ugyanis Tajvan, egészen pontosan Tajnan megye adott otthont az IAU által szervezett 100 km-es világbajnokságnak. Edit hazatérve megosztotta érdekes, és értékes tapasztalatait az extrem.hu-val.
– Nem először jártál Tajvanon, most azonban elsősorban nem mint futó látogattál a szigetre, hanem a helyi csapat edzőjeként. Hogy jött létre ez a kapcsolat?
– A tajvani ultrafutó szövetség hívott meg, hogy készítsem fel a csapatukat az esedékes 100 km-es világbajnokságra. Ezt a felkérést én nagyon nagy megtiszteltetésnek vettem, és örömmel tettem neki eleget. Később persze kiderült, hogy nem minden olyan szép, amilyennek elképzeltem, és szakmailag sem volt igazán jól megszervezve az edzőtábor.
Edzőtábor a főúton
 Nekem ez kínai |
– Mi volt a legnagyobb probléma, ami leginkább megnehezítette a felkészülést?
– Az, hogy nem a verseny helyszínén volt az edzőtábor. A versenyt ugyanis Tajnan megyében a partvidéken rendezték, viszont az edzőtábort az ország belsejébe, magaslatra vitték. Annak ellenére, hogy a sziget kis területű (kb. 36 ezer km2), az éghajlata nagyon változatos. Igaz, hogy kellemes klímában készülhettünk, ez viszont nem hasonlított a verseny helyszínén tapasztalható körülményekhez. Volt más gond is: az edzőtábor egyrészt nem volt valami komfortos, ráadásul egy főút mellett feküdt, alig találtunk olyan helyet, ahol nyugodtan lehetett edzeni, ráadásul nem volt 400 m sík terep, ahol iramot futhattunk volna. Állandóan hegyre föl, vagy hegyről le kellett futni.
– Az edzésterveket te állítottad össze?
– Igen, azokat én állítottam össze.
Kommunikációs problémák
 Bajnokok reggelije |
– Milyen képességű futók kerültek a kezed alá?
– Nem lehetett rájuk panasz. Nagyon lelkesek és lelkiismeretesek voltak. Három fiúval, és három lánnyal dolgoztam együtt. A csapatnak volt még egy tagja, aki Tajnan megyében edzett. A kommunikációval voltak gondok, ugyanis csak ketten beszéltek viszonylag jól angolul, így voltak félreértések. Ugyanis, ha megkérdeztem hogy világos-e minden, ők mindig bólogattak. A Távol-Keleten általános, hogy nem nagyon mondanak nemet, csinálják a feladatokat úgy, ahogy jónak gondolják. Előfordult, hogy azt vettem észre, többet futnak, mint amennyit kiszabtam, de ha úgy láttam, hogy bírják, akkor nem szóltam.
– Végül hogy sikerült a felkészülés, milyen teljesítményt nyújtottak a tanítványok a versenyen?
– A fiúk mindannyian célba értek, igaz, hogy senki nem futott új egyéni rekordot, de ez inkább a verseny körülményeinek volt betudható. A három lány közül csak az egyik ért célba, ő viszont jól teljesített. A vb előtt nem is volt hivatalos százas ideje, azt mondta, hogy egyszer egy 12 órás versenyen futott 96 km-t, ehhez képest most 11.30 körüli idővel ért be.
 Harcosok klubja? |
– Milyen benyomásokkal jöttél haza, tetszett az edzősködés?
– Szívesen csináltam, bár közben, és még utána is többször éreztem úgy, hogy nem volt minden rendben, és lehet, hogy nem elégedettek a munkámmal. Azonban az egyik angolul tudó futóval azóta is tartom a kapcsolatot, és ő azt írta, hogy továbbra is követni fogja a tőlem kapott tanácsokat.
Figyelmes szervezők, de a pálya…
– Mondjunk néhány szót a világbajnokságról is! Milyen volt a szervezés, milyenek voltak a körülmények?
– Vegyes élményeim vannak. Egyrészt a szervezők rendkívül figyelmesek voltak. Ötcsillagos szállodában laktunk, számtalan ajándékot kaptunk, programokat szerveztek, elvittek bennünket egy tradícionális kínai bábszínházba, voltunk egy amolyan falumúzeumban is, ahol harcművészeti bemutatót láttunk. Nem is ezzel volt gond.
– Hanem?
– Először is a pálya: a szervezők kijelölték, aztán jött az IAU ellenőre, lemérte, és kiderült, hogy a 12,5 km-es kör valójában alig több mint 10 km. Három napba tellett, amíg sikerült megfelelően kimérni a pályát. Egyébként brutális volt a vonalvezetése, egy víztározó környékén futottunk számtalan kanyarral, és ugyanannyi emelkedővel.
– Erre gondoltál, amikor az előbb a verseny körülményeit említetted, mint hátráltató tényezőt?
Klímatikus iszonyok
 Hagyományőrzők |
– Egyrészt erre, másrészt pedig az időjárásra, pontosabban a klímára. Nagyon meleg, 25-30°C volt, és ehhez jött még a rendkívül magas páratartalom. Néha szinte olyan volt, mintha eső esne, de az csak a pára volt. Ez főleg az észak-európai és amerikai futókat viselte meg, hiszen ők az otthoni novemberi hidegből jöttek el, és nehezen tudtak átállni. Nem csoda, hogy az indulók 62%-a feladta a versenyt, és még a győztesek is a szokottnál 40 perccel többet tartózkodtak a pályán.
– Az olaszokat viszont láthatóan nem zavarta, a férfi és a női egyénit is megnyerték.
– Így van, sőt a két csapatversenyt is! Az összes aranyat (1+1+3+3) hazavitték. A férfi győztes, Mario Fattore, tudtommal sporttörténelmet írt, ugyanis sikerült megvédenie tavalyi elsőségét. A nőknél az a Monica Casiraghi nyert, aki eddig folyton lemaradt az aranyéremről, mindig második vagy harmadik volt. És a legérdekesebb: a nőknél egy nagyon fiatal lány, Paola Sanna lett a második, az élmezőnyből ő volt az egyetlen, aki új egyéni rekordot tudott futni.
Nincsen csapat
 A csapat nélküli csapat |
– Már csak két kérdés maradt, az egyik, futottál-e, és ha igen, hogy ment?
– Számomra az udeni 24 órás vb és Eb volt az év versenye, ahol összeszedtem egy kisebb térd-, és egy nagyobb lelki sérülést. Utána két hétig nem is futottam. Tajvanon, az edzőtáborban futottam egy hét alatt 200 km-t, ez persze kevés a jó szerepléshez. De, ha már ott maradtam a versenyig, hogy megnézzem a futóimat, akkor már el is indultam. Viszont, ha elindulok, akkor már végig is csinálom. Az időmről inkább nem szeretnék beszélni. Elég talán annyi, hogy megálltam, amit soha nem szoktam. Egy ukrán versenyzőnek kellett tolmácsolni, aki 3 km-rel a cél előtt lett rosszul, és a mentő vitte el.
– A másik kérdés: miért nem volt magyar csapat?
– Sokáig úgy nézett ki, hogy lesz magyar férfi csapat. Az elutazásom előtti estén egyfolytában email-eket írtam, szerveztem a kiutazást. A tervek szerint öt fiú utazott volna: Barna Laci, Wimmer Laci, illetve a Bécs-Budapest három kiválósága, Vozár Attila, Bogár Jani és Molnár Misi. Azonban egyrészt nagyon közel volt a vb a Szupermarathonhoz, másrészt pedig nem volt pénz az utazásra. Sajnos ez várható volt, tipikus történet.
Búcsúzzunk valami kellemessel. Editnek azért nem volt teljesen egyedül, hiszen tagja volt a csapat nélküli csapatnak: rajta kívül egy indiai és egy zimbabwei fiú tartozott ide, akik szintén egyedül képviselték hazájukat a vb-n.
 Olasz öröm duplán |
(A képeket Bérces Edit, és belga sporttársa, Jan Vandendriessche bocsátotta az extrem.hu rendelkezésére.)
