10 óra alatt 80 km a viharos Pireneusokban

Viharok, havas eső és az erős szél ellenére is problémamentesen zajlott le a Francia Pireneusok legnagyobb kalandja, a Gran Raid Des Pyreness. A túrára 80 és 160 kilométeres kategóriákban küzdöttek meg a versenyzők.

 
A világ minden tájáról érkeztek versenyzők az idén már negyedik alkalommal megrendezett, a dél-franciaországi Vielle-Aure-ból induló és ott is végződő körversenyre.

A vállalkozó szellemű túrázók két kategóriába nevezhettek: az első "kiadás" Ultra névre hallgat – ide a nagyobb teherbírású, bevállalósabb túrázókat várták.
Itt az össztáv 160 kilométer, összesen 10 ezer méter emelkedővel.
A másik útvonal a Grand elnevezést kapta – ennél a kihívásnál pontosan az Ultra távjának felét kellett teljesítenie a versenyzőknek.


A túraversenyek
egyik legnehezebbikének tartott 160 km-es szakasz augusztus 26-án rajtolt el reggel hétkor.
A versenyzők között visszatért a 2010-es női bajnok, a queens of mountains becenévre hallgató brit Nicky Spinks, aki ismét elképesztő formában teljesítette az útvonalat: 29 óra 45 perccel újra megnyerte a menetet. A férfi ultrák közül a spanyol Oscar Peres Lopes bizonyult a legjobbnak, aki a hihetetlenül megterhelő útvonalhoz képest szinte fitten érkezett be a célba, ráadásul a tavalyi győztes idejénél is jobbat ment – 21 óra 31 perces idővel lett bajnok. 

A 80 kilométeres szakaszra egy igazi legenda is benevezett Dawa Sherpa személyében, aki elképesztőt menetelt a számára rendkívül nehéz terepnek számító Pireneusok csúcsain, és kevesebb mint 10 óra alatt teljesítette a távot.
A második helyen a francia Christophe Cazau ért célba.

Comments

comments