10 kilóval könnyebben, de célba ért Kinyó Zsolt!

A magyar karatemester a tegnap teljesítette a maga elé kitűzött célt, vagyis a 2000 kilométer megtételét 40 nap leforgása alatt. A magyar Guinness-rekorder július 18-án ért célba, pont akkor, amikor már kezdtük hiányolni. Egy rövid beszámolót is írt a különleges kalandjairól. 

13709900_801861613283304_8687442865107607551_n

“Sok mindent megéltem és sok-sok kedves emberrel találkoztam. Hihetetlen önzetlen emberekkel, akik nem kérdeztek, hanem segítettek. Nem beszélik, hanem élik a szót és ezáltal nagyon hálás vagyok nekik a segítségért, másrészt azért hogy ilyen sok tanítást adtak nekem ezáltal. Az időjárás néhol próbára tett, és össze kellett szorítani a fogam, úgy menni tovább rendületlenül.” – hangzott el Zsolttól az első pár sor.

13669047_801863266616472_7001064778099595558_n

Zsolt június 7-én indult el a 40 napos gyalogtúrán, a közösségi médiában ez idő alatt összesen egy alkalommal hallhattunk felőle, az információmorzsákat megosztottuk veletek. A többszörös Guinness-rekorder így összegezte a kalandot:

“Az út sokszor megvendégelt, hol ilyen, hol olyan gyümölccsel. Persze kicsit fogytam (mondjuk úgy, szálkásodtam) az úton (10 kg mínusz). Feledhetetlen élmény volt, és azt gondolom, a mindennapi szálláshely keresése különösen nehézzé tette. Sokszor sikerült a sátornak szabad területet találni. Aludtam asztalon, kocsi platóján, padon, szakadó esőben vízben, szabadban, legelőn, istállóban és még ki tudja hol. Az a fogadtatás, amiben részem volt, bearanyozta az egészet. Nagy-nagy köszönet mindenkinek akivel az úton találkoztam és segítette az utam – vagy éppen nem.”

Gratulálunk az elképesztő teljesítményhez!

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.